Együtt zarándokoltak az országban működő katolikus egyetemi lelkészségek közösségei

Hazai – 2022. szeptember 29., csütörtök | 20:56

Szeptember 24–25-én szervezték meg az egyetemisták országos zarándoklatát. A korábbi évekhez hasonlóan a kiindulópont a salgótarjáni Jézus Szíve-plébánia volt, a cél pedig a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely. A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség tudósítása mellett személyes beszámolókat is olvashatnak a zarándoklatról az alábbiakban.

A megközelítőleg 20 kilométeres zarándokutat az ország különböző egyetemein tanuló hallgatók, valamint az őket kísérő egyetemi lelkészek közösen tették meg. A zarándoklaton mintegy 120 fő vett részt: együtt zarándokoltak a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség, a Budapesti Görögkatolikus Egyetemi Lelkészség, a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség, az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség, valamint a Győri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség közösségei.

A salgótarjáni Jézus Szíve-plébánián a helyi plébános, Varga András üdvözölte a fiatalokat, majd a zarándokok imájával indította őket útnak. Ezt követően Törő András országos katolikus egyetemi lelkészi referens arra biztatta a zarándokútra indulókat, hogy közösen legyenek úton, nemcsak a gyaloglás során, hanem az isten- és emberszeretet gyakorlásában, a hitbeli növekedésben, az Egyházhoz tartozásban, legfőképpen pedig az evangélium hirdetésében és a hiteles tanúságtételben.

A lelkészek arra kérték a zarándokokat, különösen a csendben megtett útszakaszon, hogy  igyekezzenek felismerni és meghallgatni a saját belső hangjuk mellett a Teremtő Isten hangját is, aki mindenkinek személyesen is üzenni akar ezen az úton.

A mátraverebély-szentkúti kegyhelyen Palkó Julián OFM köszöntötte a fiatalokat, majd az egyetemi lelkészek szentmisét mutattak be Törő András főcelebrálásával a Nagyboldogasszony-bazilikában.

András atya homíliájában párhuzamba állította a zarándoklatot Szent Gellért püspök és a Szűzanya életútjával, akik mindketten felismerték az Isten akaratát: átadták magukat a gondviselésnek, engedtek az Isten tervének, és ebből adódóan egy sokkal gyümölcsözőbb és eredményesebb életutat járhattak be, mint amit talán elterveztek maguknak.

Merjük felismerni az Isten akaratát, merjünk engedni az Isten szavának, és akkor Ő mellénk szegődik szent kegyelmével, elkísér azon az úton, amelyre meghívott bennünket 

– biztatott a szónok.

A nap lezárásaként a ferences nővérek által vezetett virrasztáson vehettek részt a fiatalok.

Másnap Kiss Didák OFM tartott katekézist számukra Az életszentségre szóló meghívás mindenkinek szól címmel.

Az országos zarándoklatért ünnepi szentmise keretében adtak hálát az egyetemi lelkészek, a közösségek tagjai, illetve a ferences szerzetesek vasárnap. Az egyetemista zarándokokkal ünnepeltek a Pio atya-zarándoklat, illetve a búcsú résztvevői is.

A szentmisét Héray András, a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség vezetője celebrálta. Megemlékezett Pio atyáról, és példaként állította életútját a fiatalok elé. A szentmisét ünnepi körmenet követte.

Forrás: delelkes.dnyem.hu

* * *

 

Héray András FSO budapesti egyetemi lelkész beszámolója

Az idei országos egyetemistazarándoklat (OEZ) a szó legigazibb értelmében országos volt, mivel az egyetemi lelkészek összefogtak az ország több pontjáról.

Törő András országos és debreceni referens, Simon Dávid győri, Drahos Dávid egri, Kocsis Tamás és Czirják János görögkatolikus budapesti és Héray András budapesti egyetemi lelkészek vezetésével szeptember utolsó szombatjának reggelén sok fiatal, mintegy 120 egyetemista zarándokútra indult Salgótarjánból, a zagyvapálfalvai Jézus Szíve-templom kertjéből a nemzeti kegyhelyre, Mátraverebély-Szentkútra.

Varga András salgótarjáni plébános indította útnak a nagy zarándokcsoportot, amelyhez csatlakozott Babos Áron ifjúsági referens atya és a papszentelésre készülő Héray Márton diakónus is. Eredetileg Pákozdi István atya kezdeményezésére indult el az „OEZ” hagyománya, őt idén áprilisban szólította magához az Úr, róla is megemlékeztünk a nap folyamán, külön a szentmisében is.

A zarándoklatot a budapesti egyetemi lelkészség fiataljai vezették, akik a Műegyetemi Katolikus Közösség (MKK) tagjai, és hozták magukkal az elmúlt évek zarándoktapasztalatait. Nagyszerű alkalom volt egymással is találkozni, és ennek igazából a „felfelé figyelés” adott mélységet, hiszen az imádság mellett volt alkalom egy „tanórányi” csendes szakaszra is, ami sokak visszajelzése alapján nagyon fontos volt: együtt menni és egymásért imádkozni. Az őszies természet szépsége is megszólította a szívet, és a – hála Istennek – gyönyörű időben megtett kilométerek során volt lehetőség az elcsöndesedésre, amely által Istenhez is közelebb kerülhettünk.

A szombat esti szentmise fontos megálló volt a zarándoklat után, amikor megérkeztünk az Úr Jézushoz, aki szerető jelenlétével várt minket az eucharisztiában. Másnap, szeptember 25-én, vasárnap délelőtt a szabadtéri oltárnál bemutatott Pio atya-búcsúi szentmisén a fiatalok szándékait, szívügyeit odavittük az Úrhoz. A szentmise után a kegytemplom közelében tett körmenet pedig újra tudatosította bennünk, hogy a földön zarándokok vagyunk, és van célunk: az örök élet Istennel. Ennek elérésében segítenek minket a szentek, a Szűzanya és Szent Pio atya közbenjárása is. Hálát adok az Úrnak, hogy Vele együtt kezdhettük el ezt az új tanévet, és imádkozhattunk egymásért, különösen a fiatalokért, hogy megtalálják helyüket az életben és az Egyházban is, családosan vagy akár a papi és az Istennek szentelt élet hivatásában.

* * *

 

Héray Márton FSO diakónus beszámolója

A zarándoklat és a kegyhely szavak ma egyesekben talán régi, letűnt korok emlékét idézik, amikor – modern orvostudomány vagy épp pszichológia híján – az emberek így kerestek megoldást megoldhatatlannak látszó problémáikra. Sokan ezen „régiek” közül már valóban réges-rég befejezték földi zarándokútjukat, de hálatelt szavuk aprócska márványtáblára vésve ott maradt a világ kegyhelyeinek valamelyikén.

A kis aranybetűk – „köszönöm”, „hálából”, „segíts” – ma is megszólítják nemcsak az égieket, hanem minket, földi zarándokokat is, akik csendben megállunk és elidőzünk ezen gyermeki szavak előtt. Akarva-akaratlanul felmerül bennünk a kérdés: lehetséges, hogy mindez csak nosztalgia lenne?

A múlt heti országos egyetemistazarándoklaton (OEZ, 2022) részt vevők közössége csendesen rámutatott, hogy a zarándoklás nem a múlté, nemcsak nosztalgia, hanem ma is aktuális és fiatalos. A közösségben megélt hit erejére nagy szüksége van mindannyiunknak, de főként azoknak a fiataloknak, akik a helyes utat keresik az egyetemi élet labirintusában.

A most kezdődő félév lelki kezdőlöketét adhatta meg nekik ez a zarándoklat a közös úton levés és imádkozás mellett a hosszú beszélgetések, egymás meghallgatása és megismerése által is. Imádkozzunk értük, hogy ezt a fiatalos és lendületes, ugyanakkor őszinte és mély hitet, amelyet a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyünkön megtapasztalhattak, tovább tudják adni környezetükben is a most induló tanévben.

* * *

A résztvevők beszámolóit ITT olvashatják.

Az egyetemistáknak hamarosan ismét lehetőségük adódik majd a találkozásra, a kapcsolatok kibontakoztatására. 2023 februárjában Debrecenben rendezik meg a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját.

Fotó: Wiesner András

Magyar Kurír

(bh)

Kapcsolódó fotógaléria