El Greco Angyali üdvözlet című alkotása adventtől vízkeresztig látható a debreceni Déri Múzeumban

Kultúra – 2024. december 2., hétfő | 11:50

A Szépművészeti Múzeumból Debrecenbe, a Déri Múzeumba érkezett El Greco Angyali üdvözlet című műve. Az 1600 körül készült, 91×66,5 centiméter nagyságú alkotást sajtótájékoztatón mutatta be Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök november 28-án a múzeumban, melynek Munkácsy termében november 29-től vízkeresztig látható El Greco híres festménye.

Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulójáról nagyszabású kiállítással emlékezik meg a budapesti Szépművészeti Múzeum, amihez a Déri Múzeum Munkácsy Mihály Golgotájának kölcsönadásával járul hozzá. Ezzel vette kezdetét az az együttműködés, melynek keretében a Szépművészeti Múzeum és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális Osztálya a Déri Múzeum közreműködésével évente kiállít majd egy-egy kiemelkedő alkotást a fővárosi múzeum gyűjteményéből.

Az eseményen köszöntőt mondott Papp László, Debrecen polgármestere, aki kiemelte: Debrecennek különleges értéke a Munkácsy-trilógia. Nagy büszkeség ugyanakkor, hogy a Golgota a Szépművészeti Múzeumban is kiállításra kerül, az együttműködésnek köszönhetően pedig Debrecen El Greco Angyali üdvözlet című festményét állíthatja ki az adventi időszakban, hiszen sokak számára jelent majd különleges élményt e páratlan képzőművészeti alkotások megtekintése.

El Greco Angyali üdvözlet című művéről szólva Palánki Ferenc püspök felolvasta a jelenetet leíró Lukács-evangéliumi részt (Lk 1,26–38), majd a jelenet mély üzeneteire is felhívta a figyelmet.

El Greco alkotása azt ábrázolja, hogy a mennyei angyal eljött Máriához, és közölte vele Isten akaratát. Ez a jelenet ráhangol bennünket az adventi időszakra és karácsony ünnepére. A „Mennyből az angyal” ugyanis először Máriához jött el, utána a pásztorokhoz – mondta a főpásztor. – Az ábrázolás szerint Mária imádkozik, nyitva van előtte egy imakönyv. Ez jelképezheti az élete könyvét is, hiszen küldetése elején van; a könyv is ezután íródik majd tele az evangéliummal, az örömhírrel. Mária imádkozik: valóságos kapcsolatban van Istennel. A művész kiemeli a földi szférából ezt a jelenetet, amelyet felhő vesz körül. Amikor imádkozunk, mi is emelkedjünk ki a hétköznapok szintjéről, kerüljünk közelebb ahhoz, aki egészen közel jött hozzánk. „Számomra az igazi művészet a szépség megjelenítése, amikor a művész megvalósítja, amit megértett az isteniből, a transzcendensből, a misztikumból” – emelte ki a megyéspüspök.

El Greco eredeti neve: Domenikosz Theotokopulosz. A Theotokosz (Istenszülő) és a pulosz (fia), tehát az Istenszülőnek a fia, aki ezt a képet festette. Amikor Mária és Szent János apostol Jézus keresztje alatt álltak, akkor Jézus Máriát a szeretett tanítványra bízta, de tulajdonképpen a tanítványt és benne minket is Máriára bízott.

Mindannyian Isten kedves gyermekeiként Máriára vagyunk bízva, az Istenszülőre, és mindannyian az Istenszülő gyermekei lehetünk.

Mária arca átszellemül, mert az imádság teljesen átjárta őt, és fölemeli Istenhez, megnyitva a szívét Isten előtt, az ő terve, akarata előtt. Mária elgondolkodott az angyal köszöntésén – vajon miféle köszöntés ez? Az angyal pedig így folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.” Vagyis Mária kivel találkozik? Istennel, aki a kegyelem forrása, valamint azzal az önmagával, ahogyan Isten látja őt, vagyis kegyelemmel teljesnek. Ha imádkozunk, Istenhez emeljük a lelkünket, bennünket is el akar tölteni az ő kegyelmével.

Az igazi nagy művész Mária volt, hiszen legteljesebb módon ő tudta lehozni a földre az istenit.

Mária volt a lépcső, amelyen keresztül Isten a földre tudott lépni.

Ha Isten kegyelmét árasztja az életünkbe, akkor rajtunk keresztül is a világra tud jönni az Isten szeretete.

Mária tulajdonképpen nem arra mondott igent, hogy ő Isten Fiának az anyja legyen, hanem arra, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Istennél az sem lehetetlen, hogy rajtunk keresztül, általunk is eljöjjön a világra. Éppen erről szól az advent: készüljünk föl arra, hogy rajtunk keresztül is megjelenjen ez a szeretet. Figyeljünk oda a rászorulókra, álljunk a karitatív kezdeményezések mellé, és megtudjuk, hogy jónak lenni jó.

Istennek az egyik neve: a szép. A szépség megvalósítója El Greco is, aki ezt a szépet, az Istent ábrázolja. Az Isten másik neve: a jó. Amikor jók vagyunk, akkor mi is Isten hírnökei vagyunk. Amikor Mária megértette, mit vár tőle Isten, nem volt benne többé félelem. Kimondta az igent arra, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Nekünk is ez a feladatunk. Kell, hogy mi is Istenhez emeljük a lelkünket, és akkor megérthetjük, hogy Isten szólni akar hozzánk, hogy megértsük mindazt, amit akar az életünkkel.

Végül Angi János múzeumigazgató köszönetet mondott Papp László polgármesternek, amiért lehetővé tette, hogy adventtől vízkeresztig Debrecenben is látható az alkotást, és reményét fejezte ki, hogy megtekintése ajándék, egyúttal segítség lesz a lelki felkészülésben is a debreceni és környékbeli családoknak.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria