Egyre csak nőtt a szívünkben a szeretet – Beszélgetés a dunaújvárosi karitászcsoport vezetőjével

– A mai napon kerültek kiosztásra az iskolakezdési támogatások a Dunaújvárosban és környékén élő, valamint kárpátaljai menekült családoknak. (...) Hogyan kerültek a látókörötökbe ezek az emberek?

– A karitászcsoportunk elég nagy múlttal rendelkezik, és folyamatosan jönnek hozzánk olyanok, akik segítséget kérnek. Kialakult egy adatbázisunk, amiben a gyermekeket életkor szerint is nyilvántartjuk. Itt vezetjük azt is, hogy pontosan milyen célból jöttek hozzánk és mihez kérik a segítségünket. Ebben a nyilvántartásban ötven iskoláskorú gyerek szerepel jelenleg. Közülük választottunk ki olyanokat, akik a feltételeknek megfelelnek, és így részesülhetnek ebben a támogatásban. Mindig nagyon nagy öröm, amikor Spányi Antal püspök atya eljön hozzánk a templomba. Fantasztikus élmény volt, amikor Erzsébet-kenyeret osztottunk, és ő áldotta meg azokat, vagy a pelenka program átadásán itt volt, akárcsak ma is, a tanévkezdési segítségnyújtás apropóján. Nagyon nagy, különleges szeretettel jár, amikor a püspök atya eljön ide közénk.

– Mik azok a problémák, amelyekkel leggyakrabban küzdenek a környéken élő családok?

– Általában a kevés jövedelem a leggyakoribb probléma, még akkor is, ha ez létminimum feletti összeget jelent. Sok családnak ugyanis kölcsöne van, albérletben lakik, és azt nem kis dolog manapság kifizetni. Tehát még ha egy kicsit magasabb is a jövedelmünk, akkor is nehezen élnek meg belőle. Van, ahol tartósan beteg felnőtt vagy gyermek él, ami további kihívásokat jelent. Fontosnak tartjuk, hogy

minden család érték.

El szoktuk hívni őket családi napokra és más rendezvényeinkre is. A ruhaosztásnál is több alkalmunk nyílik beszélgetni velük, és mindig nagy öröm számunkra, hogy velük lehetünk.

– Hány ukrajnai menekült család van itt, Dunaújváros környékén, akik fölvették a kapcsolatot a Karitásszal?

– Velünk csak néhány család vette fel a kapcsolatot, ők eseti jelleggel kértek segítséget, tehát tartósan nem szerepel a nyilvántartásban ukrán menekült gyermek. Akik most támogatást kaptak, ők az országos Katolikus Karitászon keresztül kértek segítséget. Úgy gondoltuk, hogy ez a mai rendezvény egy nagyon jó alkalom arra, hogy ne kelljen felmenniük Budapestre, hanem itt, helyben adja át nekik az utalványt Spányi Antal püspök atya, illetve Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász igazgatóhelyettese.

Nagyon becsülöm ezeket a családokat, mert azt gondolom, hogy nagyon nagy bátorság kell ahhoz, hogy bele merjenek vágni egy teljesen új életbe, otthagyva mindenüket.

– A kárpátaljai gyerekek mind magyar iskolába járnak?

– Igen, akikkel én találkoztam, a gyerekek mind integrálódtak az iskolába, illetve óvodába. Tehát az új iskolával probléma nem volt. Inkább a munkahely szokott gondot jelenteni. Azt tapasztaltam, hogy a vállalkozók részéről nagyon nagy támogatást kaptak, munkát és akár lakhatási lehetőséget is. Akik ma eljöttek, mindannyian Dunaújvárosban, az önkormányzat, illetve a Vöröskereszt üzemeltetésében levő kollégiumban laknak.

– Nagy számban jelentek meg itt a kisgyerekes családok, akiket előre berendezett játszósarokkal fogadtatok. Mire számíthattak most, milyen összegű támogatásra és tárgyi segítségre?

– Az iskolakezdési támogatás gyermekeként tízezer forint volt. Ezt a családok Tesco-utalvány formájában kapták meg az országos Karitásztól. Emellé kisebb ajándék is jutott, amit egyrészt az egyházmegyei Karitász, másrészt pedig az itteni hívek gyűjtéséből tudtunk biztosítani. Színes ceruzát, könyvjelzőt, csokoládét adtunk a gyerekeknek az utalvány mellé.

– A dunaújvárosi karitászcsoportban hányan tevékenykednek, és mi a legjobb közösségi élményetek?

– Tizenheten vagyunk, de ma is volt itt két fiatal, akik ugyan nem karitászosok, de a dunaújvárosi ifi közösséghez tartoznak, és nagyon lelkesen segítenek. A templomba járó felnőttek közül sokan egy-egy akciónkhoz szoktak csatlakozni.

Számunkra mindig a következő esemény a fénypont, közösségként az lelkesít minket.

Rengeteg tervünk van. A következő nagy rendezvényünk a Nyitott Templomok Napja, az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan. Kiállítást rendezünk, és hangverseny is lesz, ami ugyan egyházközségi rendezvény, de a karitászosok is nagyon nagy lelkesedéssel veszik ki belőle a részüket. Őszre még tervezünk egy közösségi festést: a konyhánkat szeretnénk kifesteni az önkéntesekkel közösen. Idén nyitottunk a fogyatékkal élők felé is, miután felvettük a kapcsolatot a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal. Egy közös sütést szerveztünk velük: linzert sütöttünk. Ősszel pedig újabb rendezvényt szeretnénk velük megvalósítani.

– Mióta dolgozol a Karitásznak?

– Egy „évszázada” (mosolyog). A templomban alakult egy kis családi közösség, ahová elkezdtem járni és

egyre csak nőtt a szívünkben a szeretet. Úgy éreztük, hogy valami hiányzik.

Elkezdtünk rózsafüzért mondani, de nekem még mindig hiányzott valami. Nem sokkal ezután kezdtem el a Karitászban dolgozni. 2007 óta csinálom, amikor is a gyermekünk kollégiumba került, és felszabadultak az energiáim. Elég régóta a csoport vezetője is vagyok. Ez már egy komoly munka, aminek megvannak a veszélyei is. Ügyelni kell arra, hogy mindig legyen frissítés és új gondolat. Úgy gondolom, hogy néha kicsit a háttérbe kell lépnem, hogy a többiek is kifejezhessék azt, hogy mit szeretnének tenni, vagy milyen új rendezvényt csináljunk.

Nem szabad elfelejteni azt sem, ahogyan indult itt a Karitász. Nándor atya mindig emlékeztet minket arra, hogy ez a templom nem épülhetett volna fel, ha nincsenek hitüket hordozó és vállaló emberek itt, Dunaújvárosban. Azt gondolom, hogy a Karitászra is igaz ez. Azok közül az emberek közül, akik elkezdték itt a karitászos munkát a kilencvenes években, már többen nincsenek közöttünk. Mindenképpen

emlékeznünk kell arra, hogy mi az ő nyomdokaikban járunk.

Az idősotthonok látogatása és a hajléktalangondozás velük indult, ezeket a szolgálatokat az elődeink kezdték el. Az pedig, hogy mi ezt rájuk is emlékezve folytathatjuk, nagyon nagy erőt ad, ma is tudunk belőle meríteni. Amikor lemegyek az urnatemetőbe, ahol közülük többen is nyugszanak, imádkozom értük, és jó emlékezni rájuk. Mindig a mosolyuk jut eszembe, mert mind mosolygós emberek voltak.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír