Elmaradhat a búcsúzás hagyományos és megrendítő pannonhalmi rítusa? – Egy prefektus gondolatai

Nem gondoltam volna, hogy a harmadik osztályom érettségijekor megint keményen meg kell tanulnom valamit.

Az első osztályomnak – nagyon fiatal osztályfőnök voltam – igyekeztem nagyon sok választási lehetőséget kínálni a Pannonhalmán töltött éveik során. Mindazt, ami a közösségi alakulásunkat befolyásolja, csinálhatjuk így is, de lehet másként is. És volt, ami működött, volt, ami nem.

Ami nem működött, azt elég könnyen elengedtük. Amire viszont rátaláltunk, az a miénk lett, beíródott a közös emlékeinkbe.

Ilyen volt egyébként a ballagás sok-sok apró mozzanata is. Annyira rátaláltunk dolgokra, hogy most már tizennegyedik alkalommal én szervezem a gimnázium ballagását. Igen, ezzel az első osztállyal keletkeztek az én hagyományaim.

A meglepetés akkor ért, amikor a jól működő dolgok nem működtek a második osztályomnál. Ezek a fiúk nem olyan különlegesek, mint az elsők? Én veszítettem el a lelkesedésemet?

Egy szülővel beszélgettem, amikor megértettem: a második osztályomba járó gyerekek éppen annyira különlegesek, mint az elsőbe járók – de nem ugyanazok.

Nekik nem arra van szükségük, amit az első osztályomnál kikísérleteztünk, ami ott működött. Nekik arra van szükségük, hogy ugyanúgy felkínáljam nekik a választás lehetőségét, hogy ők is kiválaszthassák, mi az övék, és elvethessék, ami nem. Nekik is ki kell alakítaniuk a saját hagyományaikat, és ezek nem azok lesznek, mint az elsőké voltak. Egy csapásra megváltozott ekkor a kapcsolatunk. Azt hiszem, ilyen lehet a családban az első és a második gyerek helyzete. Keményen megtanultam, hogy az elsők hagyományai nem lesznek a másodikak hagyományai. Még akkor sem, ha én őrzöm a sajátjaimat is, az elsőkét is.

Aztán most itt van a harmadik osztályom. A koronavírus-járvány gyökerestül felforgat mindent. A hagyományok átadhatatlanok.

Ezek a fiúk nem kapják meg mindazt a különleges dolgot a búcsúzáskor, mint az elsők? Fognak még visszajárni Pannonhalmára, ha nem járjuk velük végig a búcsúzás hagyományos és megrendítő pannonhalmi rítusait?

Egy barátommal beszélgettem, amikor megértettem: a harmadik osztályomba járó fiúknak különleges búcsúzásban kell hogy részük legyen – de ez nem ugyanaz lesz, mint ami korábban valaha is volt. El kell engednem a saját hagyományaimat, tizennégy év rituális toposzait, hogy a 2020-as érettségiző fiúkkal együtt megtaláljuk, milyen lesz az ő búcsújuk. Amely az enyém is lesz.

Ezért idén végül úgy döntöttünk, hogy nem lesz virtuális ballagás Pannonhalmán.

Pedig nagyszerű ötlet. Mégis, a szívünk valahogy afelé húz most, hogy várjunk még egy kicsit. Még ne mi, prefektusok, osztályfőnökök, tanárok járjuk végig a diákok helyett az iskola folyosóit. Végigjárjuk persze, nap mint nap, átélve a hiányt: a fiúknak itt kellene lenniük, itt kellene állniuk, itt szoktunk velük találkozni. Nem fogjuk a fiúk helyett letenni a hagyományos egy szál fehér pannonhalmi szegfűt a bazilika oltárára: azt majd ők.

A búcsú az személyes, a fiúké. És a miénk is.

Nem lesz hagyományos ballagás Pannonhalmán. De kell, hogy legyen búcsú, elköszönés. Olyannyira személyes, amelyről majd mi együtt döntjük el, hogyan alakítjuk. Alighanem a koronavírus-járvány miatt ez a búcsú későbbre tolódik Pannonhalmán. De hát ez egy ezerhuszonnégy éves hely. Május 2. vagy augusztus 30.? Ha két hónappal későbbre tolódik is az elköszönés a hegytől, iskolától, oltártól, ha az érettségi után szólal is meg a Boellmann-toccata, mi az sub specie aeternitatis?

Lehet, hogy idén a 2020-as végzősök Te Deuma a Pannonhalmán maradók Veni Sanctéja lesz. S egyben az elbúcsúzók Veni Sanctéja.

Tanúi leszünk, ahogy az elbúcsúzók másnap már egy teljesen új életbe vágnak, és ehhez kérjük a Lélek ajándékait.

Egyetlenegy dolgot sajnálok. Azt, hogy a ballagás nem a húsvéti időben lesz. Annyira szerettem azt, hogy a ballagási liturgiában a húsvéti gyertya ott áll az oltár előtt a bazilika közepén. Egyetlen világító pont. És a fiúk, akik lejönnek a Szent Hegy legmagasabb pontjáról, az emelt szentélyből társaik közül, a húsvéti gyertya mellett mennek el, hogy folytassák útjukat kifelé a bazilika nagykapuján, ki a napfényes, Pannonhalmán túli életbe.

A húsvéti gyertya az iránymutató, amely összeköt múltat és jövőt, búcsúzást és új kezdetet. Krisztus az.

De hát miért ne tehetnénk oda a húsvéti gyertyát augusztus végén, vagy bármikor, amikor a ballagásra sor kerül, oda, az oltár mellé? Miért ne tehetnénk a 2020-as évfolyam elköszönését Pannonhalmától, egymástól – ezt a hagyomány nélküli, kreatív búcsút – húsvétivá, sőt húsvéttá? Ha mi ott leszünk, hogyan ne lenne ott Krisztus is?

Fotó: Horváth Tamás

Magyar Kurír