Életünk titka a szenvedés és a szeretet egysége – Városi lelkigyakorlat Győrben Felföldi Lászlóval

A Pécsi Egyházmegye főpásztora a szentmise keretében elhangzó lelkigyakorlatos szentbeszédekben három életállapot, az idősek, a családok és a fiatalok keresztjére irányítja a figyelmet, Pilinszky János Keresztről keresztre című írásának alapgondolata nyomán.

Amikor a keresztutat imádkozzuk, akkor Jézus szenvedéstörténetén keresztül a saját keresztünket, a saját keresztutunkat is szemléljük. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: látom-e, hogy én hol tartok életem keresztútján, hol tartok a keresztúti próbatételekben? – hívta közös elmélkedésre a jelenlévőket Felföldi László püspök. 

Az életünk titka a szenvedés és a szeretet egysége: azon múlik emberi méltóságunk, életminőségünk, hogy ezt az egységet miként tudjuk megélni.

Fontos, hogy a keresztünk ne vegye el az élet szeretetét, ne akadályozzon bennünket a szeretetben.

A lelkigyakorlat vezetője megosztotta gyermekkori emlékét arról a szomszédságukban élő férfiről, aki 17 éves korában, a második világháború végén egy baleset következtében elveszítette mindkét szemét és az egyik lábát: „Sokszor fogtam a mankóját, sokat mentünk együtt, soha nem hallottam panaszkodni, soha nem láttam elkeseredettnek, soha nem volt szomorú. Józan gondolkodással, derűs szívvel, imádságos lélekkel élte az életét. Mert elhelyezte a keresztjét az életében, tudta, hogy ő már soha nem fog megváltozni.”

Az élet keresztje Isten szeretete nélkül elviselhetetlen.

Isten nem úgy teremtett bennünket, hogy egyedül vigyük az élet keresztjét.

Egy család keresztje két emberre, férjre és feleségre, egy egyházmegye keresztje egy papi közösségre van szabva. A kereszt terhét nem lehet egyformán, vagy igazságosan elosztani, a fontos az, hogy mindenki vigye a saját részét: „most én viszek többet, most te viszel többet”.

Pilinszky János szavait idézte a főpásztor:

Az ember itt, a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll.

Tragikum és reménység egyszerre. A teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metőpontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.”

„Az utolsó kereszt az öregkoré.

A legsúlyosabb és legkönnyebb kereszt, mivel az utolsó.

Ezért egyszerre a legirreálisabb és legreálisabb. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A második a jobb, a harmadik a bal latoré. Nekünk, esendő embereknek, ha utolsó »keresztünkről« beszélünk, gondolkodunk: épp elegendő a jobb lator keresztjét »választanunk«. Hogy ez mit jelent? Először is: hogy szívünket és szemünket a középső keresztre függesztjük, önbizalmunkat bizalomra, igazunkat igazságra, féltékenységgel vegyes »szeretetünket« szeretetre, ítéleteinket bűnbánatra és beismerésre cseréljük fel.”

Felföldi László rámutatott: Az időskor keresztje a veszteségek megélése, hogy már nem tudok úgy gondolkodni, menni, olyan ügyesen jelen lenni, hamarabb elfáradok... De nem a veszteségek megélése az időskor lényege, hanem az, hogy az életünkben mi történt. Az időskor az érett gyümölcs, az érett szeretet gazdagsága. Ebben a korban már nem kell változtatni, megoldani. Ha elrontottam valamit, kérjek bocsánatot, bánjam meg, de ne akarjak változtatni. Amikor felnőttek a gyerekek, már ne neveljem őket. Ha úgy érzem, hogy neveletlen a gyermek, kérjek tőle bocsánatot, de már ne akarjam megváltoztatni, hiszen elmúlt a lehetőség. Mit tehetek idősként? Szeressem a szerelmét, szeressem az unokákat túlcsordulóan. Ha nem érett be egy gyümölcs, ha nem ízes, ha nem tápláló, ha nem önmagát ajándékozó, akkor mivel telt a nyár? Ahogy idősödünk, nem kell visszavágynunk a virágzó tavaszra, a napsütéses nyárra, hanem az őszi érett gyümölcs zamatában kell megtalálnunk önmagunkat.

„A nemzedékek szövetsége elengedhetetlen. Egy olyan társadalom, ahol az idősek nem beszélgetnek a fiatalokkal, a fiatalok nem beszélgetnek az idősekkel, a felnőttek nem beszélgetnek sem az idősekkel, sem a fiatalokkal, az egy meddő, jövő nélküli társadalom, amely nem előretekint, hanem önmagát nézi. És magányossá válik” – idézte Ferenc pápa gondolatait a pécsi megyéspüspök a generációk együttműködéséről, az egymásra való odafigyelés fontosságáról.

Az idősek feladata, hogy elmondják, Isten hogy volt és van jelen az életükben. Hagyjuk, hogy az idősek, a haldoklók beszélhessenek velünk a halálról, ne intsük őket hallgatásra azzal, hogy nem fognak meghalni – hangsúlyozta a pécsi megyéspüspök.

Az időskor teljen az örök szeretet biztonságának reményében, de ennek elnyerésére, mint egy vizsgára, fel kell készülni.

A főpásztor Áprily Lajos Kérés az öregséghez című versével zárta első lelkigyakorlatos prédikációját: „Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, / taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek. // Ne ingerelj panaszra vagy haragra, / hangoskodóból halkíts hallgatagra. // Ne legyek csacska fecskéhez hasonló, / ritkán hallassam hangom, mint a holló. // A közlékenység kútját tömd be bennem, / karthauzi legyek a cella-csendben. // Csak bukdácsoló patakok csevegnek, / folyók a torkolatnál csendesednek. // Ments meg zuhatag-szájú emberektől, / könyvekbe plántált szó-rengetegektől. // Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez / egy pátosztalan, kurta szó elég lesz, // a túlsó partot látó révülésben / a »Készen vagy?«-ra ezt felelni: – Készen.”

A prédikáció teljes egészében elérhető a Győri Egyházmegye YouTube-csatornáján. A lelkigyakorlat további programjáról ITT lehet tájékozódni.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír