Elindult Chiara Corbella, a szent életű édesanya boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza

Kitekintő – 2018. július 26., csütörtök | 18:00

A római egyházmegye július 17-én bejelentette, hogy megnyitotta a fiatalon meghalt édesanya boldoggáavatási eljárását. Chiara Corbella 2012. június 13-án halt meg, nem sokkal kisfia születése után, rosszindulatú daganatos betegségben. Várandóssága idején felfüggesztette a kezeléseket.

Chiara Corbella 28 éves volt, amikor meghalt. Férjével, Enrico Petrillóval Međjugorjéban ismerkedtek meg, 2008-ban házasodtak össze. Az esküvőt követően Chiara hamarosan várandós lett, ám a babánál az ultrahangos vizsgálat súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott. Habozás nélkül az élet mellett döntöttek; a kis Mariát elkísérték – harminc perccel földi születése után – az égi születésig. A temetésen a fiatal szülők a kis fehér koporsó mellett hálát adtak Istennek ajándékaiért. A résztvevők életük egyik legszebb pillanataként emlékeznek a temetésre, ami Krisztusnak a halál felett aratott győzelmének jele volt.

Néhány hónap múlva Chiara ismét áldott állapotba került, az ultrahangos vizsgálat ismét rossz eredményt mutatott: a kisfiúnak nem volt lába. A hetedik hónapban kiderült, hogy belső szervei sem fejlődtek ki megfelelően. A házaspár ismét örömmel és szeretettel élte meg második gyermekük születését, aki hamarosan szintén a mennyországba távozott. Az ismerősök arról számolnak be, hogy a temetésen a szülők nehéz keresztjük ellenére valódi örömet és hálát sugároztak.

Később Chiara ismét gyermeket hordott a szíve alatt, várandóssága ötödik hónapjában azonban egy sebet fedezett fel a nyelvén, amelyről kiderült, rosszindulatú daganat, karcinóma. Chiara és Enrico fiuk, Francesco életének védelme mellett döntöttek, az édesanya csak a szülés után vállalta a kemoterápiát, a sugárkezelést. Francesco szép, egészséges kisfiúként 2011. május 30-án született meg. Ezt követően Chiara állapota nem javult, egyik szemére elvesztette a látását. Mosolyogva, hittel és örömmel élte az életét a szenvedések közepette is, az isteni gondviselésre bízta életét. Francesco születése után egy évvel, 2012. június 13-án távozott a földi életből.

Nem sokkal betegsége felfedezése után Chiara így fogalmazott: „A házasságunkban az Úr megajándékozott minket két különleges gyermekkel: Maria Grazia Letiziával és Davide Giovannival, de azt kérte tőlünk, hogy csak születésükig kísérjük őket. Megengedte, hogy átöleljük, megkereszteljük őket és derűsen, a bensőnket átjáró, nagy örömmel átadjuk őket az Atya karjába. Most ránk bízta ezt a harmadik gyermeket, Francescót, aki jól van és nemsokára megszületik, de továbbra is azt kéri tőlünk, hogy bízzunk benne, annak ellenére, hogy néhány héttel ezelőtt daganatot fedeztem fel magamon, amely félelemmel tölt el minket a jövőt illetően. Hisszük azonban, hogy Isten ez alkalommal is nagy dolgokat tesz majd.”

Halála napjának reggelén férje, Enrico megkérdezte Chiarától: „Szerelmem, az Úr keresztje valóban édes?” Chiara nehezen lélegzett, beszélni is nehezére esett, de mosolyogva, egyértelműen válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” Délben meghalt.

Fiának, Francescónak levelet írt első születésnapjára, amelyben így tanította: „Életünk célja szeretni, és mindig készen állni arra, hogy megtanuljuk úgy szeretni a többieket, ahogyan csak Isten tudja megtanítani nekünk. Bármit teszel, csak akkor lesz értelme, ha az örök élet szempontjából tekintesz rá. Ha valóban szeretsz, észreveszed, hogy valójában semmi nem a tiéd, mert minden ajándék. Különleges vagy és nagy küldetésed van. Isten öröktől fogva akart téged, és ha megnyitod számára a szívedet, megmutatja az utat, amelyen járnod kell. Bízz benne, érdemes!”

Forrás és fotó: Avvenire.it; Chiaracorbella.it; Famigliacristiana.it;

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria