Élet a klasszikusok kertjeiben – Adamik Tamás klasszika-filológussal Simon Erika beszélget

Adamik Tamás 1937-ben született Kecskeméten, egy tizenegy gyermekes, mezőgazdaságból élő családban. A fiúk közül ő volt a legfiatalabb. Édesapjuk a legkisebb gyermek, Kati születése után nem sokkal, 1941-ben meghalt. Ettől kezdve a család minden gondja az édesanyjukra hárult. A gyermek Adamik Tamás az általános iskola első négy osztályát osztatlan tanyasi iskolában végezte. Emlékei szerint „elég pimasz, szemtelen” diák volt; tanára, Deli József néhányszor megpofozta. Ám jó szeme volt a gyermekekben rejlő adottságok felfedezésére, és mivel gyakran látogatta meg a családokat, azt mondta az édesanyjának: „Adamikné asszony, Tamás nem olyan buta, ezzel lehetne valamit kezdeni.” A kiskamasz Adamik Tamás édesanyja ettől kezdve arról ábrándozott, hogy a legkisebb fia pap lesz.

Először a kecskeméti piaristáknál tanult, itt is érettségizett. A gimnáziumban kiemelkedett a szorgalmával. Az első két évben a Kecskeméttől tizenöt kilométerre fekvő Kerekegyházáról járt be a gimnáziumba biciklivel, és hazafelé is így tette meg az utat. Délután pedig kihajtotta a birkákat. A gimnázium harmadik osztályában kollégista lett. Párhuzamosan tanult öt nyelvet.

Közben a családja megszenvedte a parasztság kifosztását, a hatalom kulákoknak minősítette őket, „éjjel lesöpörték a padlást, valóban, összeszedték a csirkéket és a többit. Tudom, szegény édesanyám sírt, mondván, hogy így nem lehet élni.” A gimnazista Adamik Tamásra több veszély is leselkedett, a legnagyobb, hogy a paraszti életformában kell megmaradnia, nem tanulhat tovább. Gábor bátyja ugyanis a Dunántúlra költözött, Gyurka nevű fivére pedig disszidált. A két ifjabb bátyját, Jóskát és Pistát katonának vitték. Az édesanyjuk ott maradt öt lánnyal és az idős nagyapjukkal, nem volt férfi a családban. Mindenüket elrabolták; kifosztották őket. Ezért az édesanyjuk levelet írt Gábor fiának, aki juhász volt, hogy menjen haza, mert ha nem lehet gazdálkodni, váltani kell. Gábornak volt valamennyi pénze, a család eladta mindenét, s így vettek Ballószögön egy kis házat. Adamik Tamás a gimnázium utolsó évében már innen járt be Kecskemétre, vonattal.

Érettségi után a piarista rendbe jelentkezett, felvették, novícius lett, elvégezte a teológiát, de harmadik negyedévben rádöbbent: nincs a helyén. Nehéz döntés volt elhagyni a rendet, „de nagyon jó, hogy így alakult, mert rettenetes lett volna boldogtalan papnak lenni. Arra születni kell, annak hivatásnak kell lennie.”

Adamik Tamás 1966-ban szerzett orosz–latin diplomát az ELTE bölcsészkarán. Tanított gimnáziumban, dolgozott a Tankönyvkiadó idegen nyelvi szerkesztőségében, ösztöndíjas volt Rómában, míg végül eljutott a klasszikus irodalom kutatásához, tanításához.

Az interjúban emlékeztet rá: a magyar ókortudomány főleg a római irodalom aranykorával, Augustus korának irodalmával foglalkozott. Ő is kutatta ezt a korszakot – kiemelten Catullus (Kr. e. 84-54) költészetével –, de vizsgálatait kiterjesztette a Krisztus utáni első század irodalmára, az úgynevezett ezüstkorra, sőt a késő császárkor irodalmát oktatta és kutatta. A kedvenc szerzője Martialis (Kr.u. 38-41–104) volt, sok tanulmányt publikált róla idegen nyelven is, a Könyvklubnál pedig válogatott kétnyelvű Martialist adott ki.

A régi klasszikusok magyar költészetre, irodalomra tett hatását bizonyítandó a professzor többek között tanulmányt írt Kölcsey Ferencről. Kifejtette: Kölcsey nemzeti imádságának címe Himnusz, de egy himnusz akkor válik igazán azzá, ha éneklik. Szent Ágoston írta a himnuszról: „Istent dicsérő ének. Ha dicséred Istent, de nem énekelsz, nem himnuszt mondasz. Ha dicsérsz valamit, ami nem Isten dicséretéhez tartozik, még ha énekelve dicséred is, nem himnuszt mondasz. A himnusznak tehát három követelménye van: az ének, a dicséret és Isten.” Szent Ambrus himnuszait kezdettől fogva énekelték a milánói bazilikában – mondta Adamik Tamás. Hozzátette: hamarosan elérkezett az ideje, hogy Kölcsey Himnuszát is énekelni kezdték, miután 1844-ben Erkel Ferenc megzenésítette.

Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kámánhoz, vagyis unokaöccséhez írt művében leszögezi: „Imádd az istenséget! Semmi sincs, ami az emberi szívet annyira felemelhetné (…) mint az istenség nagy gondolatával való foglalatoskodás (…) Imádás Isten iránt, s hála a szülők jótékony fáradalmaiért (…) Szeresd a hazát! Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek.” Ezzel kapcsolatban Waldapfel János Iszokratész (Kr.e. 436–338) Démonikoszhoz című művének hatására hívja fel a figyelmet. Hasonlóság van „a személyt illetőleg is”: Démonikosznak is atyja révén barátja Iszokratész, mint Kálmánnak Kölcsey Ferenc és Démonikosz, mint Iszokratész bevezető soraiból világosan kitűnik, éppúgy árva, mint Kálmán. A tanítások közül is megegyezik náluk az első kettő: „Isten imádása és szülék iránt való hálára vonatkozik e két intelem”.

Adamik professzor így vall több évtizedes tudósi munkásságáról:

Valóban a klasszikusok kertjeinek gondozásával telt el az életem. A klasszikusok azonban mindig aktuálisak és mindig újak.

A klasszikus római irodalom virágainak ápolásával töltött évtizedeim ébresztettek rá arra, hogy ez az irodalom mennyire példaértékű! A görögöktől átvett irodalmi műfajokat Róma tökéletessé csiszolva közvetítette a középkori latin irodalom felé. A középkor kiváló írói és költői pedig e görög–római irodalmi hagyományokat a lassan kialakuló nemzeti államoknak örökítették át, közöttük Magyarországnak is.” Adamik Tamás mindezt azokban az években érezte át igazán, és fogta fel jelentőségét, amikor a középkori latin irodalmat négy félévben többször végigtanította, és végül négy kötetben összeállította.

Az interjúkötethez Sarbak Gábor irodalomtörténész, a Szent István Társulat elnöke írt utószót, Adamik Tamás egykori diákjaként.

Kiemelte: a tudós professzorra jellemző az arisztotelészi rácsodálkozás a teremtett világ szépségére, amit Adamik Tamás „a szó, a nyelv eszköztársával okosan gazdálkodva és mély átéléssel tud kifejezni versben, műfordításban vagy tudományos témáról értekezve egy dolgozatban”. Amit különösen is meg kellene szívlelni, az az, amit a retorikáról vall: „A retorika ugyanis a jó beszéd tudománya, a szónok pedig a beszédben járatos becsületes ember, mint a régi nagyok, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Jókai.”

Élet a klasszikusok kertjeiben – Adamik Tamás klasszika-filológussal Simon Erika beszélget
Szent István Társulat, 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír