Életet mentettek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális munkatársai – Még tart a vörös kód

Hazai – 2026. január 17., szombat | 17:30

Kihűlt, de életjeleket mutató középkorú férfi életét sikerült megmenteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának közreműködésével az egyik ismert budai bevásárlóközpont előtt, ahol egy járdán fekvő embert jelentett be a diszpécserszolgálat számán egy pár. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat január 17-én írt közleménye olvasható.

A telefonálók a helyszínen megvárták, amíg a Máltai Szeretetszolgálat gépkocsija megérkezik, és a zsúfolt délutáni forgalomban a parkolásra időt nem vesztegetve felhajt a járdára a fekvő ember mellé, akit elmondásuk szerint a bevásárlóközpontban próbált melegedni, de kiküldték.

A férfi magánál volt, de lassan beszélt, a szeme közben többször lecsukódott. A szeretetszolgálat dolgozói a járművekben rendszeresített infrás hőmérővel a mellkasán megmérték a hőmérsékletét, a műszer 32,3 fokot mutatott. A szociális munkások izolációs fóliába és takaróba tekerték a testét, majd a fűtött autóba ültették a hajléktalan embert, és a diszpécserközpontot is tájékoztatva mentőt hívtak. A mentősök kérésére újra megmérték a hőmérsékletét, ami a fűtött autóban továbbra is 32,3 fok volt, 35 fok alatti testhőmérsékleten pedig a szervezet egyre mélyebb krízishelyzetbe kerül. A mentő megérkezéséig a szeretetszolgálat munkatársainak az volt a feladata, hogy tudatánál tartsák a hajléktalan embert, ne engedjék elaludni őt. Az autóban folyamatosan beszéltették és meleg teával itatták a férfit, majd a mentő megérkezett, és átvette tőlük.

A vörös kód továbbra is érvényben van, aki földön fekvő embert lát, kérjük hívja a területi diszpécserszolgálatot, vagy a 112-es segélyhívót. Budapesten a diszpécserszolgálat éjjel-nappal hívható telefonszáma: 06 1 338-4186.

Pest megye: 06 1 338-4186
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 06 92 323-000
Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém: 06 34 511-028
Baranya, Somogy, Tolna vármegye: 06 72 233-169
Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés megye: 06 70 505-8080
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 06 42 504 618
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye: 06 46 530-268

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria