Életét az utolsóknak szentelte – Boldoggá avatták Sandra Sabattinit, a szent életű orvostanhallgatót

Alessandra Sabattini 1984. április 29-én, 23 évesen hunyt el, amikor éppen a XXIII. János pápa közösség egy találkozójára igyekezett. Oreste Benzi atya, a közösség alapítója tizenkét éves korától ismerte a lányt, aki Riminiben pap nagybátyja plébániáján lakott. Már fiatalkorában gyakran látták az Oltáriszentség előtt éjjel vagy hajnalban, a földön ülve, s a legnagyobb tisztelet sugárzott belőle. Élete két legfontosabb jellemzője Isten és az igazság szomjazása volt. Orvostanhallgató lett, sokat tett a kábítószerfüggőkért és a fogyatékkal élőkért.

Mindig szeretettel és irgalommal fordult a szenvedők felé. A halál is akkor érte, amikor betegeket látogatni indult. Elütötte egy autó, mentő szállította el, és három nap múlva a kórházban meghalt.

„Úgy érzem, összetörettünk, de ezeket az embereket én soha nem fogom elhagyni” – tizenhárom éves volt Sandra, amikor ezekkel a szavakkal mesélte el édesanyjának az élményét a fogyatékkal élőknél, akikről a XXIII. János közösség gondoskodott.

Marcello Semeraro bíboros ezeket a szavakat idézte fel a fiatal lány boldoggáavatási szentmiséjén Riminiben, és hozzátette: „Szeretni azt jelenti, hordozni a másik ember sebeit.” A szentmisén a zsúfolásig telt templomban sok fiatal volt jelen, és ott voltak Sandra barátai is. Semeraro azt is hangsúlyozta, hogy

az új boldog számára a szegények szolgálatának vágya nem csupán jótékonykodás volt, hanem a gyümölcse Isten határtalan szeretetének, amelynek „végtelenül mély és parttalan tengerében megmerítette a szívét”.

„Sandra igazi művész volt, nagyon jól értette a szeretet nyelvét, annak színeit, zenéjét” – folytatta a bíboros. Életszentsége abban állt, hogy „megnyílt az utolsókkal való osztozásra, egész fiatal földi létezését Isten szolgálatába állította, lelkesen, egyszerűen és nagy hittel”. Ő az első menyasszony, akit boldoggá avatnak. „Nyitottan, ítélkezés nélkül fogadott mindenkit, akinek szüksége volt rá, mert az Úr szeretetét akarta átadni.” Szeretete „kreatív és konkrét volt…, mert szeretni valakit azt jelenti: érezni, mire van szüksége és hordozni a szenvedését”.

A Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa egy Sandra által 1982. szeptember 7-én, két évvel a halála előtt írt imádság soraival zárta homíliáját: „Uram, add, hogy minden tettemet az mozgassa, hogy ezeknek a fiataloknak a javát akarom, minden pillanat alkalom a szeretetre, amit meg kell ragadni.”

Végeérhetetlen taps fogadta a boldoggá avatás latin nyelven való kihirdetését, ami után Stefano Vitali – akinek csodás gyógyulását Ferenc pápa elismerte és ezzel Sandra Sabattini boldoggá avatását engedélyezte – körmenetben vitte az új boldog ereklyéjét, egy hajszálat, amelyet vőlegénye, Guido abban a cukorkásdobozban őrzött meg, melyet Sandra maga díszített ki.

*

„Mindig nagyon szép kép élt bennem Sandráról Oreste atya elbeszélései nyomán, aki először látta meg benne az életszentséget” – mondta el korábban a Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilapnak Stefano Vitali (középen, piros szemüvegben), aki meg van győződve róla, hogy Sandra közbenjárására gyógyult meg 2009-ben csodás módon daganatos betegségéből. Vitali betegségét 2007-ben fedezték fel, vastagbélrákja volt, áttétekkel a nyirokcsomókon. A kemoterápiás kezelést követően sem javult az állapota, az orvos nem javasolta a műtétet. Oreste atya érdeklődött a négygyermekes családapa állapotáról, és amikor megtudta, milyen súlyos betegségben szenved, azonnal arra gondolt, hogy Sandrához fordul segítségért. Számos alkalommal kérte az emberektől, hogy imádkozzanak a közbenjárásáért Vitali gyógyulása érdekében. A második kemoterápiás kezelés elején Stefano eredményei hirtelen megmagyarázhatatlan módon javulni kezdtek. „Nem tudom azt mondani neked, hogy csodáról van szó, mert nem vagyok hívő. Azt tudom mondani minden betegemnek, hogy mindig van remény, bármi megtörténhet” – mondta kezelőorvosa a gyógyulását követően.

Sandra halála előtt öt évvel lett Guido Rossi menyasszonya. „A jegyesség ideje nem egyszerűen csak emberi öröm volt, hanem annak öröme is, hogy ez a kapcsolat egy magasabb terv része volt” – mondta a kapcsolatukról. Sandra egy barátnője így emlékezik vissza a jegyespárra: „Guido iránti szerelmét mindenki tisztelettel nézte. Leveleztek egymással, volt egy naplójuk. Viccelődtünk rajtuk, mert szabadidejükben elmentek a vidéki temetőkbe, hogy nézegessék a sírköveket és az idős özvegyasszonyok arcát. Halála után elkeseredtünk, és találkoztunk lelkivezetőjével, Nevio atyával. Sandra annyi jót tehetett volna másokért, azt kérdeztük, miért történt ez a tragédia. Aztán megértettük, hogy az Úr úgy gondolta, életének ezt a szakaszát betöltötte.”

Forrás: Vatican News (IT)

Fotó: Vatican News, Amici della Beata Sandra Sabattini/Facebook

Magyar Kurír