Életre sebzetten – Szolláth Mihály: Tűznehéz

„…mértéket
keresve talán mértéket alkotsz.”
(Adam Zagajewski: Mértéket keresve,
ford. Zsille Gábor)

Első kötet, de nagyszabású anyag: egyszerre lírai memoár és mítoszi létértelmezés Szolláth Mihály debütáló verseskönyve. Metafizikus-gondolati síkján nyelvjátékos sokszínűség terül szét; a pátosz energiáit nyersebb beszédalakzatok szelídítik.

A kötetet nyitó három előszó nemcsak rangot ad a kiadványnak, de az olvasó tájékozódását is segíti. Az ajánlati előhangolások mindegyike lényeget érint: „Ez a költészet a mesterek megidézésén túl a kortárs lírához is szervesen kapcsolódik.” (Petőcz András) – „Gazdag képi világa nem csupán további olvasásra, írásra is inspirál.” (Hajnal Éva) – „Szolláth Mihály első verseskönyve inkább válogatás, mint a »későn kezdő« költő összes művei. Mintha fölszakadt volna benne valami, ami eddig akadályozta, halogatta a kötet kiadatását. […] Verskultúrája, anyanyelvi tisztasága, formaérzéke, az esztétikai és etikai kérdések iránti fogékonysága helyet biztosíthat számára a kortárs irodalmi mezőnyben.” (Tomaji Attila)

Gyerekkorba vetül vissza, családtörténetet vázlatol az egyik meghatározó szövegcsoport (megrendítőek például a kötet apaversei); másutt a felnőttkor párkapcsolati világa áramlik elő; s az irodalmi-kulturális otthonlétről is vallanak számvető sorok. Mindeközben műveltségi körök és vallási dimenziók illeszkednek át egymáson, hatások és horizontok (Petrarcától Vonnegutig) alakulnak verstudattá. Az egyik lapon még indiai varázsló dereng elénk, a másikon Bahmut és Bucsa élet-halál képei kavarognak; közben a kompozíciós ív haibunoktól haikukig nyújtózik. A szövegalakítás avantgárd szabadsága egyfelől, klasszikus (sőt archaikus!) értéktudatosság másfelől.

Formailag szerepvers és stílusgyakorlat képzetét kelti jó néhány versszólam – de közelebb járunk az igazsághoz (mindahány igazsághoz), ha a borgesi örök én nézőpontját tulajdonítjuk a lírai alanynak. Annak, aki „életre sebzetten” (A jó lap) hozza saját tudomására, hogy szeretet és szabadság akkor szinonimák, ha a világmegismerés műveleteiből a szív is részt vállal: „elreped hirtelen / a látvány és mögüle / elővillan valami / nagyon más // akkor ott a pillanatban / látni az összefüggések / mély és végső okát” (Az ítélet – Hasíték a térben) – „csak odaszánással lehet / bármit is megérteni […] odaszánás az / amikor mindent felejtve / csak az marad / ami mindig is voltam // a minden arca / bennem” (Odaszánás). E lírai magatartásból egyenesen következik a cselekvő teremtményi lét szelíden bizakodó teológiája: „Isten nincs és nem is volt / majd csak lesz és / csak annyira lesz / amennyiben mi / egyénként / csoportként / nemzetként és / fajként / fel tudjuk mutatni […] tényleg jó lenne / ha az idén végre már megszületne // bennünk” (Adventi imperfectum).

A versanyag érzelmi telítettségére – a „valóságtódulás” (Párvers) lelki-szellemi tapasztalatára – jellemző az egyik, a sírás hatalmáról gondolatritmusos révülettel beszámoló miniatűr:

A ragyogás könnye

A Királyok Királyához
emelkednek fel,
megnyitják a kapukat.

A mennyek kapuit
magát
hasítják fel

az esdeklés könnyei,
a megbánás könnyei,
a könyörgés könnyei.

A sorsválság halálos ideje, avagy a szakrális határátlépések módszertana is vissza-visszatérő verstárgy. Egy haikut idézek példaképpen:

Styx

A folyón átkelnem
nem, belevesznem azt
igen, lehet. Menny?

És a nyelvjátékos szertelenség alaki fegyelme is kitapintható egy mondókát imitáló, de ráolvasásosan komoly kisszerkezetben:

Mantra II.

apa édes apa édes
édes édes apa apa

apa halott apa halott
halott halott apa apa

„Úgy maradhatunk hosszabb ideig az egyetlen létező tudatossághoz kapcsolódó magasabb tudatállapotban, hogy valaki mást is segítünk ugyanebben”, írja Neale Donald Walsch (Isten beszél hozzád, ford. Dezséry-Szük Dorottya). Szolláth Mihály teljes tanári, intézményvezetői és szerkesztői-szöveggondozói életpályája e belátás jegyében telt. Csoda-e, ha arra gondolunk: annyi sorsot igazgatott egyenes ösvényre, hogy költészetének magasabb tudatállapota jószerével elkerülhetetlen fejlemény?

Szolláth Mihály: Tűznehéz, Fekete Sas Könyvkiadó, Budapest, 2024.

Fotó: Fekete Sas Könyvkiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.