Egymás felé fordítja az embereket – Székesfehérvár szeretettel hív mindenkit a KATTÁRS-ra

Hazai – 2018. augusztus 31., péntek | 14:40

A székesfehérvári püspöki palota dísztermében augusztus 30-án tartották meg az idei, szeptember 7–9-ig megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok programsorozat sajtótájékoztatóját.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester, a KATTÁRS fővédnökei; Hirtling István színművész, a KATTÁRS védnöke; valamint Ugrits Tamás pasztorális helynök mutatta be.

„Az Egyház mindig arra törekedett, hogy szót értsen a társadalommal, üzenetét a társadalom minden rétegéhez eljuttassa. Ehhez szükség van azokra a csatornákra, melyek a liturgikus formákon túlmutatnak. Cser-Palkovics András polgármesterrel együttműködve már több olyan programot is szerveztünk, melyek bemutatták az Egyház kulturális, szociális és pasztorális munkáját a város, a megye és az ország számára” – kezdte ismertetését Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, itt ajánlotta fel ismét Erdő Péter bíboros, prímás hazánkat a Szűzanyának. De a Szent Imre- vagy a Szent István-év is nyomot hagyott a város polgárainak életében.


Most a KATTÁRS megszervezésének feladatát kapta meg a Székesfehérvári Egyházmegye. Ez a rendezvény igyekszik az ország minden részére eljuttatni az Egyház üzenetét. „A Katolikus Egyház társadalmi tanítása mindenütt ugyanaz, de a megvalósításában lehetnek különbségek. Mi azt szeretnénk megmutatni, itt hogyan éljük meg és ültetjük át azt a gyakorlatba.” Természetesen a liturgia is szerepet kap, a nyitó és a záró szentmise mintegy keretbe foglalja a rendezvénysorozatot. Fókuszba kerül az Egyház oktató-nevelő tevékenysége, karitatív, szociális és kulturális szolgálata. „Azt remélem, hogy sokan eljönnek erre az eseményre, és találkoznak azzal az üzenettel, mely békességet, derűt és reményt adhat számukra” – fogalmazott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.


Cser-Palkovics András polgármester úgy fogalmazott: ha komolyan vesszük, hogy Székesfehérvár Szent István városa, amely a keresztény szimbólumok, a keresztény értékrendszer nélkül nem létezhetne, s ha nagy elődeink közé soroljuk Prohászka Ottokár püspököt is, akkor nyilvánvaló, hogy a városnak kötelessége az egyházmegye mellé állni egy ilyen rendezvény lebonyolításában. Székesfehérvár gyönyörű, egységes belvárosa méltó helyszíne lesz a KATTÁRS programjainak. Fontos, hogy mindenki számára láthatóvá váljon, milyen sok területen szolgálják a város és az egyházmegye közösségét a katolikus intézmények munkatársai. „Nagy szeretettel hívunk mindenkit a rendezvényekre” – zárta gondolatait a város polgármestere.


„Ma Magyarország a fesztiválok országa. Ám ezek a rendezvények az egyén boldogulását, szórakozását szolgálják, vagyis befelé fordítják az embereket. A KATTÁRS nem nevezi magát fesztiválnak, ám nevezhetjük annak. Abban különbözik azonban a többitől, hogy egymás felé fordítja az embereket” – mondta Hirtling István színművész a sajtótájékoztatón. A rendezvénysorozat védnöke azt is felidézte, hogy kisgyermekként Shvoy Lajos székesfehérvári püspök mellett ministrált. Családi háttere, neveltetése, kulturális és vallási identitása is a Katolikus Egyházhoz köti. Székesfehérvárhoz is kötődik, mert családja egykor innen származott el.

Hozzátette: Fontos, hogy az Egyház kilépjen a templomból. Ez az alkalom tulajdonképpen egy olyan demonstráció, mely felmutatja azokat az emberi értékeket, melyekre életünket építhetjük. A színművész azt a személyes kapcsolatot is kiemelte, mely az egyházmegye vezetéséhez fűzi. A KATTÁRS is tulajdonképpen ezt a személyes jelleget biztosítja azzal, hogy kilép az utcára, és megszólítja az embereket. Hirtling István azt is kiemelte, hogy jelenlétével és kiállásával az ügy fontosságát szeretné hangsúlyozni.


Ugrits Tamás pasztorális helynök, a rendezvény főszervezője szerint a mai magyar társadalomban sokszor hivatkoznak a keresztény értékrendre. Ám az, aki nem jár templomba, nem biztos abban, hogy mit is csinál az Egyház. A KATTÁRS azt szeretné megmutatni, hogy az Egyház nem pusztán a templomban van jelen. Szolgálata ugyanis minden ember életére kihat. Azt szeretnénk, ha rácsodálkoznának az emberek, milyen sok területen van jelen az Egyház. A rendezvény mottója: „Van célunk! Van jövőnk!” Ugrits Tamás hangsúlyozta: „Mi valóban abban hiszünk, hogy csak egy keresztény Magyarországnak, egy keresztény Európának van jövője. Sok minden változik a világban, sok minden esetleges, de a szeretet és annak művei megmaradnak. Erre lehet építeni a jövőnket.”

„A programok nem valami olyasmit tárnak a nyilvánosság elé, ami eddig nem volt. A Katolikus Egyház életét szeretnék bemutatni. Azt, amit egész évben végzünk, ami a szívünkben van, ami meghatározza értékrendünket.” Az, aki megáll, és elbeszélget azokkal, akik ezt a szolgálatot ellátják, láthatja, hogy hiszik azt, amit tesznek, és azt teszik, amit hisznek – zárta ismertetőjét a pasztorális helynök.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria