Élő kövek – Újra élet és remény költözött a máriakéméndi kegyhely falai közé

Hazai – 2023. április 25., kedd | 11:13

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör az elmúlt években egy kezdetben lehetetlennek látszó küldetést valósított meg: az enyészettől mentették meg a kegyhely Nagyboldogasszony-templomát, a régi kolostor épületét és a kegyhely parkját. Közben a baráti kör tagjai közösséggé kovácsolódtak. A munkálatokról, feladatokról és küldetésről Biki Endre Gábor számolt be. Írását szerkesztve közöljük.

A Pécsi Egyházmegye területén van egy régi, mára kissé feledésbe merült, de korábban országosan is ismert Mária-kegyhely, mely a Pécsvárad és Szederkény között vezető műút mentén, a Karasica-patak völgyéből kiemelkedő kis domb magaslatán áll.

Sajnos az elmúlt évtizedekben a máriakéméndi egyházi épületek állaga pénzeszközök híján súlyos mértékben leromlott. Ezt látva, a helyiekkel és környékbeliekkel összefogva társadalmi munkákat szerveztünk, és évekkel ezelőtt megkezdtük az elhanyagolt kegyhely „megmentését” és újbóli életre keltését.

Először a templom belső terének takarításában segédkeztünk, majd elkezdtük kihordani az ott évtizedek óta felhalmozott lomokat és hulladékot.

2015 decemberében országos gyűjtést indítottunk, hogy megmenthessük az 1890-es években készült Zsolnay-féle pirogránit angyalszobrokat, melyek a templom bejáratánál már évtizedek óta törötten álltak.

Bár a szükséges forrás már 2016 nyarára rendelkezésre állt, még hosszabb időnek kellett eltelnie, mire a szobrokat restaurálva és újból felállítva láthattuk. Romos volt ugyanis az a támfal, amire vissza kellett volna helyezni, így előbb még azt is fel kellett újítani. A támfalak helyreállítását további adományokból, valamint a helyi plébánia segítségével építettük újjá. A Pécsi Egyházmegyei Hivatal vállalta, hogy a falsarkokat, ahol a szobrok állnak, és a felvezető lépcsősort újjáépítteti, így végül 2018-ban felállították a szobrokat, melyeket Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke áldott meg a Szentháromság-vasárnapi búcsún.

Még 2015-ben kértük a Pécsi Egyházmegyétől a súlyos állapotromlásnak indult, használaton kívüli kolostorépületet, mely korábban plébániaként is működött, de a 2013-as plébánosváltástól az épület üresen maradt. Szerencsére a megnyert pályázat után 2018-ban megkezdődhettek a munkálatok az életveszélyessé vált épületen.

A már évek óta a kegyhelyre járó és szorgoskodó emberekből 2019 nyarán megalapítottuk a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör csapatát, húsz fővel. A csoportban a máriakéméndi híveken kívül több településről, például Szederkényből és Pécsről is vannak tagjaink, segítőink. A munkálatokat Biki Endre Gábor szervezi és koordinálja.

Megalakulásunk óta tavasztól őszig minden hónapban egyszer önkéntes kegyhelygondozó és -takarító napot szervezünk, de búcsúk és egyéb egyházi ünnepek előtt még ezen alkalmakon felül is összejövünk.

Elkötelezett tagjaink közül az asszonyok vállalják ilyenkor a zarándokszállás épületének takarítását, a belső apróbb munkákat és a ház csinosítását vagy éppen a konyhai munkákat. A férfiak elhozzák otthonról a gépeiket, szerszámaikat, sőt van, aki pótkocsis traktort is, mert a templom 3 hektáros parkjának fenntartása rengeteg munkával jár.

Hatalmas, másfél évig tartó munka volt a kegyhely hátsó udvarának kitisztítása, melyet körülbelül 15 éve nem gondoztak. Ez idő alatt valóságos ősbozót alakult ki, a vadszőlő úgy benőtte a kerítéseket, hogy azok már nem is látszottak. Sajnos emiatt a téglakerítést és a falakat több helyen a kidőlés fenyegette. Ezt a hatalmas területet hónapról hónapra fokozatosan szabadítottuk ki az indák fogságából.

A munka eredménye egy szép és gondozott kert lett, ahol immár rendszeresen végezzük a fűnyírást és cseperednek a facsemeték.

Eddig minden évben ültettünk fákat, az utóbbi négy évben közel száz különféle egyedet, melyek a templom parkját szinte arborétum szépségűvé teszik. A kerti munkák mellett az öntözésre is heti rendszerességgel kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen az aszályos nyarak nagyon megviselik a növényeket.

Idén megkezdtük a park virágosítását is, hiszen valaha egy szép sétautakkal ellátott barokk kert volt itt, melyet idővel felszámoltak.

Évente körülbelül egymillió forintot tudunk elkölteni a kegyhely szépítésére, tagjaink nagylelkű adományainak köszönhetően, ezzel is levéve a terhet a plébánia válláról. Nagyon sok minden van azonban, amit nem pénzért vásárolunk. Ha ugyanis szükségünk van valamire, a közösségi oldalunkon kihirdetjük, és mindig érkeznek a felajánlások: ha kell, függönyt, szőnyeget, ágyakat, szekrényeket és egyéb jó állapotú konyhai berendezéseket is kapunk. Így érkeztek hozzánk régi értékes szentképek is, melyeket a kolostorépület folyosóján helyeztünk el.

Két évvel ezelőtt egy kedves ismerősünk járt itt Pécsről. Látta a szépen felújított épületet, és szomorúan állapította meg, hogy még egy rendes ebédlőbútorunk vagy -asztalunk sincs, ahol vendéget tudnánk fogadni. Elmondta, hogy neki van egy 150 éves, Bécsben készült antik bútorsorozata, ha elfogadjuk, örök adományul az egyházmegyének adja, csupán egyetlen kérése van, hogy azt a máriakéméndi plébánia épületének ebédlőtermében helyezzük el.

A kegyhelygondozások alkalmával számos munkát sikerült megvalósítani az elmúlt évek során: újrafestettük a kovácsoltvas kapukat, megjavítottuk az épületeken az ajtók zárját, igényes turisztikai táblákat állítottunk fel a templom elé, valamint a templom parkjában egy kis kerti tavat is létesítettünk. Új műemlékes táblát készíttetünk a templom főhomlokzatára. Egy ilyen nagy kegyhelyen mindig akad tenni- és javítanivaló, és ha sikerül legalább szinten tartani a létesítmények állapotát, akkor könnyebb lesz a későbbiekben az állagmegóvás is.

A  magyar állam támogatásával 2020-ban megkezdődött a Nagyboldogasszony-kegytemplom külső felújítása. Az első ütemben a tető, a falvarrások, egy leszakadt mennyezeti rész javítása és a vízelvezetés valósult meg. A második ütemben, 2022-ben újabb állami forrásokból a templom ablakait cserélték ki, valamint elkészült a külső festés is, mely már igazán látványos része volt a felújításnak.

Tervünk a kezdetektől az volt, hogy nem elég csak az épületeket vagy a templom parkját szépíteni, élettel kell megtölteni a kegyhelyet. Ez a feladatunk is tökéletesen sikerült. Újra megszervezzük a régen oly híres máriakéméndi búcsúkat, évente négyet is, amire azóta ismét több százan zarándokolnak el.

Facebook-oldalunkon minden eseményt és közösségi programot meghirdetünk, ennek hatására egyre több helyről jönnek hívek a vasárnapi misékre is.

Tavasztól őszig számos cserkész- és hittanoscsoport érkezik kegyhelyünkre, a legtöbben a zarándokszállás nyújtotta lehetőségeket is igénybe veszik. Évek óta népszerű táborhely vagyunk, gyakran jönnek vendégeink például pécsi iskolákból, mivel sátorozni is lehet nálunk.

Lelkigyakorlatok színhelye is a kegyhely, melynek csendes parkja kiváló lehetőséget teremt az ide érkezőknek, hogy Istenbe vetett hitükben elmélyüljenek.

Az utóbbi években egyre több felnőttcsoportunk is van. A kecskeméti művészek például már visszatérő vendégeink. Ők két-három hétre alkotótábort szerveznek kegyhelyünkön, és rajzaikból, grafikáikból kiállítást is rendeznek, melyen bemutatják Máriakéménd értékeit.

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör számos programot szervez és kínál. Az események egy része a kegytemplomhoz kapcsolódik, például látogatóknak, zarándokcsoportoknak mutatjuk be a templomot és a település más értékeit, így a Szent Márton-templomot vagy a szép pincesort.

Mivel a kegyhely közút mentén található, az itt elhaladó autósok is gyakran megállnak, és mivel a templom parkjába mindig be lehet jönni, gyakran betérnek és körbesétálják a parkot, és megtekintik a műemlék épületeket. Ha éppen a helyszínen vagyok, mindig kaphatnak az érkezők egy kis ismertetőt a kegyhely múltjáról és jelenéről.

A baráti kör tagjainak részvételével minden hónapban indítunk kisebb zarándoklatot, vagy meglátogatunk egy-egy magyarországi kegyhelyet. A programjaink nyitottak, azokra mindenkit szeretettel várunk.

Tudjuk, hogy a kéméndi kegyhely még hosszú évekre ad feladatot és tennivalót, hiszen továbbra is sok a felújításra váró rész (például kidőlő kerítések), valamint a kegytemplom rossz állagú belső tere is a megújulásra vár. Reméljük, hogy lesz lehetőség a folytatásra.

Szöveg és fotó: Biki Endre Gábor, a máriakéméndi kegytemplom gondnoka és közösségszervező munkatársa, a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör vezetője

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria