Egykor a kitelepítettek jöttek a Felvidékről Pitvarosra, most Orosch János nagyszombati érsek

Orosch János a pitvarosiak kérésére azonnal igent mondott, szívesen tette meg a félezer kilométeres utat, hogy a búcsúi ünnepen szentmisét celebráljon. 

„Pozsony környékén, Dénesden nőttem fel, ahol mindig is békességben éltek egymás mellett a magyarok, szlovákok és a németek. Mindenki beszélte mind a három nyelvet, még ha nem is tökéletesen.

Tudták, hogy a postás Béla bácsi magyar, hozzá automatikusan magyarul szóltak. Volt az egyik kávéházban egy német alkalmazott, tőle pedig németül rendeltek az emberek.

A német származású ópapám engem is megtanított, kihez hogyan illik szólni. Ebben nőttem fel, ez számomra teljesen természetes volt. Csakhogy ekkor már nagyon kevesen voltak a magyarok és a németek a kitelepítések miatt – mondta a Delmagyar.hu-nak Pitvaroson a nagyszombati érsek.

A Felvidéken élő magyaroknak szép házaik voltak, amelyeket a lakosságcsere miatt 1947-ben el kellett hagyniuk, ekkor a helyiek egy része Pitvarosra és környékére került.

A Felvidéken maradtak a temetőben az őseik, rokonaik, ismerőseik, barátaik. A németek többségét is kitelepítették. Csak a szegény magyarok és németek maradhattak, ők is kis számban. Nagyapám az első világháborúban tüdőlövést szenvedett, kis kertészeti munkát tudott csak végezni és csak kis nádfedeles háza volt, vagyis együtt maradhatott a magyar-szlovák származású nagyanyámmal” – idézte fel családja történetét Orosch János. Az érsek német rokonait kitelepítették. A család Felvidéken maradó tagjai hosszú ideig nem is tudtak róluk semmit. Orosch János nemrégiben az internet segítségével kapott hírt a rokonság leszármazottjairól. A kitelepítés után Németországban éltek, majd az Egyesült Államokban telepedtek le.

„Mélyen vallásos családból származom. Gyermekkoromban sokat játszottunk a többi gyerekkel, boltosat, sofőröset, de misézős játékot is, ahogy a templomban láttuk.

A mi plébánosunk, ha leült, összekulcsolta a kezeit, és a hüvelykujjával malmozott. Mi, gyerekek azt hittük, hogy ez egy liturgikus cselekmény, úgyhogy ha paposat játszottunk, akkor mi is malmoztunk az ujjainkkal.

Később ministráltam, de ekkor még nem papi pályára készültem, hanem filmrendező szerettem volna lenni. Mindig figyeltem az emberek arcát, hogy kik lennének jók például a majdani western filmembe. Ekkor olyan 9–10 éves lehettem. Forgatókönyveket is írtam. Aztán elmúlt ez az időszak is. Édesapámat 47 éves korában veszítettem el. Tűzoltó volt, a csapat vezetője, és szolgálattétel közben szerzett olyan sérüléseket, amik a halálához vezettek. Ő lett az én hősöm.

Édesapám mélyen hívő ember volt, mindig volt a zsebében egy rózsafüzér, ez is közrejátszott, hogy a papi hivatást választottam”

– mondta Orosch János, akit 1976-ban szenteltek pappá. Több település plébánosa volt, majd 2004-ben segédpüspökké szentelték a pozsony-nagyszombati főegyházmegyében. 2012-ben az érsekség apostoli kormányzója lett, majd 2013. július 1-jén Ferenc pápa érsekké nevezte ki. 

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye; Delmagyar.hu

Fotó: Kovács Erika

Magyar Kurír