Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet, a szerzetesek világnapjává február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét.
A lengyel pápa kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy az Anyaszentegyház hálát adjon a szerzetesi élet felbecsülhetetlen ajándékáért, előmozdítsa annak mélyebb megértését és szeretetét, valamint
lehetőséget teremtsen a szerzetesek számára, hogy egyre inkább elmélyüljenek hivatásuk misztériumában, és rácsodálkozzanak azokra a kegyelmekre és csodákra, amelyeket az Úr bennük és általuk végbevisz.
A szentmise előtt az egyházmegye szerzetesei zsolozsmát imádkoztak a hívekkel.
Az ünnep szentmisével folytatódott, amelyet Udvardy György veszprémi érsek celebrált.
A főpásztor az ünnepi liturgiában elvégezte a gyertyaszentelés szertartását.
Udvardy György érsek homíliájában a megszentelt élet mély evangéliumi gyökereire, prófétai küldetésére és az Egyházban betöltött pótolhatatlan szerepére irányította a figyelmet.
Szentbeszédének kiindulópontja az ünnep evangéliumi eseménye volt: Jézus bemutatása a templomban.
A főpásztor rámutatott, hogy
Krisztus belépése nem csupán egy történelmi mozzanat, hanem ma is élő valóság: jelenléte megszentel, fényt hoz és találkozást teremt.
Simeon és Anna alakjában az Egyház a megszentelt élet előképét ismeri fel: az imádságban, böjtben és hűséges várakozásban élő ember tanúságtételét.
A veszprémi érsek hangsúlyozta: a szerzetesség az Egyház életének kiemelkedő ajándéka.
A szerzetesek Krisztust teszik jelenvalóvá engedelmességükben, tisztaságukban és szegénységükben, miközben saját és közösségi karizmájuk szerint a közjó szolgálatába állnak.
Életük prófétai jel: nem szavakkal, hanem a mindennapok csendes hűségével mutatják fel Krisztus arcát.
A homília központi gondolata volt a húsvéti misztérium megélése a szerzetesi életben.
A főpásztor szerint
a megszentelt élet mindennapos „meghalás és feltámadás”: önátadás és újrakezdés, amely az egyéni és közösségi életet egyaránt áthatja.
Ebben kap kiemelt szerepet Isten igéjének hallgatása, ami nemcsak megszólít, hanem belülről alakítja át az embert, és a remény forrásává válik.
Külön hangsúlyt kapott a remény szolgálata is.
A szerzetesek hivatása, hogy az Egyházban és a világban ébren tartsák azt a reményt, amely túlmutat az emberi lehetőségeken, és Isten üdvözítő hűségére irányítja a tekintetet.
Ennek része a hűség mindennapi újramegélése is: az igéhez, a fogadalmakhoz, a közösséghez és ahhoz a helyhez, ahová Isten állította őket.
A főpásztor a „maradás hűségét” különösen is időszerű tanúságtételnek nevezte a mai bizonytalan világban.
A prédikáció végén Udvardy György veszprémi érsek hálát adott a szerzetesek jelenlétéért, imádságáért és szolgálatáért, amely nemcsak a főegyházmegyét, hanem az egész hívő közösséget erősíti.
A szentmise végén Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója hangsúlyozta: a megszentelt élet hivatása – minden keresztény hivatásához hasonlóan – az életszentségre és Isten tökéletes szeretetének elérésére irányul.
Az ünnepen a szerzetesek hálát adtak mindazért a kegyelemért és hűségért, amellyel Isten kíséri őket ezen az úton.
Udvardy György érsek háláját fejezte ki a Veszprémi Főegyházmegye szerzeteseiért és a tihanyi közösség vendégszeretetéért, valamint megerősítette: szeretné, ha ezek az alkalmak a jövőben is folytatódnának.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva a főpásztor arra buzdította a híveket, hogy a megszentelt gyertya fényénél imádkozzanak a krisztusi döntésekért, a reményért és az állhatatosság kegyelméért, kérve, hogy mindenki örömmel és hűséggel élje meg saját hivatását.
Forrás: Tihanyi Bencés Apátság
Fotó: Halász Gábor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



































