Eileen Ryan Ewen katolikus gyerekkönyv-illusztrátor: Istendicséret és művészet az üres zaj korában

Negyedikes koromban egy esős napon írtam egy rövid elbeszélést, és rajzokat készítettem hozzá. Az osztályfőnököm azt javasolta, hogy küldjem el az iskolaújság pályázatára, amelyen végül második lettem. Rájöttem, hogy az embernek a foglalkozása is lehet könyvek készítése, és aztán mást már nem is akartam csinálni.

A legkisebb lányom születése után, talán egész életem legsűrűbb és leginkább alváshiányos időszakában eldöntöttem, hogy ideje gyerekkönyveket készítenem. Talán jó is volt, hogy alig volt időm, mert így nem tudtam átrágni magam a tengernyi illusztrációs stíluson és nem babráltam olajfestményekkel, hanem vízfestékhez nyúltam. Az első szerződésemet annak köszönhetem, hogy elküldtem a családomat ábrázoló képeslapot néhány kiadó művészeti vezetőjének. Az első könyvem óta folyamatosan gyerekkönyveket illusztrálok, és mindig azon vagyok, hogy jobb művész legyek. Úgy érzem, én vagyok az egyik legszerencsésebb ember, hiszen olyasmivel foglalkozhatok, amit szeretek, olyanok társaságában, akiket szeretek, minden egyes nap.

A családom eleve támogatott a művészi pályán. Apám történelemprofesszor volt, de szeretett rajzolni és mesélni. Akkoriban a nevelési szakkönyvek még nem ajánlották az apáknak, hogy töltsenek sok időt a gyerekeikkel, de azt hiszem, a családja iránti szeretetből, a hite miatt is, szívesen rajzolt velünk és mesélt nekünk. Az ő apja csak nyolc osztályt végzett, de felnőtt fejjel elvégzett művészeti kurzusokat, vagyis azt hiszem, az alkotás vágya nálunk végighúzódik a nemzedékeken. Ezért az alkotásaimon mindig feltüntetem a lánykori nevemet: mintegy hálából azon nemzedékek iránt, melyek áldozatot hoztak azért, hogy a művészetből élhessek.

Az Áldjátok az Urat című könyvet olyan könnyű volt illusztrálni! Az ószövetségi imádság hemzseg a képektől: évszakok, állatok, tájak váltakoznak benne, s ezért nyomban megérintett. Azt remélem, hogy a szülők és a gyerekek szépnek fogják találni a könyv szövegeit és képeit. Azt remélem, belátják, hogy ez az ősi imádság még ma is megszólít minket, és a modern világban is van hatása. A gyerekek, ha nem is tudnak még olvasni, talán el tudnak merülni ebben a csodálatos világban, ahogyan én is belemerültem gyerekként a kedvenc könyveimbe. Ha a szülők együtt olvassák gyerekeikkel, reményeim szerint felismerik, hogyan szövődnek össze a szavak, a művészet és az Úr ajándékai. Az imádság és a képzőművészet nagyon kifejező megnyilvánulási formája az embernek, nagyon fontos Isten dicsérete ebben a világban, ahol oly sok a hangos és üres zaj.

A gyerekeimnek sok-sok programjuk van, állandóan jönnek-mennek, ezért annyira nehéz közösen imádkoznunk! De legalább a házban elhelyezett keresztek arra emlékeztetnek a sürgés-forgás közepette, hogy néha meg kell állnunk egy-egy ima erejéig, s amikor reggel elmennek a gyerekek, mindig azt az imádságot mondom el fölöttük, amit apánk is elmondott, amikor útnak indultunk: „Növekedjetek kegyelemben, szépségben és bölcsességben.” Ezek az egyszerű szavak mindent összefoglalnak, amit számukra szeretnék.

Forrás és fotó: Vigilia Facebook-oldala

Magyar Kurír