Elhunyt Silvestrini bíboros, a szentszéki diplomácia nagy alakja

Achille Silvestrini 1923. október 25-én született a Bologna környéki Brisighellában. 18 évesen szemináriumba lépett, majd a háború után 1946-ban szentelték pappá. A Bolognai Egyetemen filozófiát és irodalomtudományt tanult, majd doktorált, 1948-ban a Pápai Lateráni Egyetemen folytatott jogi tanulmányokat, melynek végén a polgári és az egyházjogból is diplomát szerzett. Ez az alapvető műveltsége és képzettsége tette őt alkalmassá arra a sokoldalú szolgálatra, melyet a Szentszék szolgálatában később betöltött.

Jogi tanulmányai után 1952-ben a Pápai Egyházi Akadémiára iratkozott be, ott végezve azonnal elkezdődött hosszú diplomáciai szolgálata. Először az Államtitkárság rendkívüli ügyekkel foglalkozó részlegén dolgozott, többek között az indokínai válság során, így Korea, Vietnám, Indonézia ügyeivel és általában a délkelet-ázsiai régió problémáival foglalkozott. 1958 és 1969 között Domenico Tardini és Giovanni Cicognani bíboros-államtitkárok munkatársaként szolgált. Ezt követően került az általános ügyek részlegére és a hidegháború idején a béke, a leszerelés és az emberi jogok kérdéseivel foglalkozott. 1971-ben elkísérte Moszkvába Agostino Casaroli érseket, ahol bejelentették Vatikán Állam csatlakozását az atomsorompó egyezményhez. 1972-ben Helsinkiben tárgyalt a biztonsági konferencia ülésszakain, melynek későbbi tanácskozásain is részt vett, egészen a szerződés 1975-ös ratifikálásig. 1977-ben Belgrádban, a volt Jugoszlávia fővárosában a vatikáni delegációt vezette a helsinki egyezmény utólagos pontosítása érdekében.

Achille Silvestrini prelátust VI. Pál pápa az Államtitkárság általános ügyeinek titkárhelyettesévé nevezte ki, majd 1979-ben II. János Pál titkári megbízatást adott neki, egyúttal érsekké nevezte ki és fel is szentelte püspökké. Ebben a minőségében fontos megbízatást kapott. Ötven évvel az 1929-es lateráni egyezmény után az olasz állammal újra kellett tárgyalni a két fél kapcsolatrendszerét, ami öt éven át tartott, és az új egyezmény aláírásával ért véget 1984. február 18-án.

Ezt követően is egymást érték a fontos megbízatások: 1980–83 között a madridi biztonsági konferencián vett részt, 1981-ben Máltán tárgyalt, majd 1982-ben az Argentína és Nagy-Britannia között a Falkland-szigetek miatt kitört háborús válságban képviselte a Szentszék álláspontját. Részt vett Nicaragua és El Salvador polgárháborús konfliktusainak rendezésében, 1983-ban Lengyelországban tárgyalt, és próbált közvetíteni a varsói kommunista vezetés és a Szolidaritás mozgalom között. A következő években Stockholm, Málta, Libanon, Szíria, majd ismét Lengyelország jelentett számára különleges küldetést.

1988. június 28-án az akkor 65 éves érseket II. János Pál pápa bíborossá nevezte ki, majd az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága prefektusává tette. Három évvel később a pápa a Keleti Egyházak kongregációjának a vezetését bízta rá, mely szolgálatát 2000-ben, a nagy jubileum esztendejében fejezte be, amikor 77 évesen visszavonult az aktív szolgálatból. Ám a Gondviselés még tartogatott számára egy sajátos megbízatást, mégpedig a Villa Nazareth, a názáreti ház lelki vezetését. Ezt a közösséget 1945-ben a háború után Tardini bíboros álmodta meg azon fiatalok számára, akik friss diplomások és egyházi vagy világi minőségben egyaránt elkötelezettek az egyház szolgálatában. Ebből a kezdeményezésből született meg 1986-ban a Domenico Tardini Közösség és a Názáreti Szent Család Alapítvány, melyek elnöki tisztét Silvestrini bíboros látta el, egészen haláláig. A Tardini Közösség egykori diákjainak egyike Pietro Parolin, a jelenlegi bíboros államtitkár.

2001. október 30-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében ünnepi megemlékezést tartottak abból az alkalomból, hogy tíz esztendeje hozták Magyarországra Mariazellből Mindszenty József bíboros, hercegprímás földi maradványait. Az ünnepi eseményen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök, beszédet mondott Áder János, az Országgyűlés elnöke és a Vatikánból Achille Silvestrini bíboros, a Keleti Egyházak kongregációjának prefektusa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír