Ékesíteni és ékesedni vágyom – Ifjúsági Szentjánosbogár-tábor Mocsán

Sík vidéken, szántóföldek között kanyarog az akácfák szegélyezte út Tatáról Mocsa felé. A templom kimagaslik a házak közül, a plébániát azonban csak annak köszönhetően találjuk meg, hogy Koronkai Zoltán SJ tábori pap és Finta Zsolt, a Váci Egyházmegye diakónusa vendégváróként a kapuban állnak.

A tábor első napjára jöttünk. Sorban érkeznek a regisztrációra az ifik. Mocsán nyolcvanan táboroznak, mintegy húsz vezetővel. Itt is kánikula van, de senkinek nem szegi kedvét a hőség.

A vezetők játszani hívják a már regisztráltakat a zabföld előtti szabad térre. Megszólal a zene, táncos játék következik.

A kör egyre nagyobb, nem kell biztatni senkit, hogy bekapcsolódjon.

A Dunakesziről több mint 30 éve indult „Bogár” alapeleme a tábor. Idén 5 gyerektábort tartottak 355 résztvevő számára Borsodszentgyörgy, Dombóvár, Hosszúhetény, Nézsa és Szob helyszíneken; a 16 és 21 év közöttiek számára pedig két ifjúsági tábort 150 fő részvételével Mocsán és Mogyorósbányán, emellett családi tábort – tudjuk meg Spengler Kata irodavezetőtől. – Ez a nagy szám annak köszönhető, hogy újra és újra vállalkoznak fiatalok a szolgálatra: elvégzik a vezetőképzőt, élére állnak csoportnak vagy tábornak, háttereznek, helyi szervezőként teszik lehetővé a tábor megvalósulását, illetve egész évben „bogaraznak”, bogárklubokban vagy a bogárélet számtalan tevékenységében.

Az atmoszféra már ezen az induló, első napon is sejteti, mi fogja meg és tartja itt a fiatalokat. Sokan érkeztek csoportokban – klubok együtt –, mások barátaikkal jelentkeztek, de nem ritka, hogy valaki egyedül jön. A hangulat olyan, hogy ők is azonnal bevonódnak.

Az egyik társaság, a Párbeszéd Háza bogárklubjának tagjai magyarázzák:

idegenként érkezünk, testvérként megyünk haza.

A hatodik táboros budapesti Nagy Hajnalka így fogalmaz: „Visszahúzódóbb vagyok. Az elején mindig izgulok, be tudok-e kapcsolódni, milyen lesz a csoport. Egy hét alatt annyira megszeretjük egymást, hogy olyasmit is elmondunk, amit csak mély barátságban merünk.” A hetedik táboros monori Vér János azt mondja: „mint egy család, olyanok leszünk”. A gyömrői Kiss Máté pedig azt emeli ki: a bogártábor „segít, hogy elfogadóbb legyek”. Fábián Boglárka Piliscsabáról szintén visszatérő táborozó: „Összetart minket a közös értékrend, így mélyen tudunk kapcsolódni, meg tudunk nyílni, támogatást kapunk egy megtartó, befogadó közösségtől”. A hétéves kora óta „bogarazó” Latinovits Tamás, a táborvezető ezt a hatást „bogárvarázsként” írja le: „Itt igazi emberi találkozásokat élünk meg.”

Nemcsak a több mint harminc év alatt megtartott táborok számosak, a helyszínek is. A bogártábor bejárta csaknem az egész országot. „Elmegyünk mindenhova, ahova hívnak, és ahol helyiek vállalják a szervezésbe való bekapcsolódást” – mondja Spengler Kata.

Mocsán Kőrösiné Kádár Réka és férje, Tibor a helyi szervező. Már a harmadik tábort szervezik falujukban. Mindketten elkötelezettek a bogáréletben. Réka gyerekkorában, befogadó családként ismerte meg Dunakeszin a Szentjánosbogár-mozgalmat, ifiként lett aktív bogár, férjét is itt ismerte meg. Ma már négy gyerekük folytatja a bogáréletet.

Mocsán a falu hétköznapjainak része lettek: az első bogárklub 10–15 gyerekkel indult, akik ma már ifik. Jelenleg újra gyerekklub működik 10–15 alsóssal. „Tavaly elveszítettük az idős atyánkat, Tatáról kijáró pap van Mocsán. Tudjuk, hogy így még erősebbnek kell lennünk, az összetartás, a tenni akarás nagyobb lett” – osztja meg Réka.

Könnyű volt a szálláskeresés – 71 szálláshelyet biztosítanak a táborozók számára.

A bogárélet meghatározó eleme a helyi közösség életébe való beilleszkedés.

Többségében kis településeken tartják táboraikat. Amikor a jezsuiták – Sajgó Szabolcs SJ volt az első jezsuita bogár – felkarolták a mozgalmat, tudatosan gondolták el misszióként. „Megjelenik egy elöregedő, létszámban csökkenő faluközösségben 80–100 fiatal. Jóérzésű emberek támogatják jelenlétüket.

Beindít valamit. Idős emberek, látva őket, azt élik meg: van remény.

A mi gyerekeink ugyan nem járnak templomba, de mások igen – gondolják. Mi is sokat kapunk, mert befogadnak minket. Mind a településből, mind a résztvevőkből a legjobbat hozza ki” – mondja 27 tábor tapasztalatával a jezsuita pap.

A falusiakkal való találkozás benső tere a családi otthon, ahova befogadják a vendéget. A csoportvezetők

felkészítik a gyerekeket, hogy ne szállodai vendégként viselkedjenek, hanem tegyenek fel kérdéseket, viselkedjenek érdeklődőként.

Ebből a hozzáállásból valóban mély beszélgetések születnek. A gyerekek megismerik, milyen helyben kereszténynek lenni; a falubeliek megélik, hogy a tábor után fellendül náluk az élet. Ennek meg is van a gyümölcse.

A háromtáboros Kovács Dóri meséli: a tavalyi kókai szállásadó az év során többször meghívta őket. Barátság épült köztük. A bogártábor közös programjaira is meghívja a szállásadókat: így az irodalmi-zenés estre, szentmisére és a csúcspontra, a tábortűzre.

Új kezdeményezés, hogy a bogarak tevékenységgel is bekapcsolódnak a település életébe:

Mocsán a falu és a hozzá tartozó Tömörd-puszta nyolc keresztjének karbantartásában segítenek, együtt az azokat örökbe fogadó idősekkel. Szépítenek – gyomlálnak és ültetnek –, majd együtt imádkoznak munkájuk elkészültével a kereszt alatt.

A tábor témája idén a jelenlét. A feldolgozás a hétköznapi élettől indul: honnan jövök, mivel töltöm az időmet, hogyan hat ez rám. Egy következő lépés célja a belső függetlenedés, a jelenre összpontosítás, tudatosítás. Innen jutnak el a kapcsolatok átgondolásához, végül a csúcsponthoz, az istenkapcsolathoz – hol és hogy találkozom Istennel.

A reggel a napindító gondolatokkal kezdődik, majd csoportokban folytatódik a téma feldolgozásával, ami nem egyszerűen beszélgetés, hanem sok-sok játékkal átszőtt, oldott együttlét. Ezeket a vezetők úgy választják ki, hogy alátámasszák a témát, és az élmény által erősítsék annak üzenetét.

Koronkai Zoltán hangsúlyozza: a fiatalok nyelve a játék, ezen kell szólnunk. Hozzáteszi: másként megy át a prédikáció is, ha előtte együtt voltunk a játékban. Úgy véli, már az a jelenlétről üzen, hogy a pap végig a táborban van.

A tábori pap kikölcsönözhető akár személyes, akár csoportbeszélgetésekre. A jelenléttel szolgálunk.

Nem látványos, de a mai papi helyzetben nem magától értetődő” – mondja.

A nyitó szentmise homíliájában a Szentjánosbogár lelkivezetője párhuzamot vont a napi evangélium – Jézus útra küldi az apostolokat – és a bogártábor missziós küldetése között. A tanítványok ugyanarra a küldetésre hivatottak, mint maga Jézus: hirdetik a megtérést, gyógyítják a betegeket és kiűzik az ördögöt. Amit melléfűz, hogyan tegyék ezt, csodálkozásra késztet. Jézus meghatározza, mit igen és mit nem vihetnek magukkal az emberek közé. Vándorbotot igen, „túlélőkészletet” nem. Hogy miért, Jézus nem ad magyarázatot, két dologra következtethetünk.

Úgy küldi az övéit, hogy rászoruljanak az emberek segítségére; bizonyos értelemben Jézus törékennyé és gyengévé teszi őket, azokat pedig, akiknek hirdetik az evangéliumot, olyan helyzetbe hozza, hogy ők is tehessenek valamit, adhassanak valamit. 

Hallják az örömhírt, és abból, ami nekik van, ők is adhatnak. Ez a történet „behív Isten logikájába” – az ajándékozás és elfogadás kettősébe, mert egy szeretetkapcsolat kölcsönösségen alapszik.

Milyen fájdalmas, amikor szeretünk, és nincs viszonzás. Isten álma, hogy legyen. Elküldi az evangéliumot, és akik befogadják, azok számára megnyitja a szeretet útját – fogalmazott Koronkai Zoltán.

Kölcsönös ajándékozás a bogártábor is. Jöttetek, s van ebben egy kiszolgáltatottság, hiszen idegenekhez mentek, és akik befogadnak, semmit nem tudnak rólatok.

Mégis megnyíltak az otthonok. Isten szeretetterve így válik itt, Mocsán valóra, rajtatok keresztül, akik eljöttetek és azokon keresztül, akik befogadnak benneteket.

A másik következtetése erre a miértre, hogy Jézus maga is ezt az utat járta. Szegényen és eszköztelenül lépett a világba; amikor csodát tesz, azt mindig másokért teszi. Jézus is törékenyen jön – úgy mutatkozik meg a végtelen és hatalmas Isten, mint egy vándorprédikátor. Arra hív, hogy üzenetét annak lényegéért fogadjuk el: úgy jön közénk, mint aki szeret. Alázatosan, nem az erő és a hatalom nyelvét használja, hanem az egyszerűség, a szeretet nyelvét.

A szónok a szentlecke magyarázatával folytatta: Isten kiválasztott bennünket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Van eleve elrendeltetés, ami jó, mert azt jelenti, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, akart bennünket, öröktől fogva szeretettel gondolt ránk. Történhet bármi, Isten szeret bennünket. A lelkigyakorlat, a bogártábor meghívás arra, hogy ezt az igazságot ízleljük, mélyebben befogadjuk, mert ha ez él bennünk, van az életünknek egy alapvető öröme.

Jó helyen vagyunk, az Isten tenyerén. Hogy mi Isten jövőre vonatkozó terve, nem tudjuk. De azt igen, hogy véghez viszi tervét: eggyé teszi Jézusban az emberek szívét.

Ennek vagyunk mindannyian részesei. Isten végső országát készítjük elő, hogy szeretetben egyesítsen minden embert. Ez itt most kicsiben meg tud valósulni. Azon dolgozzunk, éljük meg ezt a lelkületet, és Isten országa megvalósulhasson köztünk – ezzel az indítással kezdődött meg a tábor.

Sok minden vár a résztvevőkre: lesz kirándulás akadályversennyel, irodalmi-zenés est, teaház, majd eljön a tábortűz, énekkel, játékkal és szentmisével a tűz körül.

A búcsú része a vezetők között az üzenőfüzet, a táborlakók között az úgynevezett harmonika, amelyben egymásnak írnak valami személyeset, fontosat. Így kap mindenki visszajelzést magáról, aminek nagy értéke van a személyiségfejlődésben.

A bogárélet a táborral nem áll meg: a barátságok továbbviszik az embert az életben. Nagyon sokan bekapcsolódnak a bogár körüli tevékenységekbe. „Az ember ad, de sokkal többet kap vissza. A bogár megtartó erő” – mondja Latinovits Tamás.

A reformátusnak keresztelt, a bogártábor hatására katolizáló és a papság útjára lépő Finta Zsolt megerősíti:

Feltöltjük a lámpásunkat, hogy egész évben ebből világítsunk.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír