Az Eucharisztikus Világkongresszus első munkanapja

A munkanapok általános felépítése hasonló: délelőttönként az erre az alkalomra a szeminárium mellett felépített konferenciacsarnokban, „pavilonban” kerül sor a reggeli dicséretre, amelynek keretében egy-egy felkért főpap tart elmélkedést. Ezután – rövid kulturális előadást követően – elhangzik a nap főelőadása, majd egy tanúságtétel. A szünet után megkezdődik az ünnepélyes szentmise.

A hosszabb ebédszünetet követően a délutáni fakultációkon lehet részt venni, amelyek során a kongresszus küldöttei eltérő helyeken kisebb csoportokban mélyíthetik el a választott témákat.

Az esti idősávban kulturális és vallási programok szerepelnek. Találhatunk közöttük musicalt, kisfilmvetítést, a város templomaival való ismerkedést, folklórelőadást, vagy a Kis Jézus tiszteletére rendezett híres cebui Sinulog-fesztivál bemutatóit (idén a helyiek szerint mintegy kétmillióan vettek részt a város utcáin tartott felvonulásokon, előadásokon, amelyeket leginkább egy, a Santo Niño tiszteletére tartott nagyszabású karneválhoz hasonlíthatunk).

A második kongresszusi nap (január 25.) volt az első rendes „munkanap”. A reggeli ima elmélkedését Theodore Mascarenhas, az indiai Ranchi segédpüspöke tartotta, aki felidézte egy otthoni élményét: régi szokás szerint eucharisztikus körmenetet tartottak a székesegyházánál. Ő maga egy órán át térdelt az Oltáriszentség előtt, látva az elvonuló embereket: nekik kell hirdetni az evangéliumot, őket kell oktatni a hitre. Krisztus maga akarja elérni az embereket – csak arra kell vigyázni, hogy mi ne legyünk ennek akadályai.

A főelőadást a kongresszus jelmondata („Krisztus bennetek dicsőségünk reménye”, Kol 1,27) nyomán Miguel Cabrejos Vidarte perui ferences püspök tartotta. Lelkipásztori szempontok mentén fejtette fel a bibliai üzenetet. Hangsúlyozta: missziónk betöltése során nem gátakat, akadályokat kell emelni, hanem fel kell szabadítani az emberi energiákat. Az Eucharisztia pedig annak a jele, hogy Jézus maga is így jön el közénk, mint a mennyből alászállott élő kenyér. Azt üzeni: Isten gondolt rám, szeretett engem, küldetést bíz rám.

Ezt követően Joseph Zen bíboros, nyugalmazott hongkongi érsek, szalézi szerzetes emelkedett szólásra. Felidézte Sanghajban töltött ifjúkorát, belépését a szalézi noviciátusba Hongkongban, a kommunista hatalomátvételt, s azt a lassú, de feltartóztathatatlan folyamatot, amely elzárta és hallgatásra ítélte a kínai katolikusokat. A hatalmas nyomás, agymosás, üldöztetések közepette ők a hit valódi tanúivá váltak. Egyesek szerint ez már történelem, a jövővel kell foglalkozni. Valóban így van? – vetette fel Zen bíboros. Jacob Su püspököt húsz éve tartóztatták le, családja nemrég kapott egy levelet, miszerint meghalt a börtönben. Egy nappal később érkezett egy irat, miszerint előzőleg téves információt közöltek. Él-e még vagy meghalt? Senki sem tudja. A mai napig sokak sorsát fedi homály, püspökök, papok, hívek tűnnek el, kerülnek börtönbe, munkatáborba vagy követnek el a hatóságok szerint „öngyilkosságot”. Zen bíboros úgy fogalmazott, a kínai egyház mélységes örvényben, égető lángok között van. A misztikus Krisztus-test közössége tartja meg, reménysége őrzi.

A misét Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke mutatta be. Homíliájában kiemelte: Pál is olyan, mint mi, mások által ismeri meg Krisztust s lesz kereszténnyé. Innen fakad elkötelezettsége, hogy ő is átadja másoknak az evangéliumot, amelyet megkapott.

A liturgián a cebui Szent Ágoston egyetem énekkara szolgált. Helyi és nemzetközi szerzők műveit énekelték, s elhangzott Rudy Villanueva atya közkedvelt Missa Novája.

Az ebédszünet után közös szentségimádásra nyílt lehetőség – ez a háromnegyed óra a szentmise mellett a nap valódi tengelye, hiszen mindaz, ami az Eucharisztiáról elhangzik, itt nyer értelmet és elevenséget.

A délutáni idősávban teológiai előadások hangzottak el a remény keresztény erényéről (Timothy Radcliffe domonkos szerzetes), az eucharisztikus remény dimenziójáról (Paul Vu Chi Hy, az Oltáriszentség Szolgálói Kongregáció tagja), a reményről a szekularizált világban (Francis Moloney szalézi szerzetes), valamint a nők küldetéséről az egyházban (Tamara Grdzeldize). Ahogy kitűnik, az előadások középpontjában a remény állt. Mint Radcliffe atya elmondta, napjainkban sok minden szól a remény ellen – miért remélünk mégis? Ez nem puszta optimizmus, amely csalódáshoz vezethet, hanem annak a bizonyossága, hogy az Úr velünk marad. Az Eucharisztia ily módon valóban a keresztény remény forrása. Ez a remény öt módon nyilvánul meg: a megmagyarázhatatlannal szemközt megélt csöndben, a nehézségek között is felhangzó énekben, az érdek nélküli jó cselekedetekben, az értelmet kutató gondolkodás erőfeszítésében és a gyermekekben, akik a jövő zálogát jelentik.

Este a résztvevők gazdag kínálatból válogathattak: volt musical (Pedro, a tinédzser szent), dicsőítés, kóruskoncert, valamint két speciális zenés-táncos előadás (A misztikus test, Az élet szentségei). A különböző helyszíneken megrendezett programok lehetőséget nyújtanak a város és lakói jobb megismerésére, a személyes találkozásra is.

Fotó: CBCP News

Török Csaba/Magyar Kurír