Egyszerű szavak Bárdos Oresztész OSB halálára

...γίνεσθε οὖν φρόνιμοι ὡς οἱ ὄφεις καὶ ἀκέραιοι ὡς αἱ περιστεραί.
(Mt 10,16)

Egyenes volt, szorgalmas és φρονίμως, azaz okos, a belső látását is használó, belátással élő ember és ἀκέραιος, vagyis tiszta, vegyítetlen, járatlan a rosszban, olyan, akiben nincsen hamisság; szelíd és egyenletes alapkedélyű. Ha esett, ha fújt. Nem emlékszem arra, hogy Bárdos Oresztésznek mint tanárnak, bencés szerzetesnek bármikor rossz napja lett volna. „Képzeljétek, Ori papa ma bal lábbal kelt fel” – nincs ilyen mondat sehol az univerzumban. Amikor megláttuk mint matektanárunkat, már akkor „Ori papázta” mindenki, pedig még csak ötvenhét éves volt. Egyáltalán nem bánta: szeretetnek, kedvességnek vette, ahogy az is volt.

Budán született, a Böszörményi utcában, Bárdos Lajos zeneszerző, karmester, zenetudós és Waliczky Irén tizenegy gyereke közül másodikként. Édesapja is a Műegyetemen kezdi tanulmányait, később tér át zenei pályára. A fiú 1946. november 18-án határozza el, hogy bencés lesz, egy angolszótárba gondosan föl is jegyzi. A kommunista pártállam előírja, hogy hány rend működhet Magyarországon (piaristák, bencések, ferencesek), és hány fiatalember állhat szerzetesnek (a 70 jelöltből 14 kap engedélyt); Oresztész Győrbe kerül a hittudományi szemináriumba. Papp Kálmán megyéspüspök jóvoltából öten várnak arra a civil tanulmányaik közepette, hogy (újra) belépjenek a bencés rendbe, akkori nyelven ők a kincések. A várakozás tíz évig tart, Legányi Norbert főapát révén lesznek aztán „rendes” bencések, titokban teszik le az örökfogadalmat.

Harmincévesen kezd el tanítani, kicsit röstelli is, „hogy ilyen öregen”. Bárdos Oresztész hivatalosan 1963-ban kezd el tanítani Győrben. Amikor a kádárista magyar pártállam újra belekotor az életébe, és nem ismeri el bencés tanári munkáját, mert minden évben mindenkinek külön, név szerint kell tanításra engedélyt kérnie, egy ideig rendházi munkát végez, krumplit lapátol a pincében. Ezt mondja később úgy, hogy „voltak fordulatok és voltak nehézségek”. Csizmadia Gerő rendfőnök javasolja neki, hogy nem kellene belenyugodni, kérvényezni kell, „hátha megengedik a tanítást”; nagy kegyesen meg is engedték, a kádári konszolidáció része volt ez is. A bencések is, és Kádár János is úgy gondolták, hogy rendnek kell lennie.

Ahogy Bárdos Oresztész tanított, azaz folyton a matematikáról és annak csodáiról beszélt, önálló gondolkodásra, helytállásra és versenyre is inspirált (KÖMAL), az észjárása, a békéje, az óra végére erősen krétaporos reverendája, a mosolya, a matematikus szenvedélyessége – ennyi év után is minta sokunknak. Hogy milyen, amikor egy hosszú levezetés elegáns. Hogy ne adjuk föl soha, a lehetetlent is meg lehet oldani (a diofantoszi egyenleteket is). Senkitől nem hallottam így, ahogy Tőle, hogy „brumm!”, amikor táblatörlés közben kicsúszott a szivacs a kezéből, ilyen derűsen, hogy „brumm!”, és kicsit dorgálóan, de felszabadítóan. El kell viselned, ember, hogy a világ dolgai nem mindig kedvedre valóan működnek. Brumm. És vannak dolgok, amiket nem szabad erőltetned, mert nincs is értelmük (nullával osztani). Ami viszont kifejezetten bonyolult, attól nem kell félni, gondolkodjunk csak: majdnem mindig ki fog derülni, hogy a megoldás nem is volt messze tőlünk. Jé, tényleg! Egyáltalán: hogy mindig van legalább egy darab megoldás, ennek azért lehet örülni. Most a nyugati kultúra és történelem irdatlan solutionism-fixáltságát ne bántsam. A matematika tehát nem ismeri a zagyvaságot, a reménytelenséget, a félelmet és a rabságot.

Persze állandóan képzi magát, tanul, eszmélődik, felfedez, ahogy gyermekkorában szüleivel séta közben is megszámolja a fákat az út mentén: minden érdekli őt, a dolgok summája, aritmetika, az igazság és hamisság tartománya, kauzalitás és logika, igazságfüggvények és önellentmondás, frappánsság és tautológia, kongruencia és inkongruencia, algebra, számelmélet, prímszámok, sorozatok és variációk, matematikai rejtvények, valószínűségszámítás, kombinatorika, ábrázoló geometria (hosszú ideig külön szak az egyetemeken), sakkfeladványok. Maga a játék is szenvedélyesen érdekli, annak története és elmélete, Molnár Marcián rendtársával pedig állandó gyakorlat is, sok-sok éven át játszanak izgalmas sakkpartikat egymással, unalmasabb érettségiken fejben is; halmazelmélet, függvények, relációk, a ’80-as évek elején az elsők között ismerkedik meg a számítógéppel (ABC 80), a programírással, az új Basic nyelvezettel. Nyitott, böhöm, barna táskával érkezik gyakran, sietve, a katedra előtt megnyújtva lépteit. Még hosszú évekig gondoltam, hogy minden jó tanár így érkezik az órájára: energikusan, nyitott, böhöm, barna táskával.

Derűs és szerény (a fizikához nem volt érzéke, mondta egyszer, nem hittük, bizony), munkás és lelkes, illetve mivel sosem látjuk másnak, nem is lehet elképzelni, hogy milyen lehet, amikor nem ilyen. Amikor 1986 szeptemberében a hetes azt találja mondani, első osztály, negyven fiú plusz Oresztész, hogy „Homérosz atyának tisztelettel jelentem, az osztály létszáma…”, azt nem lehet komoly képpel bírni. Ezek a katrabonc görög nevek! Ki nem oltódó nevetésre fakadtunk mi, balga diákok ott, látván társunk pirulását. Nézzük kíváncsian, Oresztész hogyan reagál. Kicsit kitartja a pillanatot, vár, amíg lassan szűnik a γέλως, majd nagy grandezzával hajol meg: „Ez szép, Tamás – kitüntetésnek veszem. De az egy másik görög volt.” Ezt is mosolyogva, nem bántón, csak jelzi, hogy ő ő. Most éppen az azonossághoz kell ragaszkodnia. Milyen tud lenni az irónia, okos, tarkaeszű emberek gyakran veszélyesen csábító, néhol halálosan sebző, mérgező fegyvere, ha épp olyan ember forgatja, akinek tiszta a szíve. Semmi mást nem akar, csak, teszem azt, matematikát tanítani és elegánsan bemutatkozni a diákjainak. Szabadságot, tudást, megbecsülést és derűt adott a mondata, harminchét évvel később azt is látom, hogy e négy dolognál – tudás, szabadság, megbecsülés és derű – nem tud többet adni egy tanár vagy egy iskola. Semmilyen iskola.

„Néha azért vádolom magam, hogy kicsit olyan semmittevő vagyok itten”, mondja egy interjúban 92 évesen. Soha nem tudtam elképzelni, hogy meghal, „nem olyan fából faragták”, életének 95., szerzetességének 74., áldozópapságának 70. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2023. május 4-én indul el a minden testek útjára. Nyilván az Úristen is szeretné (végre!) megérteni a diofantoszi egyenleteket, gondolom. Sok diákja unokáját is tanította, csöndesen büszke volt erre, megbecsülte az időt, a saját idejét is, a Másikét is. Úgy húzott egyeneseket az óráin, és szavaival végig úgy kísérte vonalait, hogy soha nem okozott velük traumát. Tulajdonképpen eleve ellene megy mindannak, amit a világról és annak rendezetlenségéről szoktunk gondolni. Bárdos Oresztész OSB eklatánsan bizonyítja, hogy igenis vannak egyenesek a Teremtésben.

Fotó: Szent Mór Bencés Perjelség

Magyar Kurír