Elhunyt Csintalan László nyugalmazott főesperes, csíkdelnei plébános

Külhoni – 2025. június 26., csütörtök | 14:24

Életének 75., papságának 50. évében június 25-én visszaadta lelkét Teremtőjének Csintalan László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott főesperes, csíkdelnei plébános – tudatta közösségi oldalán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Csintalan László Csíkszépvízen született 1950. április 11-én. Teológiai tanulmányait 1969-ben kezdte. Sikeres záróvizsga után Gyulafehérváron szentelték pappá 1975. június 22-én.

Papságának ötven éve alatt káplán volt Brassóban 1975 és 1978 között, majd Kolozsváron, a Szent Mihály-plébánián 1980-ig. Innen Brádra helyezték, majd 1981-ben Csernakeresztúrra került, ahol 1987-ig szolgálta a helyi katolikusokat. Egyéves besztercei szolgálatát követően Madéfalvára helyezték, majd 1989-ben a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója lett. 1996 és 2002 között Sepsiszentgyörgyön, a Szent Gellért-plébánián, ezt követően öt évig ugyancsak Szentgyörgyön, a Szent Benedek-egyházközségben volt plébános. 2007 és 2009 között a marosvásárhely-belvárosi plébániára helyezték, ahol plébános és kerületi főesperes volt. Ezt követően tíz évet volt Csíkdelnén plébános.

Nyugdíjas éveit Székelyudvarhelyen a papi otthonban töltötte.

A temetéséről később intézkednek.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

Forrás és fotó:  Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldala/Romkat.ro

Kiemelt kép: Merényi Zita 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria