Együtt a szegényekért – Szakmai nap a Győri Egyházmegyei Karitásznál

Hazai – 2023. április 21., péntek | 9:00

Az elmúlt időszak és a jövő félév szakmai feladatait tekintette át együtt a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntes csoportvezetői közössége, akik április 15-én személyes találkozón vettek részt a szervezet győri központjában. A másodszor megrendezett szakmai nap célja, hogy a karitászszolgálat szakmai és lelki vonatkozásait elmélyítse, és támogassa az önkéntes csoportok tevékenységét.

Tizenheten gyűltek össze az egyházmegye különböző régióiból, hogy megoszthassák egymással a mögöttük álló feladatok tapasztalatait és számba vegyék a rájuk váró teendőket.

A közös imádság után Lőrincz Attila karitászigazgató köszöntötte a résztvevőket, megköszönve az önkéntes közösség egyre növekvő elkötelezettségét. Lőrincz Attila röviden kitért a közelmúlt szervezeti változásaira, majd a karitászközpont négy munkatársa – egyéni feladatköre szerint – ismertette az elmúlt félév karitászprogramjainak eredményeit. Szóba került a „Szent Erzsébet kenyere”, az „Egymillió csillag a szegényekért”, az „Angyalbatyu”, valamint a „Gyerekek karácsonya” akció egyaránt. 2023 folyamatban lévő vagy már lezajlott programjai közül nagy hangsúlyt fektettek a tartósélelmiszer-gyűjtés, a pelenka- és a vetőmagprogram tapasztalataira, illetve ismertették az idei „LAK6” és „Szép otthonok program” lehetőségeit. Egy munkatárs beszámolt az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos támogatási lehetőségekről, illetve szóba kerültek az idei nyári táborozások, a játszóbuszprojekt, valamint az iskolakezdési támogatás várható részletei.

A találkozó megható pillanata volt, amikor az egyik önkéntescsoport-vezető felolvasta a tavalyi Szép otthonok programban részt vevő egyik család köszönő sorait.

A konkrét ügyekkel kapcsolatban többször is magas színvonalú, konstruktív szakmai beszélgetés alakult ki.

A találkozó végén a résztvevők együtt megújították karitászfogadalmukat, majd közös ebéd mellett tovább beszélgettek a karitászszolgálat szépségéről és kihívásairól.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria