Együtt ünnepeltek Rómában a magyar ministránsok

Külhoni – 2015. augusztus 5., szerda | 19:31

A ministránsok 11. római zarándoklatán részt vevő mintegy ezerkétszáz magyarországi, erdélyi, délvidéki és kárpátaljai magyar ministráns szentmisét ünnepelt augusztus 5-én Rómában, a Szent Ignác-templomban – tájékoztatta szerkesztőségünket Fülöp Ákos, az MKPK Hivatásgondozó Bizottságának titkára.

A szentmisét Palánki Ferenccel, az Egri Főegyházmegye segédpüspökével, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hivatásgondozó Bizottságának elnökével együtt mutatta be Német László nagybecskereki püspök, Németh László olaszországi magyar főlelkész és mintegy hatvan pap. Jelen volt a szertartáson Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök, akit pappá szentelésének 30. évfordulója alkalmából köszöntöttek a jelenlévők.

A szentmise előtt a ministránsok meghallgatták a Szentatya előző napi beszédének magyar fordítását, majd Németh László olaszországi magyar főlelkész köszönötte a szentmisét ünneplő közösséget.

Palánki Ferenc a nap ünnepéhez, Havas Boldogasszony emléknapjához és a zarándoklat mottójához kapcsolata elmélkedését.

Mária felé Isten tette meg az első lépést. Isten az, aki megszólít, meghív – mutatott rá szentbeszédében. – Ha meghalljuk hívását, szeretetével átformál minket. Az ember válasza erre a megszólításra, hogy teljesíti Isten akaratát.

„Itt vagyok, engem küldj!” – idézte a püspök a zarándoklat jelmondatát. – A meghívás megelőzi a küldetés konkrét formáját. A küldetésként kapott feladat nemcsak távoli országokba szóló misszió lehet, hanem a mellettünk élők felé, akár ministránstársaink felé fordít minket.

A zarándoklat egyházmegyei programokkal folytatódik, a résztvevők hitükben és elkötelezettségükben megerősödve a hét végére érkeznek haza Magyarországra.

Fotó: Németh László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria