A szervezők kérik azokat, akik részt szeretnének venni, hogy regisztrálják magukat a világesemény honlapján, így nyomon tudják követni, hol fognak elhangzani a gyermekek imái, illetve hányan csatlakoznak a kezdeményezéshez. Az imádsághoz egyének, családok, közösségek is csatlakozhatnak. Ezenkívül a weboldalról több hasznos segédanyag is letölthető különböző nyelveken, van, ami magyarul is.
A kampány ötlete 2005-ben született Venezuela fővárosában, Caracasban. Miközben egy gyermekekből és fiatalokból álló csoport imádkozta a rózsafüzért egy kegyhelyen, az ott lévők közül néhányan mélyen megtapasztalták Szűz Mária jelenlétét. Azonnal Pio atya ígérete jutott eszükbe: „Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, a világ megváltozik.” A kezdeményezés az elmúlt két évtizedben az ACN és sok elkötelezett ember segítségével világméretű mozgalommá nőtte ki magát.
Anton Lässer CP, a pápai alapítvány egyházi munkatársa arra hívja a híveket, éljenek a világ bármely táján, csatlakozzanak az imakampányhoz október első hetében, különösen október 7-én, kedden, a Rózsafüzér Királynője emléknapján. „A gyermekek imádsága különleges erővel bír Isten előtt, olyannal, amely le tudja bontani a falakat, képes begyógyítani a sebeket és fényt hozni a sötétségbe” – mondta.
„A mostani, 2025-ös szentév fényében, amelynek mottója »A remény zarándokai«, a gyermekek imádsága látható jele lesz annak, hogy az Egyház úton van – együtt, bizalommal és azzal a reménnyel, hogy Isten működik a világban. A rózsafüzért imádkozó gyermekek a remény kis zarándokai: Máriával és Jézussal együtt járják be a keresztény hit központi titkait, és reményt visznek családjaikba, országaikba és korunkba.
A sok országban szerzett nagyon jó tapasztalataink alapján bátorítunk benneteket, hogy vállaljátok ezt a nem egyszerűnek tűnő feladatot, hogy kreatív kezdeményezésekkel vonzóvá teszitek a gyermekeknek a rózsafüzér imádkozását – iskolákban, családokban, plébániákon, óvodákban, vagy akár hogy egyedül is imádkozzák. Akár egyedül, akár közösségben, akár egy egész rózsafüzért, akár csak egy tizedet – minden ima értékes!” – olvasható az idei meghívó levélben.
Mauro Piacenza bíboros, az ACN nemzetközi elnöke hangsúlyozta a kampány fontosságát, rámutatva, hogy a világban egyre erősebb a béke és az egység iránti vágy. „Egy olyan korban, amikor az imádság csendjét túl gyakran nyomja el a világ zaja, a rózsafüzér a kontempláció oázisát kínálja. Ez nem száraz vagy ismétlődő gyakorlat, hanem gyengéd és hatékony út, amely az evangélium szívéhez vezet minket” – mondta az elnök. „Imádkozzunk együtt, hogy az egyházi közösségek kötelékei megerősödjenek, és hogy a Szentlélek a fiatalok szívében felébressze a szentség iránti őszinte vágyat” – tette hozzá.
Forrás: ACN; Catholic News Agency; Romkat.ro
Fotó: Lambert Attila, ACN
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
