Elmerültünk a bánat óceánjában, de a remény él – Sevcsuk ukrán érsek az ezer napja tartó háborúról

„Elmerültünk a bánat óceánjában; ezekben a helyzetekben megfagy az ember vére. Valósággal felfoghatatlan, hogy a harmadik évezredben Európában mindennap emberéleteket mernek kioltani. Ez igazi és valódi szentségtörés” – mondja Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház feje, aki a Szumiban történt tragédiából kiindulva írja le az elmúlt ezer háborús napot. Hatósági adatok szerint a várost ért támadásban 84 ember megsérült, ebből 11 felnőtt és 11 gyermek meghalt, köztük egy 9 éves kisfiú és egy 14 éves kislány.

Ez a mély fájdalom rengeteg kérdést felvet: valóban lehetséges, hogy ma Európában egy ilyen neokolonialista háború folyjon, amely nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot?

Ezek azok a kérdések, amelyek sajnos válasz nélkül maradnak.”

– Trumptól a német kancelláron át a G7-ig mindannyian diplomáciai eszközökkel próbálnak véget vetni a háborúnak. Amit javasolnak, az megadás, vagy igazságos béke?

– E szegény nép nevében, amely mindennap halálra van ítélve, szeretnék köszönetet mondani a világ vezetőinek és mindazoknak, akik megpróbálnak véget vetni ennek a háborúnak a rendelkezésükre álló eszközökkel és lehetőségeikkel. Valóban nagyon hálásak vagyunk. Azonban jelen van a gyanú, talán a félelem árnyéka: attól tartunk, hogy majd nekünk kell megfizetnünk a legmagasabb árat ezekért a tárgyalásokért. Láttuk, hogy az ukrajnai háború fájdalma hogyan vált a politikai csatározás témájává az Amerikai Egyesült Államokban. Az ukrajnai háború témája nemcsak a diplomáciai és politikai, hanem a gazdasági tárgyalások középpontjában is áll. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy legyen bátorsága meghallgatni az ukránok hangját. Ne higgyék, hogy nélkülünk megtalálják a békét. A múltban láttuk, hogy nélkülünk beszéltek rólunk. De Ukrajna hangját meg kell hallgatni, figyelembe kell venni. Ukrajnának mint népnek kell e tárgyalások középpontjában lennie. Csak így lehet autentikus párbeszédet folytatni – a hatalmasok monológja helyett. Csak így tárulhat fel az igazságos békéhez vezető út.

– Mit kell az igazságos béke alatt érteni?

– Először is

az igazságos békének figyelembe kell vennie az emberi személy élethez és méltósághoz való jogát.

Mert gyakran, amikor a békéről beszélnek, területekről beszélnek; melyik terület az, amelyről valaki lemondhat, és melyik az, amelyet visszakövetelhet. De senki sem beszél azokról az emberekről, akik ezeken a területeken élnek. Másrészt a valódi béke soha nem téveszthető össze a fegyverszünettel.

Az igazságos békének tartósnak kell lennie.

Ha ma például diplomáciai és politikai szinten előkészítenék a tárgyalásokat egy tűzszüneti megállapodásra egy harmadik minszki egyezmény szerint, amely a konfliktus befagyasztását jelenti, de ezek a tárgyalások nem érintik a konfliktus okait, akkor ez a tűzszünet igazságos békének álcázva nemcsak hogy nagyon rövid ideig fog tartani, hanem lehetőséget ad az agresszornak arra, hogy több erőt gyűjtsön és újra támadjon minket. Ez történik 2014 óta. (A harmadik minszki egyezmény jelenleg nem létezik, a nagyérsek az első két minszki egyezményre utal, 2014. szeptember 5. és 2015. február 12., amelyek nem hoztak tartós megoldást a kelet-ukrajnai harcokra Donyeck és Luhanszk régiókban. Ezek az egyezmények nem vezettek valódi és tartós békéhez, csak ideiglenes békeszünetet biztosítottak – a szerk.)

Harmadszor:

az igazságos békének utat kell nyitnia a megbékélés felé.

Ha a szívek nem engesztelődnek ki, ha a gonoszok szándékai nem változnak meg, akkor nincs esély arra, hogy megszülessen a béke, mert az igazságosságot és az igazságot mindig magunkévá kell tenni.

Sajnos a béke kapcsán mindenki az érdekekről beszél. Senki sem szól a jogok tiszteletben tartásáról. És ez nagyon veszélyes, mert ha a jogokat érdekekre cseréljük, az a második világháború előtti európai helyzethez vezet.

– Ukrajna nagyon elfáradt az ezer napja tartó háborúban. Lehet tárgyalni Oroszországgal? Milyen remény van ma a jövőre nézve?

– Ez nagyon fontos kérdés, és nem teszek úgy, mintha rövid választ tudnék adni rá. Éppen ma, amikor erről az ezer napról beszéltem, a remény ezer napjáról beszéltem. A remény azonban nem egy érzés, mert az érzések jönnek-mennek. De amikor látod az orvosokat, akik nem fáradnak bele a sebek összevarrásába, még akkor sem, ha tudják, hogy holnap a háború újabb sebeket okoz, a remény az ő arcukat ölti magára. És amikor látod a mérnököket és a szerelőket, akik az energetikai infrastruktúra helyreállításán dolgoznak, akik megjavítják és újra összerakják a törött kábeleket, bár tudják, hogy holnap egy újabb rakéta tönkreteheti munkájukat, akkor a remény az a fény, amely mindig visszatér. A remény a fiataljaink arcát ölti magára, akik a háború közepette tudják, hogyan kell szeretni egymást, házasodni, gyermeket szülni. Ez felfoghatatlan, mert tisztában vannak azzal, hogy mi a háború; tudják, hogy ők az a generáció, amely többet temetett, mint házasságkötést ünnepelt. Mégsem fáradtak bele, hogy életüket adják, hogy egy boldog eljövendő világról álmodjanak. Amikor látod ezeket az embereket, megérted, hogy a remény nem illúzió, nem egyfajta érzés, hanem egy hiteles keresztény erény. És mi ennek a reménynek a forrása?

A forrás a feltámadt Krisztus, aki a halál e birodalmában is láthatóvá teszi számunkra, hogy az élet reménye mindig erősebb.

Forrás: AgenSIR

Fotó: Siciliani - Gennari/SIR

Magyar Kurír
(hj)