Együtt lélegezve a liturgiával – Találkozás Kaposi Brúnó kántorral és orgonistával

„A Müpában egy francia és egy német orgonista improvizációs párbaján olyan mély döbbenetet éltem át, hogy azt mondtam, mindent félredobok, orgonálni szeretnék, a német improvizációs iskolát szeretném elvégezni. Szabó Balázs orgonaművész lett a tanárom. Sajnálom, hogy a bölcsészetet el kellett hagynom, viszont most is sokat zongorázom.” Kaposi Brúnó az orgona alapképzést Németországban végezte el, ugyanúgy, mint az egyházzenei képzést, amelynek mesteri fokozatát Würzburgban szerezte meg Christoph Bossertnél. Az orgona mesterképzésre már itthon, a Zeneakadémián került sor Fassang László és Szabó Balázs orgonaművészeknél.

Brúnó karnagyként is működik, több koncerten láthattuk vezényelni.

Amikor Brúnó hazatért Németországból, a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban éppen folyamatban volt egy nagyszabású orgonafelújítás: a templom első, százéves orgonáját szerették volna visszaállítani. Ez a hangszer egy kétmanuálos, német, késő romantikus hangképű orgona volt. Az 1900-as évek elején ez volt az uralkodó hangszertípus Magyarországon, de mára nagyon kevés példány maradt belőle. Szempont volt a felújításnál az is, hogy az orgona koncertképes, tehát lehetőleg hárommanuálos hangszer legyen. Mivel a németek inkább az ajakregisztereket kedvelik, az eredeti orgonában egyetlen nyelvsíp sem volt, a felújítottban már három is van. 

Felmerült az igény egy olyan orgonistára, aki jól tudja kezelni ezt az orgonatípust. A jezsuitákat több országban képzik, így nemzetközi tapasztalataik is vannak. „Kapóra jöttem nekik, nekem pedig ők, hiszen tudunk beszélgetni arról, hogy Regensburgban vagy a Vatikánban milyen a liturgia. Érezték, hogy van bennem nyitottság, és fontosnak tartom, hogy friss szelek fújjanak az egyházzene területén. Christoph Bossert mesteremet azért is tartom nagyra, mert bár a hatvanas évei közepén jár már, mégis mindig képes megújulni. Nekem ez fontos, és úgy éreztem, a jezsuitáknak is az, így egymásra találtunk.” 

Brúnó a családjával kapott egy szolgálati lakást a templom közelében. „Otthon van egy nagy zongorám és egy digitális hangszerem. Az orgonához bármikor átmehetek a templomba. Nem vagyok tehát hangszer híján.” 

A kántor latin eredetű szó, jelentése: énekes. Nyugat-Európában a Domorganist és a kántor feladata különböző: a Domorganist kísér, a kántor pedig az éneket vezeti hangadással, kórus esetén karmozdulatokkal. Az előbbi az egész életét a harmóniáknak, az orgonaregisztereknek és a játékmódnak szenteli, a másik a hangja képzésének. Magyarországon az orgonista vezeti az éneklést is.

Brúnó szerencsés közegre talált a jezsuita templomban: akik ide járnak, lelkesen, hangosan énekelnek. „Én is szoktam énekelni, elsősorban azért, hogy legyen visszacsatolásom arról, mennyi levegőre van szüksége a népnek. Persze hétköznapokon kifejezetten figyelek arra, hogy az énekemmel is vezessem őket.” 

A vasárnap délelőtti fél tizenkettes szentmisén, amelyet Bellovics Gábor mutat be, komolyzenei művek is elhangzanak. A kamarazenei darabokhoz Brúnó zenésztársakat hív. A kiválasztott művek az egyházi évhez, a hangulathoz, a tematikához, sőt akár az időjáráshoz is illeszkednek. „Anyák napján évek óta Gábor atyával négykezesezünk a mise végén. Nemrég egy csellista barátommal kísértük a liturgiát, Dvořák- és Fauré-művek kerültek sorra. Az énekek előjátékait sokszor improvizálom, intek neki, és ő rájátssza a dallamot. Úrnapján, húsvét éjszakán, karácsonykor rézfúvós barátokat hívok. Mindig olyan kíséretet találok ki, hogy az megfeleljen az adott szövegek tartalmának. Előttem csak a szöveg és a dallam van, azt fonom körül harmóniákkal. Az Égből szállott szent kenyér esetében biztos, hogy magasan is játszom valamit. Ha a szöveg a halálról szól, sokszor kiszállok az orgonával, a nép pedig a cappella énekel tovább. Volt, hogy az Immár a nap leáldozott kivetített szövegére odaírtam, hogy a versszakot férfiak vagy nők énekeljék. Működött! Mindenkinek borsódzott a háta. A válaszos zsoltárra néha kitalálok egy saját dallamot, előéneklem, és a hívek megismétlik.” 

A templomban két játszóasztal van, mindkettő mozdítható. Az egyik lent, a mellékoltárnál, a másik fent, a karzaton. Brúnó egy improvizációt játszik, érezni, hogy hihetetlenül jól ismeri a hangszert, eligazodik a regiszterek és a manuálok mások számára útvesztőszerű összetettségében, él a különböző billentések adta lehetőségekkel. Ugyanakkor játszik a térrel, a hang terjedésével is. Németországban hasonló hangszeren játszott, de minden orgona más, nincs két egyforma. 

A liturgián sokszor kell improvizálni, ügyesen kell időzíteni a zenét. „Az olvasmány után hagyok egy kis időt elcsendesedésre. Én is hallgatom vagy olvasom a szöveget, és átvezetem a zsoltárhoz. A csellista múltkor egy modern darabot hozott áldozásra, amit átvezettem a Győzhetetlen én kőszálomra. Nem vették észre az emberek, hogy mikor ért véget a darab, és mikor kezdődött az intonáció.” Érződik, hogy Brúnó igyekszik a lehető legjobban együttműködni a liturgiával. „Remélem, nem önkényes, amit csinálok. Próbálom erősíteni azt, ami az oltártól jön, ami fentről jön.” 

Sokan szeretik, ha az orgona hangosan szól, szinte berezegteti a testet-lelket. „Nem szívesen játszok olyan darabokat, amik csak hangosak. Karácsonykor a Dicsőségnél mindenképpen teszek be mixturát és trombitát, de a középrésznél visszaveszek. Az angyali kórus is elhallgat néha. Szeretem kontrasztba állítani a hangzást. A görög és a római rítusú szentmise között számomra az az egyik legnagyobb különbség, hogy a görögnél azonnal jön a válasz, a rómaiban van egy kis szünet előtte. Mintha a levegővétel ritmusa, a belégzés és a kilégzés valósulna meg benne. Az emberi metaforák számomra nagyon fontosak a zenében.” 

A jezsuita templomban van egy urnatemető, az egyik kántor kolléga szokta vállalni a temetéseket. A három fiatal kántorból álló csapatot Brúnó fogja össze. Az esküvőkön és a gyászmiséken általában a másik két kántor szolgál, ünnepekkor vagy jezsuita atyák temetésén ő. „Temetéskor a kántor a menet élén megy a pappal. Ezt a szolgálatot most már nem végzem, mert több helyen dolgozom: tanítok, a Zeneakadémia doktori iskolájába járok, és egy orgonaépítő cégnél vagyok kommunikációs szakember. A hangoláshoz két ember kell, ezt és a kisebb javításokat mi magunk végezzük, a nagyobbakhoz orgonaépítőket hívok.”

Brúnó hetente két hétköznap este, vasárnap három szentmisén végez szolgálatot. Ünnepeken és minden hónap első vasárnapján a Musica Sacra kórus énekel, ő pedig orgonán kíséri őket. Két évvel ezelőtt maga is létrehozott egy fiatalokból álló kórust, a Loyola Capellát, velük szerda esténként próbálnak. A templom két kara együtt majdnem nyolcvan főt tesz ki. Nemrég együtt énekeltek egy jótékonysági koncerten, amelyen a Krisztus király-kápolna tetőfelújítására gyűjtöttek. „Tavaly Bach Karácsonyi oratóriumát adtuk elő a harmincöt fős kórusommal. A Loyola Capella projektszerűen dolgozik, mindig egy fellépésre, liturgikus szolgálatra készülünk. Farsangkor elő szoktunk állni valami extrával: a szentmisén jazz- és gospelművek hangzanak el egy kis band kíséretében. Nagyon figyelünk arra, hogy mi fér meg egy szentmisén. Vasárnap este tömve van fiatalokkal a templom, a jezsuiták mellett valószínűleg a zene is vonzza őket. Érdekel, mitől lesz a templomi könnyűzene profi, színes. A könnyűzene nem gyenge zene. A szentmisén viszont minden legyen jól, méltón előadva. Az itt játszó zenekaroknak szerveztem egy szakmai napot, mindenki csüngött a meghívott előadó szavain. Fontos, hogy a kántorkodást is addig csináljam, amíg van bennem spiritusz.”

Krisztus király ünnepén mutatták be Brúnó Krisztus király-miséjét. Beszélgetésünkkor még ennek a bemutatójára készültek. „Éjszakákon át írtam a misét. Zeneszerzéssel ritkán, zeneírással többször foglalkozom. A veszprémi In terra pax pályázatra szereztem egy kórusművet, a harmadik díjat nyertem el. Igyekszem figyelni arra, hogy ha a misén fellép a kórus, a nép is énekeljen. Néha készítek egy-egy népének versszakaira kórusfeldolgozást annak a zeneszerzőnek a stílusában, akinek a darabját előadjuk. Ilyenkor az első versszakot a nép, a másodikat a kórus énekli, a harmadikat pedig együtt. Pünkösdkor egy Mozart-misét énekeltünk, kiszenekarral adtuk elő. Mozart-stílusúak előjátékokat írtam a népénekekhez. A Karácsonyi oratóriumot és a Mozart-misét én kísértem orgonán, és vezényeltem is. Azt vettem észre, hogy bizonyos helyeken azt írja Mozart: csak bal kézzel. Egészen biztos, hogy ilyenkor a jobb kezével ő is vezényelt. 

Rorátén, halottak napján és nagyszombat éjjel szkólát verbuválnak. Brúnó emellett havonta egyszer összehívja a Jézus Szíve Kántorátust, akikkel az Éneklő Egyházból énekelnek. A páratlan zsoltárverseket egyszólamban, a párosakat több szólamban adják elő. 

A technika is a kántor segítségére siet. Brúnó telefonján van egy alkalmazás, „egy negyedik manuál”, amin halkan ellenőrizni tudja, milyen hangnemben kell elkezdeni a Sanctust, hogy folytassa a pap énekét. A vetítő tableten gyorsan lehet szövegeket, akár képeket is választani, kottával is kivetíthetők a zsoltárok. 

Brúnó felesége énekművész. Két gyermekük közül kilenc hónapos a kicsi, három és fél éves a nagyobb. Nehéz összehangolni a családot a kántorsággal, hiszen este van a szentmise, a koncert. „Cserébe ott a reggel, így az óvodást én vihetem az oviba, és néha el is tudok menni érte délután. A zeneszerzést, a próbáimat, a gyakorlást és a megbeszéléseimet el lehet napolni, ha betegek a gyerekek. Rugalmasság van az egyik oldalon, és könyörtelen igénybevétel a másikon.” 

Karácsonykor például egy kántor kevés időt tud a családjával tölteni. Ahogy egy buszvezető dolgozik hétvégén vagy ünnepnapokon, ugyanúgy egy orgonista és egy pap is. „December 24-e éjszakáján nálunk két éjféli mise van, hogy elférjenek az emberek: az egyik tíz órakor, a másik éjfélkor. A másnapi ünnepi miséket igyekszünk úgy beosztani a kollégáimmal, hogy tehermentesítsük egymást. 25-én délelőtt a három miséből kettőn én szoktam orgonálni, és este, a kóruskoncerttel egybekötött szentmisén is én szolgálok. Elkísérem a családomat a karácsonyi ebédre, aztán megyek újra orgonálni, majd estére visszaérek koccintani. A nagy rohanás igénybe vesz, cserébe viszont máskor van lehetőségem pihenni. 26-a egy fokkal már könnyebb. Persze a gyerekek szervezete nem feltétlenül tiszteli a karácsonyt, nem tudhatjuk előre, hogy nem betegszenek-e meg, és jól alszanak-e éjszaka. De egy-egy átalvatlan éjszaka után is oda kell tennie magát az embernek.”

Már a karácsony előtti időszak is elég sűrű. Brúnó hetente két-három rorátén játszik, ami azért nehéz, mert reggelente ő szokott felkelni a kicsikhez. „Hiányzik, hogy vasárnap a családommal együtt menjünk misére. A feleségem este megy egyedül, addig én vagyok a gyerekekkel. Kérdés, hogy családként hogyan tudunk a templomi közösséghez tartozni.” 

Nehéz összeegyeztetni a hitélettel azt, hogy a kántor a szentmisén mindig dolgozik. „Szerintem nem egészséges sokáig kántornak lenni. Érzem a szükségét egy sabbat-évnek. Szükség van az olyan alkalmakra, amikor a misén nem kell orgonálnom, csak egy átlagos hívő vagyok. Nyáron sokszor hétköznap megyünk nyaralni, hogy vasárnap itt legyek. Ha több hétre is elutazunk, olyan jó úgy menni misére, hogy nem én orgonálok! Könnyű kiégni a munkában, ezért fontos, hogy a kántor figyeljen arra, ne mindig szolgálni menjen a templomba. 

A magyar egyházi élet kiemelt jelentőségű papjaival dolgozom együtt – folytatja Brúnó. – Nagyszerű élmény hallgatni őket. Vasárnap rendszerint három misén játszom, néha ötön is. Annyira jó, hogy ebben a templomban minden misének más a profilja, van családos mise, időseknek szóló mise, komolyzenei és fiataloknak szóló is. A harmadikról is mosolyogva állok fel, mert mindegyik más volt.” 

Brúnó régebben sokat gondolkodott arról, mi a legfontosabb: a jó hangszer, a jó közösség vagy a jó pap. „Úgy látom, a legfontosabb a pap, hiszen hiába kiváló a hangszer, ha nem sikerül a paphoz kapcsolódnom, akkor nem tudunk kéz a kézben haladni a liturgián. A második helyre a közösséget tettem, mert ha sunyulva kell kimennem a templomból, ha nem tudnak megbízni bennem, én meg bennük, az nagyon nehéz. Persze fájó dolog jó orgona nélkül látni el ezt a szolgálatot, mégis a hangszer a harmadik a sorban. Ebben a templomban viszont egy olyan helyen lehetek, ahol az ország egyik legkülönlegesebb orgonája és az ország egyik legjobb közössége van jelen. Ha felvetem, hogy legyen kórus, máris megjelenik negyven kottaolvasó fiatal ragyogó szemmel. Van, hogy egy héten akár három este is itt vannak, ha úgy jönnek ki a próbák, önszántukból. A papokról nem is beszélve! Nem is tudom, lehet-e ennél jobb helyen egyházzenét művelni.”

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.