Elhunyt Varga László kanonok, nyugalmazott plébános

Hazai – 2024. július 23., kedd | 13:34

A pécsi megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Székeskáptalan és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Varga László kanonok, nyugalmazott plébános, nyugalmazott teológiai tanár életének 73., áldozópapságának 50. évében 2024. július 17-én szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét a Teremtőjének.

Isten a tanúm, mennyire vágyakozom
mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében”

(Fil 1,8).

Varga László Szigetváron született 1951. november 5-én, Pécsett szentelték pappá 1975. június 22-én. 1976–86 között káplánként szolgált Dombóváron, Szigetváron, majd Pécsett. 2001-ig Királyegyházán, majd 2018-ig a pécsi Szent Ferenc-templomban volt plébános.

Kerületi jegyzőként tevékenykedett 1987–2001 között a szentlőrinci, 2006–2013 között a pécsi esperesi kerületben. 1988–2012 között a Pécsi Püspöki Bíróság jegyzője, majd egyházmegyei bírója, később bírósági helynöke volt; 1994–2024 között a Pécsi Székeskáptalan kanonoka, 2012–2024 között penitenciárius kanonoka volt. 2018–2021 között kisegítő lelkészként szolgált a pécsi Szent Ferenc-plébánián. 2021 augusztusában nyugállományba került, és a pécsi Szent Lőrinc otthonban töltötte életének utolsó éveit.

 

*

A nyugalmazott plébánosért július 30-án, 13 órakor mutatják be az engesztelő szentmiseáldozatot a szentdénesi templomban, majd földi maradványait a feltámadás reményében a helyi temetőben helyezik örök nyugalomra.

A rokonság kéri a gyászolókat, hogy mellőzzék a részvétnyilvánítást, és legfeljebb egy szál virággal búcsúzzanak az elhunyttól. A koszorúkra szánt összeget a szentdénesi templomtorony felújítására ajánlják fel.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pécsi Egyházmegye; pexels

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria