Elhunyt Jorge Maria Mejía bíboros

Ferenc pápa – 2014. december 10., szerda | 9:06

Az argentin bíboros december 9-re virradóra hunyt el Rómában.

Jorge Maria Mejía (a képen balra, mellette Jorge Maria Bergoglio, a mai Ferenc pápa) 1923-ban született Buenos Airesben, a Római Szentegyház nyugalmazott levéltárosa és könyvtárosa volt. Ferenc pápa november 16-án meglátogatta az akkor már egy ideje kórházban fekvő főpásztort egy római klinikán.

A pápa gyásztáviratában fájdalmának ad hangot testvére elhunyta miatt, aki hosszú éveken át hűséggel és szakértelemmel szolgált a Szentszék különböző szerveinél. Imádkozik a bíboros lelki üdvéért, akihez régi barátság fűzte. Kéri az Urat, hogy adja meg békéjét neki, aki intenzíven és nagylelkűen szentelte magát az egyháznak. Krisztus húsvéti misztériumában bízva, amely a keresztény életet reménnyel tölti el, és az életét az evangelizáció missziójának szentelő pásztor emlékére a pápa isteni vigaszt kér a gyászolóknak, az elhunyt szeretteinek, és apostoli áldását adja rájuk.

Jorge Maria Mejía halálával a bíborosi kollégium tagjainak száma 208-ra változott, amelyből 112 a pápaválasztó, és 96 a 80 év feletti, nem pápaválasztó bíboros.

A bíboros gyászszertartására december 11-én, csütörtökön délelőtt fél 12-kor kerül sor a Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál. A szentmisét Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatja be, a liturgia végén Ferenc pápa vezeti a végső ajánlás (ultima commendatio) és búcsúvétel (valedictio) szertartásait.

Fotó: Losandes.com.ar

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria