Elhunyt Pomogáts Béla író, irodalomtörténész

Az irgalom evangéliumi fogalma, úgy gondolom, a keresztény tanítás centrumában foglal helyet. A világ: az emberiség és a természet mindenképpen irgalomra szorul, és az irgalom morális fogalma mintegy szinonimája annak, hogy keresztények vagyunk. Ugyanakkor az irgalom fogalma nem valamilyen zord szigort képviselő erény, inkább a mindennapok gyakorlati életvitelének irányítója, legalábbis ennek kell lennie. Pál apostol írja a Rómaiakhoz szóló levelében: „ahogy egy testben több tagunk van s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye derűsen”.

Irgalmasnak lenni nem egyszer szomorú életet jelent, az irgalom képviselőinek át kell élniök azokat a fájdalmakat, amelyeket orvosolni szeretnének. Ugyanakkor igaz lelki örömökkel jár együtt az irgalmasság gyakorlása: aki másokkal (emberekkel, állatokkal) irgalmas, az, ahogy én gondolom, az Úristen teremtő terveinek a szolgálatát vállalja: az Úristen munkájában osztozik. (…)

Az irgalomra manapság igen nagy szüksége van a világnak, Európának, Magyarországnak. És azok az állami vezetők, azok a politikusok, akik az irgalom stratégiáját választják – szemben az államigazgatás, akár a társadalmi jólét (a „jóléti állam”) stratégiájával –, bizonyára inkább követik a krisztusi tanítást, mint a szigorú rendvédelmi teoretikusok.

A teljes írás a Vigilia 2015. decemberi számának 913–915. oldalán olvasható, ITT.

*

Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora – írta online kiadásában a Magyar Nemzet hétfőn.

Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Az iskolás évekre számtalan alkalommal úgy emlékezett vissza, mint életének meghatározó időszakára. Büszke volt az ’56-os forradalomban betöltött szerepére, megírta az internálótábor kínjait is.

Budapesten szerzett magyar szakos bölcsészdiplomát 1958-ban. Részt vett az 1956-os forradalomban, 1959-ben internálták, 1960-ban szabadult. 1961-től tanított, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1974-től a Literatúra szerkesztője, 1990-től főszerkesztője volt. A Vigilia, a Valóság, a Nyelvünk és Kultúránk és a Régió szerkesztőbizottságának is tagja volt.

A Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja, 1991-ben és 1992-ben alelnöke, 1989-től 1993-ig az Erdélyi Szövetség alelnökeként, 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta szóvivőjeként is tevékenykedett.

Pomogáts Béla 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség, 2002 és 2007 között az Illyés Közalapítvány elnöke volt, 1990-től a Literatúra főszerkesztőjeként is dolgozott.

Főként a 20. század irodalmával foglalkozott, de több műve jelent meg a határon túli magyar irodalomról is. Sajtó alá rendezte Kuncz Aladár, Nyírő József, Dsida Jenő és Sütő András írásait.

Számos kitüntetés birtokosa. 1991-ben József Attila-díjat, 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a 20. századi magyar irodalomra, a határon túli magyar irodalomra vonatkozó kutatásaiért, monográfiáiért, kulturális-irodalmi közéleti tevékenységéért. 2004 júniusában Marosvásárhely díszpolgára, 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2023-ban Radnóti Miklós Antirasszista Díjat kapott.

Forrás: a Vigilia szerkesztősége Facebook-oldala, MTI

Fotó: a Vigilia szerkesztősége Facebook-oldala

Magyar Kurír