El merjük-e hinni az örömhírt? – Varga László püspök megáldotta a zamárdi Nagyboldogasszony-kápolnát

Homíliájában Varga László püspök a búzáról és a konkolyról szóló evangéliumi szakaszról elmélkedett.

Miért nem engedi meg kigyomlálni a konkolyt az, aki jó magot vetett a földjébe? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Mindenki kigyomlálná közülünk; és úgy tűnik, hogy nemcsak a kiskertünkben, a szőlőnkben végezzük ezeket a munkálatokat, hanem az Egyházban, a társadalomban, a közösségeinkben és a családjainkban is gyomlálunk. Mert mi tudjuk, hogy ki a konkoly; mi pontosan tudjuk, hogy mi a búza vagyunk, de van konkoly. És feltesszük a kérdést: az a konkoly mit keres az Egyházban, mit keres a társadalomban? 

Nem értjük Istent, miért engedi meg. És mivel – úgy tűnik – nem tesz semmit, a saját kezünkbe vesszük a megoldást: majd mi segítünk neki, és azt tesszük, amit Ő megtiltott.

Ezzel igazából a kicsinyhitűségünkről teszünk tanúságot. Mert arra a kérdésre, hogy miért nem engedi meg, hogy gyomláljunk, a hit oldaláról a válasz: azért, mert Krisztus meghalt, feltámadt, és nekünk jogunk és lehetőségünk van mindent a feltámadás felől közelíteni – hangsúlyozta a megyéspüspök.

A mennyei Atya türelme és bizalma végtelen. A végsőkig bízik abban, hogy a konkoly búza lesz.

Erre számtalan példát olvashatunk az evangéliumokban, akár Mária Magdolnára, vagy Lévire, a vámosra, vagy a jobb latorra gondolunk. Lehetőségünk van mindent a feltámadás, a hit felől közelíteni. Nemcsak azért, mert Jézus meghalt és feltámadt, és elhozta Isten országának és a mennyországnak az örömhírét, hanem azért is, mert a keresztség pillanatában velünk is megtörtént: meghaltunk, és új életet kaptunk Krisztusban – emlékeztetett Varga László püspök.

Sajnos a tények, a tapasztalatok, az események, a hírek, a tudásunk és a tudományunk felülírja a hit titkát.

Az Istenországa-béli életünk már elkezdődött, de ebből semmit nem látunk. Pedig ez állandóan történik.

Isten azt kéri tőlünk, hogy higgyünk. Higgyünk abban, amit Ő végzett el akkor, amikor megkeresztelkedtünk, vagy amikor magunkhoz vesszük az Eucharisztiát. Részesedünk Isten dicsőségében. Isten sokkal többet ad, mint egy prédikáció, amit meghallgatunk, aztán el is felejtünk.

Merünk-e, akarunk-e hinni? Akarjuk-e a mások és saját életünket, Egyházunkat és a világunkat a feltámadás, a hit felől közelíteni? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hol tartunk a hitben. Amikor a szentmisében megtörténik az átváltoztatás, a pap nem azt mondja: „Íme, tapasztalatunk szent titka”, vagy „a teológiánk szent titka”. Azt mondja: „Íme, hitünk szent titka.” Kívülről semmi nem változik. Megtörtént, vagy nem? Elhisszük, vagy nem?

Isten mindig a hitünket keresi és szólítja meg. Azt várja tőlünk, hogy merjünk hinni akkor is, amikor semmi nem látszik abból, aminek szerintünk látszania kellene.

A világtörténelem Ura az Isten. Minden az ő kezében van. Ez akkor is igaz, amikor úgy látjuk, hogy tombol a Sátán és mindent a gonoszság irányít.

Ez nem igaz. Vakok vagyunk, mert nem töltünk időt Istennel, vagy csak nagyon keveset. Ismerjük-e a mennyei Atyát? A legfontosabb dolgokról nem tudunk semmit – mondta a püspök, majd egy, az első plébánosi helyén átélt tapasztalatát osztotta meg a hívekkel.

„Elkezdtem csendes napokat és hétvégéket szervezni, amiben két különleges dolog volt: mindenkit meghívtam arra, hogy nem adok enni, és nem beszélhet. Gyere, és tölts időt az Istennel! Van egy kápolna, ott van az Isten; és adok lehetőséget, hogy egy vagy több órát ott tölts vele. Megdöbbentő tapasztalat volt számomra, hogy olyanok, akik nagyon távol álltak az Egyháztól, és az életük is távol volt a keresztény értékrendtől, megtértek, életgyónást végeztek, megkeresztelkedtek. Olyanok is, akik nem voltak megkeresztelve, de elhitték, hogy ha oda bemennek és időznek azzal, akitől a létüket kapták, aki meghalt értük, mert annyira szeret, és új életet adott, akkor a többit majd meglátjuk. Soha senkitől nem kértem, hogy gyónjon meg, és mégis folyamatosan gyóntattam. Mert ezt a Szentlélek végezte.”  

Amikor megtörténik a találkozás, amikor adunk időt, lehetőséget az Istennek, hogy a szívünkhöz beszéljen, hogy kérdéseket tegyen fel rólunk, az életünkről – nem arról, hogy miért ilyen az Egyház vagy a világ –, akkor egy új fejezet nyílik meg.

A nyugati kultúrában a hit krízise az, hogy a tudásunkat, a tapasztalatunkat, az érzéseinket, az információinkat, a magyarázatainkat fölébe helyezzük a hit titkának. 

Bármit mondhatnak a médiában, ez a világ megváltott. Ez a hit titka. Nem látszik belőle, csak itt-ott valami.

De a szentek tudják, és teljesen nyugodtak, akármerre megy a világ, akármilyen az Egyház, s akármennyi botrány terheli, ez a feltámadt Krisztus teste. A vőlegény ezért az Egyházért, a menyasszonyáért minden szentmisében odaadja magát. Ez a hit titka. Sokkal nagyobb dolog történik, mint amit a hírekben olvasunk, hallunk. Ez akkor is a hit titka, és akkor is Krisztus teste, hogyha nem hisszük el.

Isten nem kérdezi meg tőlünk, hogy egyetértesz-e velem, hanem végzi a dolgát. Mindenkiben. Azokban is, akikben szerintünk lehetetlen, akiket mi konkolyként címkézünk, és kigyomlálnánk. Nyugodtan ráhagyhatjuk az angyalokra, ők nem fogják eltéveszteni. Ők pontosan meg tudják különböztetni, hogy melyik a búza, és melyik a konkoly. Ez nem a mi dolgunk.

A mi dolgunk az, hogy egyre mélyebb, egyre szorosabb, egyre szenvedélyesebb szeretetkapcsolatba kerüljünk a mennyei Atyával, az Úr Jézussal és a Szentlélekkel – hogy el merjük hinni az örömhírt, hogy Isten országa, Isten szereteturalma itt van és növekszik. Nem statisztikailag, nem látványosan, hanem úgy, mint a mustármag. Nem lehet dokumentálni a növekedését – mint a kovász: szép csendben, lassan, és mégis hatékonyan.

„Isten országa, Isten szereteturalma itt van közöttünk. Isten mindennap túláradó mértékben ajándékozza nekünk a szeretetét, irgalmát, és mindennap várja a hitből fakadó szeretet-válaszunkat. Engedjük megtörténni azt, ami már megtörtént!”

– buzdított szentbeszédében a kaposvári megyéspüspök.

A szentmise végén Kocsi György helyi plébános elmondta: elkészült a zamárdi Nagyboldogasszony-kápolna külső-belső festése és a kórus padlóburkolata, továbbá a villamos hálózat korszerűsítése is; és hamarosan az új bútorzat is a helyére kerül.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír