Andreas Laun 1942. október 13-án született Bécsben. 1960-ban végzett a salzburgi Borromäum gimnáziumban, majd filozófiát tanult a Salzburgi Egyetemen 1962-ig. 1962-ben csatlakozott a Szalézi Szent Ferenc oblátusi közösséghez, és Bajorországban, az eichstätti Salesianum Rosentalban kezdte meg a noviciátust. Teológiát először az Eichstätt-Ingolstadti Katolikus Egyetemen tanult, majd 1966-tól 1970-ig a svájci Fribourg-i Egyetemen teológiát és franciát.
Örökfogadalmát 1966. szeptember 17-én tette le; pappá 1967. június 29-én szentelték Eichstättben. A következő években a felső-ausztriai Ried im Innkreisben és a bajor Ingolstadtban nevelő, valamint Bécs-Döblingben káplán volt, majd 1989-től 1995-ig Bécsben a kahlenbergerdorfi plébánia lelkésze. 1976-ban megalapította a „Gondozó családok” kezdeményezést, amely később „Szülők a Gyermekekért Egyesület” néven működött. A nem felekezeti egyesület fókuszában a helyettesítő családok: a nevelő- vagy örökbefogadó családok támogatása, képzése és tanácsadása állt.
Andreas Laun 1973-ban doktorált Fribourgban az etika természetjogi igazolásáról a modern katolikus erkölcsteológiában. Egy évvel később a Bécsi Egyetem erkölcsteológiai tudományos asszisztense lett. 1981-ben habilitált erkölcsteológiából a Bécsi Egyetemen. 1981 és 2017 között az ausztriai Heiligenkreuzi Filozófiai-Teológiai Egyetem erkölcsteológia-professzora, 1981 és 1987 között pedig a bajorországi Benediktbeuerni Filozófiai-Teológiai Egyetem professzora. 1985-ben az eichstätti Szalézi Szent Ferenc oblátusai képzési központ rektora lett. 1986 és 1989 között a Katolikus Családszervezet lelki igazgatója, valamint 1987-től 1995-ig a Bécsi Katolikus Akadémia főtitkára.
Andreas Launt Szent II. János Pál pápa 1995. január 25-én kinevezte salzburgi segédpüspökké és libertinai címzetes püspökké. Georg Eder érsek szentelte püspökké ugyanazon év március 25-én a salzburgi székesegyházban; a társszentelők Jakob Mayr salzburgi segédpüspök és Josef Koukl litoměřicei püspök (Csehországból) voltak. Laun püspök mottója: Scio cui credidi – Tudom, kinek hittem (2 Tim 1,12).
1995-től Andreas Laun a házasok és a család lelkigondozásáért felelős püspöki helynök volt, valamint az egészségügyi dolgozók pasztorációjáért felelős pápai tanács tanácsadója. Tagja volt az Európai Teológiai Társaságnak és a Societas Ethicának is.
2017. október 13-án, 75. születésnapján Ferenc pápa elfogadta, hogy az életkorára való hivatkozással lemondott a segédpüspöki szolgálatról.
Andreas Launnak élő, személyes kapcsolatai voltak Magyarországgal, a magyarokkal. Büszkén vallotta, hogy az egyháznak talán egyetlen olyan főpapja, aki magyarul tanul. Sokszor járt Magyarországon, és több alkalommal prédikált is, táborokban vett részt, előadásokat tartott – részben magyarul.
Több könyve is megjelent magyarul: Szerelem és párkapcsolat a katolikus egyház szerint; A szerelem dinamikája. Új szempontok a Rötzer-féle természetes fogamzásszabályozáshoz; Keresztény ember a modern világban; Örömmel az Isten útján. Isten parancsolatai. Édesapja, Hellmut Laun megtérésének története Ahogy rátaláltam címmel 1985-ben jelent meg magyarul, akkor még Bécsben az OMC kiadónál.
Andreas Laun gyászmiséje január 13-án 10 órakor kezdődik a salzburgi dómban. Azt követően kerül sor a temetésre a Szent Péter-temető káptalani kriptájában (Domherrengruft auf dem Friedhof zu St. Peter).
A nyugalmazott segédpüspök földi maradványai január 10-én fel lesznek ravatalozva a salzburgi székesegyházban, ahol 17 órától halotti vesperást imádkoznak, majd január 11-én 7 órától a halotti officiumot végzik. Január 12-én 18 órakor ismét vesperást imádkoznak az elhunytért.
A Salzburgi Érsekség honlapján Laun segédpüspök halála alkalmából egy emlékoldalt nyitottak, amely a gyászbeszédek mellett egy gyászkönyvet (Online-Kondolenzbuch) is tartalmaz.
Szerző: Varga János, a bécsi Pázmaneum rektora
Fotó: Salzburgi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria