Elhunyt Obbágy Miklós görögkatolikus áldozópap

Hazai – 2021. augusztus 2., hétfő | 11:14

A Miskolci Egyházmegye és a gyászoló család Isten akaratában megnyugodva, szeretettel tudatja, hogy Obbágy Miklós görögkatolikus áldozópap 2021. július 30-án, életének 90., papi szolgálatának 66. évében halhatatlan lelkét visszaadta Teremtőjének.

Obbágy Miklós 1931. december 10-én született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rakacán. Pappá Nyíregyházán szentelték, 1955. augusztus 7-én.

Papi szolgálatát Perén helyettes lelkészként kezdte, majd 1964 és 1979 között Edelényben szolgált – előbb segédlelkészként, később parókusként. Ezután Ózdra helyezték, ahol tizenhárom éven át vezette a közösséget. Az ózdi szolgálat után került Miskolcra: 1992-ben Diósgyőrbe, majd az újonnan megalapított szirmai egyházközség parókusa lett 2001-től nyugdíjba vonulásáig.

1980 és 2008 között a Miskolci Apostoli Exarchátus ökonómusa volt. Az 1997-ben megalapított miskolci Görögkatolikus Egyetemi, Főiskolai és Középiskolai Kollégium igazgatói feladatait is ellátta 2004-ig. 2008-ban vonult nyugdíjba.

Szent Liturgiát lelki üdvéért és a halotti virrasztást augusztus 8-án, vasárnap 17.30-tól tartják a nyíregyháza-jósavárosi görögkatolikus templomban. A temetés augusztus 9-én, hétfőn 10 órakor kezdődik a jósavárosi templomban; sírba tétele ezt követően a városi köztemető papi sírketjében lesz.

Miklós atya, tiszteletbeli főesperes, tavaly ünnepelte vasmiséjét, melyről ITT olvashatnak.

A vele nemrégiben készült riportot ITT olvashatják.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria