Elhunyt Hermann M. Siegfrieda szerzetes nővér

Lelki üdvéért 2015. június 6-án (szombaton) 10 órakor mutatnak be engesztelő szentmisét Székesfehérváron, a Szent Imre-templomban (Városháza tér 4.), ezt követően a templom urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra hamvait.

Mária nővér, ahogy mindenki ismerte őt, Hőgyészen született 1921. július 21-én, ahol a Kalocsai Iskolanővérek 1931-ben zárdát hoztak létre.

Néhány évvel ezelőtt így vallott hivatásáról:

„Ha ők nem lettek volna, akkor én ma nem vagyok itt, bár a rokonságunkban van még egy Notre-Dame-nővér. Mélyen vallásos, özvegy nagymamám imádkozhatta ki a hivatásomat, aki húsvét hajnalán elcipelt az üres szentsírhoz imádkozni. Azóta is meghatározó az életemben a húsvét ünnepe. Hamar rájöttem, hogy itt, a szerzetesrendben egészen más ünnepelni, mint családi körben. Gyönyörűek voltak ünnepeink a zárdában. A polgári iskola második évében egy hajnali mise után betértem a zárda alagsorába, ahol egy nővér éppen az órájára készült, virágokkal foglalkozott. Ez nagyon megragadott engem, hogy már hajnalban a tanításra gondol. Negyedikben eldöntöttem, hogy kérem a felvételem a szerzetesközösségbe.

Kalocsára kerültem jelöltnek. Boldog voltam, megcsókoltam a zárda falát, hogy itt lehetek. Apáca akartam lenni, mindegy lett volna, hogy házi nővérként, vagy tanítóként. A tanítóképzőt sikeresen elvégeztem. A nagymama minden vizsgám előtt misét mondatott értem. Posztulánsként Ceglédre kerültem, mivel a Bácskából származó nővéreinket Bácska visszacsatolása miatt visszahelyezték Szabadkára. Fogadalomtétel után Szegedre kerültem, főiskolára. A történelmet választottam fő szaknak, azt egyetemi szinten tanultam, a németet és a magyart pedig főiskolai szinten. 1947-ben végeztem, mi voltunk az utolsó évfolyam, polgári iskolai tanításra kaptunk képesítést. Jánoshalmán tanítottam egy évig, majd 1949-ben, az iskolák államosítása után a domaszéki tanyákra kerültem kántornak. Ott nagyon nehéz körülmények között éltünk. Majdnem megfutamodtam. Akkor Ildefonza anya négyünket Előszállásra helyezett, engem kántornak. A szétszóratás Előszálláson ért, három hónapig voltunk lágerben. Előszállásra hoztak másokat is: cisztereket, megváltósokat. Harmincöt pap misézett a templomban. Mindenszentek napján feloszlott a láger. Hazamentem a szüleimhez átöltözni, majd visszatértem civilben, és még egy évet kántorizáltam ott. Amikor a szétszóratáskor hazamentem, édesapám figyelmeztetett, hogy a fogadalomkor valamit aláírtam, és én ezt a szent fogadalmat egész életemben szem előtt is tartottam.

Rövidesen beadtam a kérvényemet a Tolna Megyei Tanács Művelődési Osztályra, és tanári kinevezést kaptam Nagymányokra. Az osztályvezető előszeretettel vette fel a szerzeteseket, jó tanerőknek tartott minket, legalább harmincan tanítottunk Tolna megyében. Közel tíz évig dolgoztam itt, nagy létszámú osztályokban. Albérletben laktam. Ezután igyekeztem egy kicsit közelebb kerülni a családomhoz, és Nagyvázsonyba költöztem, később pedig az orvos öcsém mellé Fonyódra. Ő elintézte, hogy németet taníthassak a helyi gimnáziumban, itt dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Nyugdíjasként egyházi szolgálatot vállaltam Lékai bíboros mellett Veszprémben, majd Esztergomban, valamint Rómában a Pápai Magyar Intézetben. Ezután hét évet töltöttem Németországban, innen kerültem haza. Az újrakezdés éveiben éreztem, hogy nagyon össze kell fognunk, lelkesen indultam neki, látva a politikai változásokat még 1989-ben.”

Siegfrieda nővér volt a csepeli Szent József Otthon létrejöttének motorja. Évekig az otthon főnöknője és a rend általános gondnoknője volt. Határozott, vidám személyiségére mindig emlékezni fogunk.

Kalocsai Iskolanővérek

Magyar Kurír