Az est résztvevőit Kiss György, a veszprémi élő passió rendezője köszöntötte. Mint fogalmazott, a szereplőket közös cél kapcsolja össze: az evangélium hirdetése, amelynek különleges formája az utcákon megelevenedő passiójáték. Megköszönte az elmúlt évek közös munkáját, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy másokat is hívjanak ebbe a szolgálatba.
Udvardy György veszprémi érsek visszatekintve az idei passiójátékra ismételten köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek annak megvalósításában.
A főpásztor hangsúlyozta, hogy az élő passió jóval több egy történelmi esemény színpadi felidézésénél. Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát jeleníti meg, miközben a résztvevőket és a nézőket egyaránt bevonja a történésbe.
A szereplők különböző élettörténetekkel érkeznek és különböző alakokat öltenek magukra, mégis Krisztus gyűjti őket egy közösségbe.
Az érsek kiemelte: a passió evangelizáció, amely teret ad arra, hogy az ember akár másként kezdjen gondolkodni Istenről, és találkozzon Krisztus keresztjének üzenetével. Egyúttal arra biztatta a közösséget, hogy
a következő hónapok készülete maga is legyen lelki út.
„Ünnepeljük meg, amit Isten bennünk művelt” – fogalmazott Udvardy György, hozzátéve: számít arra, hogy a következő esztendőben ismét „az élő evangélium jelenik meg városunkban”.
Kiss György bemutatta a közösség új lelki mentorát, Kulcsár Dávid főegyházmegyei pasztorális referenst, aki a következő passióra való felkészülés során kíséri majd a szereplőket és a közösséget.
Az este különleges kulturális és lelki élménnyel folytatódott. Lang Rudolf előadásában Babits Mihály Jónás könyve hangzott el, ami nem egyszerűen irodalmi élmény volt: a küldetésről, a felelősségről és az Isten hívása elől menekülő, majd mégis küldötté váló emberről szóló történet különös mélységet kapott a passiós közösség körében. Az előadás csendet teremtett és gondolkodnivalót adott, méltó lelki lezárásaként annak az estének, amely maga is a küldetésről, az evangélium továbbadásáról szólt.
A 2027-es veszprémi élő passió közössége továbbra is nyitott:
várják mindazokat, akik szereplőként szeretnének bekapcsolódni a készülődésbe és az evangélium különleges, közösségi szolgálatába.
Hiszen a passióban nem egyszerűen egy történetet játszanak el a résztvevők. Együtt emlékeznek – és együtt teszik jelenvalóvá az evangélium üzenetét.
Jelentkezés: passio@veszpremiersekseg.hu
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



