Egyházunk leendő új szentje: Elena Guerra, a Szentlélek apostola

Elena Guerra 1835. június 23-án született Luccában, a helyi nemesi réteghez tartozó szülők gyermekeként, és két testvérével együtt már kora gyermekkorában színvonalas nevelésben részesült.

Elsőáldozásától kezdve mindennap az Eucharisztiához járult, és egyre inkább vonzotta Isten szeretete. Az egyik testvére papnak készült, és Elena is szeretett volna részt venni az apja által a házhoz hívott tanárok óráin, de édesanyja ellenezte. Azt megengedte neki, hogy zenét, festészetet és hímzést tanuljon, de ő titokban részt vett a bátyjának tartott órákon is, és éjszakánként az alvásidőből lopva néhány órát latinul is megtanult.

1856-ban megalapította a Mária kiskertje, majd később a Lelki barátságok nevű női közösségeket: világi nők társaságait, amelyekben a fiatal nők kölcsönösen lelki támogatást nyújtottak egymásnak.

Ezek a kezdeményezések prófétai módon megelőlegezték a Katolikus Akció modern módszereit: a felvett tagoknak el kellett kötelezniük magukat a teljes keresztény életre.

A következő évben Elenát súlyos betegség támadta meg, amely hosszú ideig ágyhoz kötötte. Amikor felgyógyult, kérte, hogy vegyék fel a Szent Vince Szeretet Hölgyei Egyesület tagjai közé, akik a szegényeket és a betegeket látogatták otthonaikban. Amikor Luccában tombolt a kolera, családja beleegyezésével elment meglátogatni a betegeket, ápolta és a hit szavaival vigasztalta őket.

1870-ben, miután apjával visszatért egy római zarándoklatról, arra érzett késztetést, hogy megalapítsa a Szentségimádók Társaságának egy csoportját. Miután elolvasta Merici Szent Angéla életrajzát, tenni akart valamit az ifjúság neveléséért, és családja segítette abban, hogy néhány szegény lányt tanítson a Szeretet Hölgyei Egyesület egyik tagjának házában. A székesegyház plébánosának segítségével 1872 decemberében magániskolát nyitott a luccai polgárság és nemesség lányai számára. A kezdeti nehézségek után az intézmény megerősödött, és Elena a társnőivel, akik csatlakoztak hozzá az apostoli munkában, megalapította a Szent Zita Intézetet, amelyet olyan nők alkottak, akik fiatal lányok oktatásának és nevelésének szentelték magukat, és akik kezdetben nem éltek közösségi életet.

Körülbelül tíz éven át a luccaiak, a papság, Arrigoni érsek, valamint saját családja értetlensége kísérte tevékenységét. 1882-ben elhagyta a családi otthont; a családi örökség felosztása után kapott pénzből vásárolt egy házat, ahol közösségi életet kezdett a Szentlélek Oblátáinak nevezett csoporttal, amely később kongregációvá alakult. Elena több száz fiatalt nevelt ott a keresztény életre, köztük Szent Gemma Galganit, aki kérte, hogy csatlakozhasson a születő közösséghez, de később családi problémák miatt kénytelen volt lemondani róla.

Elena Guerra meg volt győződve arról, hogy az Egyház küldetésében nagyon fontos a sajtó szerepe.

Számos írást jelentetett meg a nők és az iskola témájában, hogy a tanárokat és a diákokat a keresztény kultúra felé vezesse.

Érettebb korában főként az aszkézis témájára és lelkiségének sarokköveire összpontosított: a Szentlélek, az utolsó vacsora terme, pünkösd témáira. 1889-ben kinyomtatta a Nuovo Cenacolo (Az utolsó vacsora új terme) című novénát, amellyel azt akarta elérni, hogy a hívek visszatérjenek a Szentlélekhez. Ezt követően Giovanni Volpi püspökön, Lucca segédpüspökén keresztül levélben fordult XIII. Leó pápához; sürgette, hogy ösztönözze a püspököket és rajtuk keresztül a plébánosokat, hogy a pünkösd ünnepére egy – lehetőség szerint az igehirdetésben elmondott – novénával készítsék fel a híveket. A pápa megértette e felhívás fontosságát, és 1895. május 5-én kelt brevében (pápai törvényt tartalmazó okmány) a világ összes püspökét arra buzdította, hogy mondják el a novénát azok visszatéréséért, akik eltávolodtak az Egyháztól.

Elena Guerra létrehozta a Cenacolo Permanente elnevezésű egyesületet, és ismét írt a pápának, aki az 1897. május 9-i Divinum illud munus kezdetű enciklikával ajánlotta a híveknek a Szentlélek tiszteletét. Öt hónappal később Elena anyát magánaudiencián fogadta. Elena Guerra azt látta, hogy sajnos a papság kevéssé fogékony XIII. Leó javaslatára, ezért egyre több írást adott ki, hogy a plébánosokat és a híveket erre az áhítatra hívja, és ugyanebből a célból népmissziókat finanszírozott Olaszország különböző részein. A pápa ezúttal is támogatta a kezdeményezést, és nyomatékosan ajánlotta, hogy a plébánosok minden évben mondják el a pünkösdi novénát minden hívő visszatéréséért az egységhez.

Nehéz idők jöttek Elena számára: 1905 és 1906 között néhány nővér azzal vádolta, hogy kiadványaival elherdálta az intézet vagyonát. Az egyházi hatóságok arra kérték, hogy mondjon le elöljárói tisztségéről, és megtiltották neki, hogy további írásokat adjon ki. Lemondott, alázatosan engedelmeskedett, és felajánlotta életét az Egyház javára.

Naplójában ezt írta:

Szép dolog jót tenni, de mások akarata miatt mozdulatlannak maradni, lázadás nélkül hagyni, hogy kezünket megkötözzék, megkötözött kezünket összekulcsolni a hódolat és az Isten akaratához való tökéletes ragaszkodás legfőbb jeleként, az még magasztosabb mű, a legmegalázóbb helyzet átformálása a legtökéletesebb tetté, amit egy teremtmény megtehet.”

Elena anya utolsó három évét betegségben és fájdalomban töltötte, 1914. április 11-én hunyt el. Nagyszombat volt, és az alapítónő, miután felöltöztették, felkelt az ágyból, megcsókolta a földet, és hangosan ismételgette: „Hiszek!”

Szentsége hírének megszilárdulása vezetett 1930-ban a boldoggáavatási eljárás elindításához; 1953-ban kiadták a dekrétumot hősies erényeinek elismeréséről, 1959. április 26-án XXIII. János boldoggá avatta. Földi maradványai Luccában nyugszanak a Szentlélek Oblátáinak kápolnájában.

A szentté avatásához vezető csoda

2010. április 5-én a brazil Paulo G. egy fa metszése közben körülbelül hat méter magasból lezuhant. Eszméletlen állapotban szállították az uberlândiai kórházba, ahol nagyon súlyos koponya- és agysérülést diagnosztizáltak nála; felmerült az agyhalál és súlyos szövődmények lehetősége. Másnap koponyaműtéten esett át, amely után intenzív osztályra szállították.

Április 10-én a CT-vizsgálat kimutatta, hogy a beteg állapota olyan mértékben romlott, hogy vélhetően nem éli túl a traumát. Április 11-én a kezelőorvosok 24 órára megszakították az altatást, és a beteg nem mutatta az idegrendszer működésének jeleit. Április 15-én megnyitották az agyhalál megállapítására vonatkozó jegyzőkönyvet. Április 10-től 27-ig a beteg élet és halál között lebegett. Rendkívül súlyos állapotáról értesülve a helyi Karizmatikus Megújulás tagjai imaórákat kezdeményeztek a gyógyulásáért. Április 17-től kezdve Boldog Elena Guerra közbenjárásáért fohászkodtak. Tekintettel a férfi súlyos állapotára egyre intenzívebben imádkoztak, végül kilenc egymást követő napon át folyamatosan.

Április 27-én, 21 napos kórházi kezelés után az orvosok javulást észleltek a beteg állapotában, reagált az ingerekre, és spontán lélegzett. Két nappal később átszállították a sebészeti osztályra, ahol először passzív, majd aktív fizikoterápiát alkalmaztak. Május 14-én a beteget jó állapotban hazaengedték. A további, havonta, majd évente végzett kontrollvizsgálatok azt mutatták, hogy jó egészségi állapotban van, következmények nélkül gyógyult.

Forrás és fotó: Causesanti.va

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír