Egyháztörténeti monográfia a magyar görögkatolikusságról – Interjú a szerzővel, Véghseő Tamással

– Sokéves kutatómunka nyomán, annak mintegy lezárásaként megszületett egy, a görögkatolikus egyháztörténelmet a maga teljességében, a kezdetektől 1972-ig bemutató monográfia. Hány kötet várható még emellett?

– Ez a kötet egy ötéves kutatási projektnek az egyik záró kötete. Ez alatt az öt év alatt arra vállalkoztunk kutatótársaimmal, Terdik Szilveszterrel és Szabó Péterrel, hogy a magyar görögkatolikusságnak a kialakulását, fejlődését, jellegzetességeit három különböző irányból megközelítve próbáljuk meg bemutatni. Az egyik irány a történelem, a görögkatolikus vallási közösségnek a története, erre vállalkoztam én, és ennek az összefoglalása ez a kötet.

Terdik Szilveszter kollégám művészettörténészként az egyházi művészetnek a fejlődését, a jellegzetes görögkatolikus és azon belül a magyar jellegű görögkatolikus egyházművészetnek a kialakulását, fejlődését és főbb képviselőit vizsgálta. Az ő kötete hamarosan a nyomdába kerül.

Szabó Péter pedig kánonjogi szempontból vizsgálta azt, hogy a katolikus egyházon belül, a katolikus kánonjogon belül, hogyan alakult ki ez a sajátos magyar görögkatolikus egyház, ami 2015 óta már egy metropolitai rangú egyház. Az ő munkája is hamarosan nyomdába fog kerülni.

Lesz még egy rövidített angol nyelvű kötet, ami a külföldi olvasó, érdeklődő közönség részére rövidítve foglalja össze a kutatási eredményeinket.

– Ez a monográfia a maga teljességében próbálja láttatni a magyar görögkatolikusságnak a történetét, illetve a görögkatolikus identitást. Milyen más történetíró munkák szolgáltak előképül ehhez a monográfiához, ehhez az egyháztörténeti részhez? Volt-e egyáltalán hasonló monografikus vagy szintetizáló szemléletű mű korábban?

– Igen, mindenképpen meg kell említenünk Pirigyi István atyának a munkásságát, aki valóban elsőként a magyar görögkatolikusok közül arra törekedett, hogy földolgozza a magyar görögkatolikusoknak a történetét. Az első ilyen munkája 1982-ben jelent meg, tehát több mint negyven éve jegyzet formájában: a hittudományi főiskola hallgatói számára állított össze egy jegyzetet. (...) Azt mondom 30–40 év távlatából, hogy csodálatra méltó ez a munkásság. Elsősorban azért, mert a kutatási lehetőségei rendkívül korlátozottak voltak. Az, hogy Rómában, szentszéki levéltárakban kutathasson, vagy akár eljusson Bécsbe, a közös külügyminisztériumnak a levéltárába, Beregszászra, ahol egyébként született, és ahol a Munkácsi Egyházmegyének a levéltárát őrizték akkor is és őrzik ma is,  teljesen lehetetlen dolog volt.

– Az öt év alatt határokon átívelő levéltári látogatásokat tett: Rómától Beregszászig sokfelé kellett utaznia vagy bekérni dokumentumokat. Ebből született a monográfiát megelőző hat forráskiadvány (több mint négyezer oldal), melyeket tehát Pirigyi István nagyrészt nem is ismerhetett. Ezek feldolgozása és összesítése a monográfia. Mondhatjuk, hogy innentől, aki a magyar görögkatolikusokkal akar foglalkozni, akár tudományos szinten is, annak ez egy megkerülhetetlen mű?

– Remélem, hogy az lesz. S hogy mi a jelentősége ezeknek a forráskiadványoknak? E mögött egy tudatos döntés áll, hiszen elkészíteni egy monográfiát nem jelenti azt szükségszerűen, hogy az oda vezető utat is részleteiben a nyilvánosság elé kell tárni, általában elég lábjegyzetben jelölni azokat a levéltári jelzeteket, ahol a dokumentumok megtalálhatók, és aki akarja, menjen és keresse meg. Mivel valóban arra törekedtem, hogy ez egy megkerülhetetlen mű legyen, de nem a teljességre törekedtem, nagyon sok olyan kérdés van, melynek tárgyalásáról le kellett mondani, akár csak időhiány vagy terjedelmi okokból.

Akik érdeklődnek a téma iránt és szeretnének ezzel foglalkozni, de nem fognak eljutni mondjuk a vatikáni levéltárba, hogy azokat a forrásokat, melyeket én esetleg csak lábjegyzetben megjelölök, a forráskiadványban, újra tudják olvasni és értelmezni. 

(…) javaslom már az előszóban is, hogy ha van egy olyan kérdéskör, ami megragadja az olvasónak a figyelmét, érdemes a lábjegyzetben megadott internetes elérhetőségét ezeknek a forrásköteteknek megnyitni. (…)

Ez és általában maga a digitális világ szerintem óriási kapukat nyit meg a kutatások előtt, az egyháztörténeti kutatásoknál is. Ma már egy külön műfaj a digitális bölcsészetnek a tudományterülete, melyben óriási lehetőségek vannak.

Nem véletlen az, hogy kezdenek rájönni a kutatók arra, hogy ez meg fogja reformálni a történeti kutatásokat is. Főleg akkor, amikor a mesterséges intelligencia még a másik részét is el tudja végezni a munkának sokkal hatékonyabban. Nemcsak arra korlátozódik, hogy én emlékszem, ezt már olvastam valahol, hanem ő megjegyez mindent, és hozzárendel mindent valamihez. Ez egy óriási dolog.

– Történelmünk, történetünk, egyháztörténetünk megismerése szükséges ahhoz, hogy a maga teljességében lássuk egyházunkat, vallásunkat. Egyfajta tükör ez, amely, ahogyan atya írta a könyvben egy helyen, nem mindig azt mutatja, amit szeretnénk. Ki tudna-e ezek közül emelni néhányat, amelyek korábban rejtve maradtak, de görögkatolikusként büszkék lehetünk rá? Vagy esetleg a másik oldalról, hogy bár fájdalmasak, de tények, amelyek most felszínre kerültek. Hogyan lehet ezeket a helyén kezelni?

– Fontos lenne látnunk azt, és erre büszkék lehetünk, hogy

a magyar görögkatolikus egyház születésénél fogva szinodális egyház.

Mert nem létezne ma magyar görögkatolikus egyház, ha magyar identitású és nyelvű görögkatolikus hívek évtizedeken keresztül nem küzdöttek volna érte. (…)

Ha most föltesszük a kérdést, hogy a magyar görögkatolikus egyházban hol van ez a világi jelenlét? Nem tapasztaljuk meg. Amikor 1912-ben létrejött a Hajdúdorogi Egyházmegye, aztán 1924-ben a Miskolci Apostoli Kormányzóság, még akkor is rengeteg világi hívőt találunk az egyház környezetében, akik tevékenyen működtek az egyház érdekében, akik az akkori püspököket rengeteg területen tehermentesítették. Ma már el nem tudnánk képzelni azt, ami megtörtént a tízes és a húszas években is: hogy a magyar görögkatolikus egyház ügyeiről, és általában a görögkatolikusoknak a helyzetéről, egy világi ember, Illés József, országgyűlési képviselő, jogtudós, évente jelentést tett személyesen először XV. Benedeknek, aztán XI. Pius pápának. Minden évben januárban fogadta őt a pápa, és neki átadott egy jelentést arról, hogy mi a helyzet. Egy világi ember.

Ma az, hogy egy világi ember eljusson a pápához, és ott egyházi ügyekben tárgyaljon a pápával, teljesen elképzelhetetlen. Pedig ez így volt egészen a II. világháborúig.

