Elhunyt Adolf Fugel

„Elment egy barátom. Azaz sokak barátja. Valaki, aki annyi jót tett a világgal, amennyit csak bírt” – írta paptestvéréről Gere Dávid Márk SMC nemesvámosi plébános, a Mária Keresztes Közössége házfőnöke.

Megemlékezéséből – melyet teljes terjedelmében a Veszprémi Főegyházmegye, illetve a Nemesvámosi Római Katolikus Plébánia honlapján olvashatnak – kiderül: Adolf Fugel mérhetetlen szegénységből és egyszerűségből jött. Hittel és rendíthetetlenül szembeszállt a 20. század román diktatúrájával. Példája hitben és elkötelezettségben Márton Áron püspök volt. Nem lehetett eltántorítani attól, hogy az igazságot vallja és tegye. Testi fenyítéseket követően sem volt hajlandó elhagyni diktatúrától szenvedő bánáti szülőföldjét, míg halálos fenyegetések közepette két titkosszolgálati verőlegény ki nem tessékelte Románia területéről. Vízuma Ausztriába szólt: ott lépett be a nyugati világ kapuján, majd német állampolgár lett, végül Svájcban talált otthonra.

Egész életében gyűjtött és újra osztott. Templomot épített Nagykárolyban, segített Nemesvámoson, zárdát alapított Albániában, orgonát vitt Međugorjéba. A kilencvenes évek elején állandóan úton volt, hogy a felszabadult keleti egyházakat segítse. Sokszor mire hazaért, a hívek már újabb kamionnyi adományokat adtak össze. Ahol csak tudott, segített; másokat is erre ösztönzött. Erdélybe és Magyarországra több száz autót küldött a papság megsegítésére, miközben sosem maradt el a lelki táplálék sem.

Folyamatosan publikált teológiai, leginkább mariológiai témában. Szenvedélyesen szerette a Szűzanyát és az Egyházat. Fatima – szavai szerint – a második otthona volt. Amíg egészsége engedte, rendszeresen látogatta a szentélyt, és pihent meg Máriánál egy-két napra.

Nyugdíjas éveiben – betegségei ellenére – könyvkiadót alapított; és írt, fordított. Ha utazni már nem tudott, így tette magát hasznossá. Sokáig volt a svájci Fatima-világapostolátus lelkivezetője, a nyugati Élő Rózsafüzér Mozgalom papja.

„Tegnap beszéltem vele utoljára. Békés volt. Azt beszéltük, húsvét környékén találkozunk. Nem gondoltam, hogy ez majd talán az örök húsvét lesz. Amikor haláláról értesültem, kicsit megdöbbentem, majd átmentem az általa is épített templomba, és elkezdtem harangozni azzal a haranggal, amit ő gyűjtött össze és készíttetett a szeretetet magyarországi Fatima-temploma számára. Majd bekapcsoltam hozzá azt a másik két harangot, amit titkos adományozók azért adtak, hogy társai is legyenek Adolf atya harangjának. Mert nála minden így működött. Ő odaadta lelkesen mindenét, és ezzel jóra hangolta azok szívét is, akik még szívesen mellé álltak egy következő adományozással. (...) végre eljutott oda, ahová mindig vágyott. (...) Nekünk pedig itt maradt egy nagy űr utána, egy szerető barát, egy gondoskodó atya hiánya. De talán hamarosan érezzük, hogy minden munkánkat odaátról segíti, onnan építi tovább az Egyházat. Rendíthetetlen hitben és szeretetben” – írta barátjáról és paptestvéréről emlékezve Gere Dávid Márk SMC.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír