Egykori diákok mentorálják a Csíkszeredai Csángó Kollégium tanulóit

Külhoni – 2023. február 20., hétfő | 12:05

A csángó kollégium, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének intézménye olyan moldvai és gyimesi, Bákó megyei diákoknak ad otthont, akik Csíkszereda magyar tannyelvű középiskoláiban tanulnak. A közösséget még inkább összekovácsoló mentorprogramja keretében régi diákok segítik a jelenlegi tanulókat, elsősorban a végzősöket – erről nyilatkozott a Romkat.ro-nak az intézmény vezetője, Ferencz Gabriella.

„A kollégium mentorprogramját 2021 márciusában hoztam létre. Most februárban a harmadik végzős csapatunk vesz részt a mentorálás folyamatában – mondta az erdélyi katolikus portálnak adott interjúban Ferencz Gabriella. – Az ötlet már régi volt, mindig is foglalkoztatott a folyamat. Én magam is több diákot mentoráltam már, és nekem is volt szerencsém mentoráltnak lenni diákkoromban.

A covid után egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy a diákokat minél több oldalról támogassuk, erősítsük, hogy a másfél éves kihagyás után visszataláljanak önmagukhoz, az online oktatás után új tanulási módszereket sajátítsanak el, hogy visszaszokjanak az iskolapadba, tudjanak ismét közösségben élni. Ekkor jött a gondolat, hogy most a legindokoltabb a program beindítása” – nyilatkozta az intézmény vezetője. 

A kollégiumban mindig is voltak érettségi felkészítők, korrepetálások. A nevelők is mindig kiemelt figyelmet fordítanak a végzős diákokra, emellett úgy látják, hogy az érettségit megelőző zsúfolt, elvárásokkal teli időszakon a leghitelesebben olyan fiatalok tudják átsegíteni, végigkísérni a végzősöket, akik maguk is átélték ezt az időszakot, sikeresen teljesítették, és az egyetemen is megállták a helyüket.

„Mentornak olyan volt diákjainkat kértem fel, akik érettségi után egyetemet végeztek, hogy a tanulókat tudják motiválni és konkrét, hasznos információkkal útba igazítani. A mentorok segítenek a tanulásban: tanulási módszerek, érettségi anyagok, pályaorientáció, egyetemek, szakok, vizsgák terén. Igyekeznek lelki támaszt is nyújtani a stresszes időszakokban. Van online és offline találkozás is” – ismertette Ferencz Gabriella.

Vannak mentoraik, akik még tanulnak, vagy sokat utaznak, nekik nehezebb a személyes találkozó, ők leginkább online veszik fel a kapcsolatot a fiatalabb diákokkal. Rendszeresen, hetente keresik a mentoráltakat a segítők, akiknek szakmai hátteret biztosítanak, ha nekik lenne szükségük útbaigazításra. Számukra Orbán Imola pszichológus, a szövetség belső munkatársa biztosítja a szakmai segítséget.

A mentorok közül a legtöbben részt vettek a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által szervezett mentorképzésen is.

Az évek alatt több régi diák is csatlakozott a programhoz; idén hat mentor vesz részt benne: Gal Emilia, Fazakas Timaru Carina, Györgyice Livia, Galaczi Gabriella, Hîncu (Lupu) Laura, Botezatu Isa. Fazakas Timaru Carina a csángóknak tartott magyar nyelvű szentmiséket, zarándoklatokat szervezi. Tanított magyar nyelvet Pusztinán, tanít csángó népdalokat Ringató-foglalkozásokon, kutatja saját gyökereit, dolgozott már finnországi egyetemen. Gyermekkoráról, eddigi pályafutásáról ITT olvashatnak.

Szöveg: Kádár Hanga

Forrás: Romkat.ro

Fotó (illusztráció): Csíkszeredai Csángó Kollégium/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria