Egykori zarándokok nyomdokán – Hogyan lett fekete a temesrékási Madonna?

A zarándoklatok hagyománya a temesvári egyházmegyében több száz éves múltra tekint vissza, amit a szerzetesrendek vagy plébániák krónikái dokumentálnak. A jezsuita szerzetesek naplója is beszámol egy ilyen szokásról, amelyet Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök idéz az Erbe und Auftrag I.2a kötetében. „Rékás és az úgynevezett Fekete Madonna, a loretói Szűzanya másolata, az egyházmegye egyik legrégebbi zarándokhelye. A zarándoklat eredete a bosnyák ferences tartomány szerzeteseihez nyúlik vissza, akik a török idők alatt és után itt, Rékáson lelkipásztori szolgálatot végeztek. A zarándoklatnak semmi köze a legendához, ahogyan arról a temesvári jezsuiták naplói is beszámolnak. 1723. július 4-én, a pünkösd utáni 7. vasárnapon a jezsuita elöljáró és adlátusa (helyettese) Rékásra utazott, mert azon a napon ünnepélyes körmenetben mutatták be és szentelték fel az Szűzanya szobrát. Ebből az alkalomból rascianica et germanica (rác és német) prédikációt tartott Péter ferences atya és Kostka jezsuita atya. Este visszatértek Temesvárra.

Ettől kezdve a temesváriak minden évben körmenetben vonultak Rékásra. Reggel öt órakor a jezsuita elöljáró csendes misét celebrált a Szent György téren álló jezsuita templomban a zarándoklat megnyitójaként, majd gyalogosan kísérte a menetet a városon kívüli téglaégető kemencékig. Itt várta egy jármű, amelyet a városnak kellett biztosítania, hogy az atyát és ministránsait Rékásra – és este vissza Temesvárra – szállítsa. Rékás falu szélén az atya megvárta a körmenetet, amely gyalog tette meg az utat, és elkísérte a zarándokokat a plébániatemplomba. Itt ünnepélyes nagymise volt német és sokác prédikációval; délután – az ebédet a helyi plébános biztosította – 14 órakor énekelt vesperás (loretói litánia) hangzott el. Ezt követően hazatértek. Estére, fél nyolc körül az elöljáró atya Temesvár külterületén várta a körmenetet, és – a zenekar hangjaira – elkísérte a zarándokokat a Szent György-templomhoz, ahol a körmenet Te Deummal és szentségi áldással zárult.”

A rékási zarándoklatot később a cigányokhoz kapcsolták, akik a zarándoklat megszűnése után is folytatták ezt a hagyományt. Ennek egyik magyarázata lehet a jezsuita naplóban szereplő megjegyzés, miszerint az atya elkísérte a zarándokokat a téglaégető kemencékhez, és ott várta őket este. Abban az időben ezekben a kemencékben égették a vár építéséhez szükséges téglákat – valószínűleg többnyire a cigányok. Vajon már akkor csatlakoztak a körmenetekhez, idővel saját hagyományuknak tekintve azt, amikor a többi népcsoport már régen nem gyakorolta, vagy nem is tudott róla?

A legenda a temesrékási plébánia historia domusában (krónikájában) is olvasható, ahol több változatát is feljegyezték. A sokác (horvát) közösség a legenda egyik változatát így ismeri: ahol ma a római katolikus templom áll, abban az időben (1721 körül) egy kis erdőcske volt. A sokácok, akik akkoriban a Selistyében (a Bega bal partján, az Ármág közelében) laktak, halottaikat ebben a kis erdőben temették el. Itt fából egy kis imaházat állítottak. Ebben az erdőcskében egy hatalmas, vén, üreges tölgyfa állt, s ebben akadtak egy Mária-szoborra. Mint Istenfélő nép, az imaházba helyezték. Mikor 1738–39-ben a török háború kitört, és a török csapatok a községet is végigpusztították, a Szűz Mária-szobrot a ferences szerzetesek a korhadt fába rejtették. A fa az imaházzal együtt elégett. Az ellenség elől elmenekült lakosság visszatérése után a szinte szénné égett, korhadt fa maradványaiban megtalálta az elrejtett Szűz Mária-szobrocskát, amely sértetlen maradt. Annyi történt csupán, hogy megfeketedett.

A háború elmúltával a sokácok Mária Teréziától pénzt kaptak, és Mária tiszteletére templomot emeltek. Ezt a németek más helyen – ott, ahol ma a román templom áll – akarták felépíteni, és egyelőre ide is helyezték a Fekete Máriát. Azonban másnap az itt élők legnagyobb megrökönyödésére a szobor eltűnt innen, és amikor a keresésére indultak, a régi helyén, a fában akadtak rá. Újra visszavitték, ismét eltűnt, úgyhogy a régi helyén hagyták, ahová felépítették a kőtemplomot.

Jelenleg a Fekete Mária szobra a temesrékási templom egyik mellékoltárán áll. A templom az első világháború alatt, 1914–1918 között épült, és ahogyan Koleszár János plébános a historia domusban megjegyezte, „hogy milyen nehézségekkel a munkás- és anyaghiány miatt, az szinte leírhatatlan”. A templomot Augustin Pacha püspök, temesvári apostoli adminisztrátor szentelte fel 1927. június 24-én.

Forrás és fotó: Romkat.ro/Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír