Éljük át szívből a testvéri közösséget – Erdő Péter tartotta a nagyszombati Könnyező Szűzanya búcsút

A Szent Miklós-exkatedrális kétszáznyolcvanhét éven át a Magyar Királyság főtemploma volt, amikor az esztergomi érsekség a török időkben Esztergomból kényszerből oda tette át székhelyét. 

A bazilikában a padokat és az oldalhajót is megtöltő hívek énekükkel is a nagyszombati könnyező Szűzanya közbenjárásért esedeztek. A szentmise elején a főpapok és a papság a kegykép előtt térdelve-imádkozva énekelte el a loretói litániát, mely után – a teljes búcsú elnyerésének egyik feltételeként mindenki imádkozott a Szentatya szándékára.

Orosch János érsek köszöntőjében emlékeztetett a Könnyező Szűzanya kegyképének történetére, kiemelve az 1710-ben kitört pestisjárványt és az abból való csodálatos megmenekülést. Külön hangsúlyozta az imádság évének jelentőségét, és a hamarosan az Egyházban elkezdődő szentévet. Megköszönve Erdő Péter jelemlétét kérte, hogy a szentmisében közösen imádkozzanak a városért, a családokért és a magyar hívekért.

Alábbiakban közreadjuk Erdő Péter bíboros homíliáját.

1. Örömmel fogadtam el Érsek úr megtisztelő meghívását a mai szentmisére. Nagyszerű alkalom ez számunkra, hogy az imádság évében együtt könyörögjünk, és kérjük a Boldogságos Szűz közbenjárását Egyházunkért és népeinkért.

Amikor a szentek, különösen pedig Szűz Mária képeit tiszteljük, áhítatunk nem a fizikai tárgyra irányul, hanem arra a személyre, akit a képmás ábrázol, mégpedig kettős értelemben.

Elsődlegesen az illető szentre, sőt, esetünkben magára a Boldogságos Szűz Máriára, második, mélyebb értelemben pedig Krisztusra, akinek élő képmásaként bemutatták a szentek, hogy különböző történelmi korokban, különböző élethelyzetekben öregként vagy fiatalként, nőként vagy férfiként hogyan sugározhatjuk mások felé is Krisztus jelenlétét, hiszen Ő az, aki betölti a szívünket.

2. A pestistől való szabadulást is a Szűzanya közbenjárásának köszönte ez a város, amikor a kegyképet körülhordozták. Nem varázsszer, de győzelmi jelvény egy ilyen szentkép. Megfelel emberi természetünknek, mely látni és érezni akar, de fölemel a látható világon túlra, az isteni kegyelem előterébe.

3. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus tanítja a népsokaságot. Közben megérkezik édesanyja a rokonokkal együtt. Beszélni akarnak vele. Nem mondja azt a Szentírás, hogy Jézus elutasította őket. Sőt! Másutt, például a kánai menyegző történetében kifejezetten azt olvassuk, hogy Jézus, édesanyja kérésére teszi a csodát. És így történik ez azóta is, ezért születtek a Mária kegyhelyek. Hiszen hívő tapasztalatunk őrzi azoknak a rendkívüli eseményeknek az emlékét, amikor a szabadulást, a győzelmet, a gyógyulást, a súlyos emberi gondok megoldását akár a házasságban és a családban Mária közbenjárására tapasztalhattuk meg.

Az itteni kegykép arra emlékeztet, hogy a város Szűz Mária közbenjárására megszabadult a pestistől.

De ha belegondolunk, hogy a kép már 1708-ban könnyezett, amikor még ezt a vidéket a kuruc-labanc háborúk pusztították, akkor ráébredünk, hogy ebben is üzenet rejlik, mert melyik édesanyának ne fájna a szíve, ha gyermekei egymással testvérgyilkos háborút vívnak.

De figyeljük tovább az Evangélium tanítását, mert Jézus nem elutasítja rokonait, hanem kiterjeszti az összetartozás és a rokoni szeretet körét mindazokra, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát. Vagyis Jézus azt akarja, hogy az emberek mindnyájan követői legyenek, neki pedig, és így egymásnak is édestestvérei. Testvérei Krisztusnak? Életében Jézus tanítványait sokkal inkább a barátainak nevezi. „Barátaimnak hívlak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek” – mondja. (Jn 15,15) Így hangzik ez Jézus földi életében. Feltámadása után viszont azt mondja Mária Magdolnának: „Menj el testvéreimhez, és vidd nekik hírül: fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20,17). Igen! Az érdeklődők, a hallgatók, a tanítványok, akik követni akarják Jézust, már a barátai. De, amikor kereszthalála és föltámadása által megváltja a világot, akkor aki hisz benne és csatlakozik hozzá, – az üdvösség történetének a mai idejében, a keresztségben – azt testvérének hívja, mert

a megszentelő kegyelem állapotába jutott ember már nem csak a biológiai kapcsolat értelmében, hanem az üdvösség szempontjából is testvére az Istenembernek, Jézus Krisztusnak.

A mai Evangélium tehát itt, Szűz Mária kegyképe előtt arra hív minket, hogy éljük át szívből a testvéri közösséget, különösen a hívő keresztények között. A segítő és megértő szeretetnek is megvannak a hatókörei. Először a legközelebb állók iránt, családunk, rokonaink, a ránkbízottak iránt tartozunk felelősséggel. Azután a kisebb-nagyobb emberi közösségek, egyházközségek, sőt egész népek tagjait köti össze ez a fajta nem csak fizikai és kulturális, hanem – ha Isten kegyelme lehetővé teszi – lelki közösség. És ez az a testvéri kapcsolat, ami túllép, túl kell, hogy lépjen még a népek határain is a megértés, a tisztelet és a segítő szeretet területén. Olyan jó itt most együtt imádkozni! És nagyszerű élmény volt együtt imádkozni a világ számos kegyhelyén, Mátraverebély-Szentkúton, Fatimában, Lourdes-ban, Czestochowában, Rómában és Jeruzsálemben, vagy éppen a libanoni Miasszonyunk csodálatos kegytemplomában.

4. Népekről beszéltünk itt, és testvéri szeretetről. De az ószövetségi olvasmány még egy különleges titokra felhívja a figyelmet. Zakariás prófétától ugyanis azt hallottuk, hogy Istennek gondja van a választott népre. Örömet és beteljesedést hoz a számára. De a választott nép Krisztus megváltó műve folytán kitárulkozik a Föld többi népe felé is, ha azok csatlakoznak az Úrhoz. Róluk mondja a próféta: „azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az Ő népévé lesznek”. Ennek az ígéretnek a beteljesedését ismerjük fel Jézus szavaiban: „aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám”.

A próféta arra hívja a választott népet, hogy örüljön és ujjongjon, mert eljön hozzá az Úr és újra birtokba veszi. A letört és elnyomott népnek hatalmas vigasztalásra volt szüksége és egy olyan küldetéstudatra, amely népének nemcsak értelmet ad, hanem felemeli azt Isten üdvözítő tervének erőterébe. Az Egyház magát is immár Krisztus megváltói művében megújult választott népnek vallja. Nekünk is mint egyházi közösségnek sokszor lehet kísértésünk, hogy szomorúnak és elhagyatottnak érezzük magunkat. Mintha ki lennénk szolgáltatva az evilági hatalmak játékának, vagy olykor ellenséges indulatának. Mintha bennünket is fenyegetne a kísértés, hogy mi az értelme, mi az értéke közösségünk életének.

És éppen ilyenkor hasít belénk a csodákat tevő Isten gondviselő szeretete. Mikor már azt hisszük, hogy az érdektelenség, a félretájékoztatás, az ellenséges indulatok, vagy akár a saját köreinkben érezhető kudarcok és hibák szinte maguk alá temetnek minket,

akkor kel fel a hajnalcsillag, akkor döbbenünk rá, hogy pótolhatatlan küldetést bízott ránk az Isten, hogy a Krisztusban adott kinyilatkoztatás teljességét kell képviselnünk a világban, hogy az egész emberiség üdvösségének jelévé és eszközévé kell lennünk. Akkor pedig már nem a statisztikák és a kötöttségek rabságában élünk, nem ijedünk meg az emberi gondolkodás és viselkedés gyökeres átalakulásától sem, amely kultúránknak szinte a végét jelzi. Mert tudjuk azt, hogy az Egyház útja az ember, hozzá van küldetésünk abban az állapotában és helyzetében, ahogyan találjuk, de nem azért, hogy csak dicsérjünk és hízelegjünk neki, hanem hogy meghívjuk a krisztusi életre, abba a testvériségbe, amelynek középpontja maga a feltámadott Üdvözítő.

5. Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, Magyarok Nagyasszonyát, népeink védőszentjét, a Keresztények Segítségét, a Béke Királynéját, hogy eszközöljön ki Szent Fiától új, mai csodákat: békességet földünkön, szerető egyetértést a népek között, reményt és dinamizmust Egyházunk számára és nyitott szíveket mindannyiunknak, hogy az élő imádság állandó kapcsolatában lehessünk Istennel. Ámen.

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

Kuzmányi István/Magyar Kurír