Előadás a Nagyváradi Egyházmegye kincstári hagyatékáról

Külhoni – 2015. április 14., kedd | 9:02

Április 9-én a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban szokásos havi találkozójukat tartották a premontrei öregdiákok – írja az Erdon.ro.

Az e havi meghívott Lakatos Attila muzeológus, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye által működtetett vallásturisztikai iroda vezetője volt, aki a püspökség kincstárában az évszázadok folyamán összegyűlt, illetve jelenleg őrzött, szinte felbecsülhetetlen értékű tárgyakról tartott részletes, vetített képes előadást.

Bevezetőjében kiemelte, hogy a Premontrei Főgimnázium egykori tanárai és diákjai 19. és 20. századi munkássága nélkül a térség régészeti öröksége sokkal szegényebb lenne. Megjegyezte: a téma kimeríthetetlen, hiszen Nagyváradnak hihetetlenül értékes és gazdag az egyházi ipar- és ötvösművészeti gyűjteménye. Mivel ez egy zárt világ volt évszázadokon keresztül, még az idősek is keveset tudnak róla. Amikor 1992-ben megnyílt a székesegyházban az egyházművészeti múzeum, az tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsát jelentette, hiszen utoljára szakember szakmai szempontból több évtizeddel ezelőtt vizsgálta a kiállított tárgyakat, Némethy Gyula kanonok személyében.

A közel ezeréves váradi püspökségnek csupán az utóbbi háromszáz-háromszázötven évében tapasztalható kontinuitás. Sok minden elveszett annak betudhatóan, hogy Magyarországon nagyrészt hiányoztak a közízlésformáló intézmények. Amikor pedig kialakultak volna, jöttek olyanok, akik lerombolták. Ha mégis voltak olyanok, akik pótolhatták volna ezt a hiányt, ők rejtegették ezeket a tárgyakat, nem használták, illetve nem állították ki őket. Váradon a 19. század 30-as éveitől kezdve a Premontrei Főgimnáziumnak volt ugyan egy egyházi tárgyi gyűjteménye, de ezt csak a szerzetesek, illetve az iskola kötelékén belül használták. Az egyházat amúgy is magába zárkózási hajlam jellemezte, és akkoriban ráadásul a barokk művészet még újnak számított, sokan igénytelennek, barbárnak tartották, inkább a reneszánsz és a gótika volt népszerű – magyarázta a muzeológus.

Mivel kincstári darabnak számítottak a liturgikus kiadványok és a papi öltözékek is, Lakatos Attila emellett a körülbelül négyszáz darabos, csodálatosan szép barokk egyházi ornátusgyűjteményről is beszélt, képekkel illusztrálva. Felhívta a figyelmet a százötven darabos ötvösművészeti gyűjteményre is, melynek legrégibb darabja 1736-ban készült Bécsben, és csupán egyetlen tárgya készült Váradon.

Általában százötven évente valamilyen pusztulás következett be a kincstári tulajdonban, a források szinte csak erről tudósítanak. A tatárjárás előtti időkből semmilyen iparművészeti adat vagy tárgyi emlék nem maradt fenn. Rogerius mester ír erről a pusztulásról siralmas éneke 36–37. fejezetében. Ezután, valószínűleg 1401 környékén a székesegyház kincstára tűzvész martaléka lett, majd nyugodt százharminc év következett 1526-ig – ha eltekintünk attól az 1443-as feltételezett földrengéstől, mely megrázta a várat. Mohács előtt a templomoknak értékes arany- és ezüsttárgyakat kellett beszolgáltatniuk a királynak, bár a váradi egyházmegyében erről nem maradt fenn tudósítás. Az 1660 és 1692 közötti török uralom idején természetesen csak pusztulás volt, de az ezt követő évszázadok sem jellemezhetőek azzal, hogy folyamatos lett volna a gyűjtés. Több megrázkódtatás is érte a váradi egyházmegyei kincstárat az elmúlt háromszáz évben is, a legbizarrabb talán 1944-ben, amikor öt-hat barokk műtárgy is eltűnt, a szovjet katonák „jóvoltából” épp a legértékesebbek.

Fotó: Erdon.ro

Magyar Kurír

#művészet #tudomány