Elmúlás és újjászületés – Cakó Ferenc jubileumi kiállítása a Vigadó Galériában

A fél térdre ereszkedő leányalak ábrázolása során – a klasszicista művésztfelfogásnak megfelelően – az antik formakincshez fordul vissza a szobrász, így készíti el alkotását. Ez a nőalak nem csupán egy istennő a görög mitológiából, hanem már több mint kétszáz éve a magyar nemzeti képzőművészet születésének jelképe is. Ferenczy István annak idején nem kisebb célt tűzött maga elé, mint a hazai szobrászművészet megteremtését.

No de hogy jön ez ide? Úgy, hogy Cakó Ferenc, akárcsak Ferenczy István pásztorlánykája, maga is a homokba rajzol, pontosabban homokkal készíti műveit, úgynevezett homokanimációkat hoz létre.

Egy-egy ilyen alkotás nem éppen hosszú távú „befektetés”, ugyanis a homokképet nem lehet egykönnyen fixálni, mint a szénnel vagy grafittal készített rajzot. Cakó animációs világában szüntelen az elmúlás és az újjászületés. Itt minden a pillanatnak szól. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezek a művei nem az utókornak szólnak. Mégis van egy mód arra, hogy megmaradhassanak e homokanimációk: ha filmre veszik őket. Ámbár a kiállításon láthatjuk néhány homokfestményét üvegen. Ezeket sikerült rögzíteni valamilyen technikával. Cakó az egyik barátjával, Thürmer Zoltánnal dolgozta ki a homokrajzok üvegfelületen való fixálásának módszerét.

November 18-án nemcsak kiállításmegnyitó volt a Pesti Vigadóban, hanem Cakó Ferenc hetvenötödik születésnapja is. Az ünnepelt a barátaitól és rajongóitól egy szép nagy marcipános tortát kapott, amelyet természetesen az egyik homokrajzával díszítettek. A Pesti Vigadó emeleti dísztermében a megnyitóbeszédek után a művész háromnegyed órás homokanimációs bemutatót tartott, amelyet Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve ihletett.

Cakó Ferenc Budapesten született 1950-ben. A Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett grafika szakon, itt Miskolczi László és Gacs Gábor voltak a tanárai. A Képzőművészeti Főiskola alkalmazott grafika szakán tanult tovább, 1973-ban diplomázott. Már a főiskolai évei alatt készült filmjeivel is többször fődíjat nyert az Országos Amatőrfilm Fesztiválon. Meghívást kapott a Pannónia Filmstúdióba, ahol 1973-tól 1991-ig tervező, rendező, animátor volt. A klasszikus háromdimenziós animáció területén közel harminc rövidfilmet és több sorozatot rendezett, báb- és gyurmafilmeket, papírkivágásos technikával és homokkal készült alkotásokat. Munkái közül kiemelkedik képzőművészeti ihletésű, homok- és szoboranimációval készült Ab Ovo című filmje, amely 1988-ban a cannes-i filmfesztiválon a legjobb animációs rövidfilm díját kapta. Báb- és gyurmafilmjei ma is népszerűek: a Sebaj Tóbiás és a Zénó sokak kedvence. Cakó a képzőművészeti formavilág állandó kísérletezője, önállóan írja, tervezi, rendezi és kivitelezi nagy sikert arató filmjeit. 1994-ben a Hamu című hétperces kisjátékfilmje megnyerte az Arany Medve díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilm kategóriájában.

Cakó Ferenc életrajzában azt is olvashatjuk, hogy nemzetközi fesztiválokon vesz részt zsűritagként, és animációs kurzusokat tart. A filmkészítés mellett képzőművészettel is foglalkozik, főként airbrush és olajtechnikával készült képeit rendszeresen kiállítja itthon és külföldön is. A hetvenes évek második feléből származó figurális grafikáit a szociológiai érzékenység és ironikus, groteszk képi megfogalmazás jellemzi. A kilencvenes évektől színesebb, mozgalmasabb, látványosabb, szürreális hangulatú alkotásokat készített, melyek érezhetően kötődnek animációs filmjeinek képi világához. Cakó Ferenc 1996-ban a világon elsőként hozott létre élő homokanimációs előadást. Ma már óriáskivetítőn kísérheti figyelemmel a közönség a zeneszámok ihlette élő, kavargó, filmszerűen pergő, látványos színpadi homokrajz folyamatát. Ezekkel az előadásokkal igen jelentős hazai és nemzetközi sikereket ért el. Mindemellett gyermek- és ifjúsági könyveket, tankönyveket illusztrál és plakátokat is tervez. A Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének egyetemi docense.

Cakó Ferenc nemrég megnyílt jubileumi kiállításának címe: Élettánc. A Vigadó Galéria földszinti termeiben nemcsak homokanimációit tekinthetjük meg, hanem olajfestményeit és rézkarcait is.  Az élet tánca – ez is lehetne a címe az egyik airbrush technikával készített festményének. De ő maga ennél is találóbb címet adott neki: Látlelet. A képen mintha egy modern felfogású „haláltáncot” látnánk. Sejtelmes áttűnésekkel, transzparens árnyalatokkal egy eufórikus táncjelenet bontakozik ki előttünk. Mégis van benne valami vészjósló. Ahogyan Feledy Balázs fogalmazott megnyitóbeszédében: „egy aggodalmakkal teli művészi világkép manifesztálódik a maga disztópikus módján”.

A kiállítóterem első felében fekete-fehér képek kaptak helyet, melyek hangulatukat tekintve nem éppen szívderítőek. Cakó bravúros rajztudása kiválóan érvényesül valamennyi művén. A Verőerek című, nyomasztóan kontrasztos képén a végső kérdésekkel foglalkozik: honnan jöttünk és hová megyünk? Különös gondolatokat feszegetnek a Visszahívás I. és II. című alkotások is. Sokatmondó a szintén fekete-fehér Kapcsolatok, illetve a Pletykafészek című, akrillal megfestett képe is. Az előbbin Cakó megfogalmazása szerint a világ az emberi kapcsolatok szempontjából a legkevésbé sem megnyugtató hely. Az utóbbi, a Pletykafészek című képe körbe is forgatható az állványon; sokféle rossz fellelhető rajta a karmolástól kezdve a lökdösődésig…

Fekete-fehér kompozíciói mellett helyet kaptak a tárlaton kis és nagy méretű, színekben tobzódó, fantázia szülte festményei is. Képei sokfigurás ábrázolások, temérdek apró ember és állat tűnik fel a vásznakon, és rengeteg a művészettörténeti utalás is. Alkotásairól eszünkbe juthatnak például Brueghel mozgalmas jelenetei vagy éppen Bosch látomásos világa. Feledy szerint: „Ezeken a képeken sokféle életérzés megmutatkozik, ami bizony nem igazán biztató jövőképet tár elénk.”

Az Éden után vagy az Orfeusz című akrilképeken az őstermészet kavargóan zsúfolt világában, a mindent elborító, tobzódó zöld növényzetben láthatóan elvész az ember, és könyörtelenül magára marad szorongásaival, félelmeivel. Ezt fejezi ki A jóslatok valóra válnak és a Vonzások és taszítások című kép is. Nem ígér sok jót Az új világ kapuja című festmény sem.

Cakó Ferenc nemcsak a homokkal és a festékkel bánik bravúrosan, hanem a rézkarckészítés terén is otthonosan mozog. Grafikai lapjainak színvonala csak a legjobbakéhoz hasonlítható, Rékassy Csaba, Kondor Béla vagy Gácsi Mihály munkáihoz mérhető. A Madárfa vagy a Víztükörben című karcai különleges látásmódjáról tanúskodnak, a rengeteg madár és az egyéni látószög teszi igazán izgalmassá ezeket a grafikai lapokat. A Bábel című karcon nem a megszokott magas épületet láthatjuk, mint a hasonló témájú képeken. Az ő Bábel tornya más. A viadukton az alagút felé száguldó vonat vezetője még nem tudja, hogy a túloldalon zuhanás vár rá. Apró emberek sokasága töri magát a torony építésén, nem is sejtik, hogy mindhiába…

Cakó Ferenc a mozgóképek felől érkezett az állóképek világába. A legtöbb esetben ez fordítva szokott történni.

A Kossuth-díjas animációs filmrendező, festő, grafikus életműkiállítása 2026. január 15-éig látható a Vigadó Galériában.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.