Nagyon sok világi tevékenykedett, akár a sajtó területén is, nem kézi vezérelten, hanem önállóan, a magyar görögkatolikusok érdekeinek a képviseletében. A MAGOSZ (Magyar Görögkatholikusok Országos Szövetsége – a szerk.) nem egy kirakatszervezet volt, hanem olyan, amelyik akár még a püspökkel is vitába szállva működött és dolgozott.

Ez a történet ott szakadt meg, hogy 1945 után Magyarországon egy új társadalmi rend alakult ki, amely kiirtotta a civil társadalmat. Nemcsak az egyházit, hanem általában a civil társadalmat. Megszüntette az egyházi egyesületeket is, a mozgalmakat is. Minden, ami egyházi részről a társadalom befolyásolására alkalmas volt, ezeket megszüntette. (…)

1990 után nagyon sok nyugat-európai segítséggel Magyarországon újjáépült a civil társadalom. Több tízezer civil szervezet és egyesület van, meg érdekképviseletek: változatosak. Az egyházban viszont nem épült újjá.

Nincsen. Voltak mindig törekvések, kezdeményezések, de aztán igazából ezek ott szakadtak meg, és ott szakadnak meg, amikor a résztvevők rájönnek arra, hogy nincs érdemi beleszólásuk a dolgokba. Az egyház felépítése ezt ma már nem teszi lehetővé.

(…) ez egy fájdalmas dolog, mert nyilvánvalóan meglévő struktúrákat megváltoztatni nagyon nehéz. Viszont úgy gondolom, hogy ez még a püspökeinknek is óriási segítség lenne. A felelősség megosztásának a lehetősége.

– Mit és hogyan tett hozzá a hitéhez ez az elmúlt néhány év?

– Úgy fogalmaznék, hogy számomra az, hogy görögkatolikus papként foglalkozhatok a saját egyházamnak a történetével, olyan, mint egy múltba induló zarándoklat.

(…) engem nemcsak lelkesített az ilyen felfedezés, hanem mindig meg is erősített abban, hogy azért a mi egyházunk egy küzdelmekben született egyház, nagyon sok minden rátapadt, ami nem volt feltétlenül szükséges, hogy rátapadjon, mert rossz döntések születtek. Viszont alapvetően az egésznek az origójában van egy lelkipásztori igény, amit minden korban tisztelni kellene: az, hogy magyarul értő emberek magyarul akartak imádkozni. (…)

És sose szabad elfelejtenünk azt, hogy a mi egyházunk egy ilyen egészen sajátos konstellációból jött létre: bizánci ritus, katolikus hit, magyar identitás, ami ugye a magyar történelemben egy adott helyen, egy adott időpontban felfedezhető, vagy érzékelhető létszámú vallási közösség kialakulásához vezetett. De nem szabad elfelejtenünk azt, hogy azok a gazdasági, társadalmi, demográfiai folyamatok, amelyek létrehozták ezt a közösséget, ezek ugyanúgy le is bonthatják. (…)

Hagyományos görögkatolikus területek kezdenek kiürülni. Ezek a változások, amelyek minket létrehoztak, akár még a létünket is veszélyeztethetik. Ezért kell nagyon átgondolt döntéseket hozni, hogy mi szolgálja ennek a közösségnek a megmaradását.

És úgy gondolom, hogy mivel kicsi közösség vagyunk, ezek a társadalmi, demográfiai változások sokkal gyorsabban, hamarabb érintenek minket hátrányosan, mint mondjuk egy többmilliós közösséget. Ezért nálunk, a mi berkeinkben minden döntésnek, még kisebb jelentőségű döntéseknek is, alapvetően arról kell szólniuk, hogy szolgálják-e a megmaradásunkat vagy nem szolgálják. Mindig kicsiben kell gondolkodni. (…)

A teljes interjú a Nyíregyházi Egyházmegye podcastcsatornáján hallgatható meg.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír