„Meggyőződésem, hogy ez a politika a közjó keresését szolgálja, amely tükrözi a törődést az emberrel és a társadalommal, próbál átlépni egyéni, ideológiai vagy pártérdekeken, keresve az egész társadalom javát” – mondta Carmen Fernández de la Cigona, az egyetem családtudományi intézetének igazgatója a díjátadó ünnepségen május 9-én.
Az élet védelme elengedhetetlen minden társadalom fejlődéséhez, ezért a nyolcadik alkalommal megítélt Életért díjakkal azok szakmai munkáját, teljesítményét és társadalmi tevékenységét ismerik el, akik ezt az értéket szolgálják – hangsúlyozta Carmen Fernández de la Cigona.
A díjátadón Tóth Katalin madridi magyar nagykövet beszédében elmondta: nemzetre, családra, egyénre egyaránt érvényes elv kell hogy legyen az élet iránti tisztelet, szeretet és a megőrzése érdekében tett szüntelen cselekvés.
Kitért arra, hogy a magyar alaptörvény a házasság intézményét mint férfi és nő önkéntes életközösségét, és a családot mint a nemzet túlélésének alapját védi.
„A család és a házasság szorosan össze van kötve, biztosítja a megfelelő keretet és az alapot a felelős szülői léthez, ez egy erkölcsi szempont, az értékközvetítés elengedhetetlen eszköze, amely így kétségtelenül hozzájárul a társadalom egészséges működéséhez” – fogalmazott a madridi magyar nagykövet.
Európa óriási demográfiai kihívás előtt áll, de Magyarországon az elmúlt évek intézkedései példaértékű változást generáltak, megfékezve a negatív trendeket – mondta Tóth Katalin.
Forrás: MTI
Fotó: Magyarország Nagykövetsége, Madrid/Facebook
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria