Emberségesen, irgalommal, de el kell számolni – Marton Zsolt a varsói gyermekvédelmi konferenciáról

– A Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága kezdeményezésére létrejött varsói konferencia a közép-kelet-európai térség egyházait szólította meg. Kik vettek részt a négynapos tanácskozáson?

– Közel 80 fő képviselte a térség 20 országát, Lengyel-, Horvát- Lett-, Orosz-, Észt-, Cseh- és Magyarországot, Albániát, Szlovéniát, Romániát, a Moldovai Köztársaságot, Bulgáriát, Szlovákiát, Ukrajnát, Litvániát, Szerbiát, Belorussziát, Montenegrót, Észak-Macedóniát, és Koszovót.

Püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, rendi elöljárók, pszichoterapeuták világi szakemberek, valamint a szexuális visszaélések érintettjei vettek részt a konferencián, mely a Világegyház által megkezdett közös út egyik állomása volt, de mégis tekintettel volt ezen országok történelmi, földrajzi, kulturális sajátosságaira.

A konferencia tényleges találkozás volt, nemcsak egy a Vatikán részéről kapott feladat teljesítéséről szólt. A szervező, a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága és a társszervező, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia segítőkészen, együttműködően, az Egyház javát nézve volt jelen. Mindvégig az áldozatokért való szerető aggódás és felelősségvállalás határozta meg a tanácskozást. Nyitott, jó légkörű, baráti tanácskozás volt.

Egy „seb” hozott minket össze, de szeretetkapcsolatok épültek.

Nem tudom, volt-e ilyen szintű találkozó bármilyen témában már kelet-közép-európai országok katolikus egyházai számára.

– A 11 fős magyar delegáció lefedte az egész Magyar Katolikus Egyházat. Hogyan állt össze a csoportjuk?

– Veres András püspök, az MKPK elnöke kért fel, hogy képviseljem a püspöki konferenciát a varsói tanácskozáson, szaktanácsóként pedig Szentes Judit SSS nővért, a Katolikus Pedagógiai Intézet gyermekvédelmi felelősét bízta meg, illetve Molnár Zsolt kánonjogász, a Váci Egyházmegye gyermekvédelmi bizottság vezetője volt a konferencia delegáltja.

Örömmel fogadtam, hogy a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) képviselői is csatlakoztak a csoportunkhoz, Dobszay Benedek OFM gyermekvédelmei projektvezető, Rudan Mária emberi méltóság és gyermekvédelem projektvezető, valamint Benyusz Márta, az MSZKI gyermekjogi szakértője.

Külön az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviseletében Vadász Kinga kánonjogász és Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus – mindketten az egyházmegyei gyermekvédelmi szolgálat munkatársai – voltak a delegáció tagjai, továbbá a görögkatolikus egyházmegyék  és a gyermekvédelmi szolgálataik képviseletében Magyar Márton fehérgyarmati parókus, Asztalos-Nagy Erika pszichológus és Urbánné Tóth Melinda pedagógus.

Mi voltunk az egy országot képviselő legnépesebb csoport. Komoly jelenlét volt a részünkről, köztünk pedig valóban, jövőbe mutató együttműködés alakult ki.

– Hogyan indultak a konferenciára?

– Márciusban konzultációra hívtam a csoportunk tagjait, hogy felkészüljünk. Országjelentést vártak a szervezők tőlünk, melyben bemutatjuk, hol tart a gyermekvédelem helyzete a magyar egyházban. Együttműködésben született meg a beszámolónk, az MKPK jóváhagyásával; a konferencián Szentes Judit adta elő. Mindent összegyűjtöttünk, ami országszerte történik mind az egyházmegyék, mind a rendek szintjén attól kezdve, hogy a Vatikánnal párhuzamosan megszületett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gyermekvédelmi szabályzata. De tartalmazta a csoportbeszélgetésekre szánt kérdéseinket, a jövőre vonatkozó javaslatainkat, az érintett országok együttműködését célzó terveket, kitért az illetékes állami hatóságokkal való együttműködésre. Alapos és átfogó elemzés született.

– Hogyan épült fel a varsói tanácskozás?

– A vasárnapi megnyitó bevezetett az egész tanácskozást meghatározó szemléletbe, megnyitotta a szíveket, érzékennyé tett arra, mivel állunk szemben. Stanisław Gądecki érsek, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntött minket. Seán O'Malley bíboros, a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottság elnöke nyitóbeszédében arra figyelmeztetett, olyan változásért kell dolgoznunk, amely az Egyház életének minden aspektusába beépül. Az esti imádságban két áldozat tett tanúságot. Egyikük személyesen jelen volt. Pater Tarsycjusz Krasucki elmondta, mit élt át gyerekként, hogyan kezelte a sérelmét az egyházi eljárás.

A további napok mindig szentmisével indultak. Ezt előadások követték, melyek a visszaélések lelki, teológiai, jogi és lelkipásztori vonatkozásaival foglalkoztak. Kánonjogász, teológus, civilek és papok voltak az előadók. Minden témát kiscsoportban dolgoztunk fel, a délután mindig ezek összegzésével folytatódott a plénum előtt. A szabadidős programok, kötetlen vacsorák a kapcsolatépítésről szóltak.

– Ferenc pápa a konferenciára küldött videoüzenetében szembenézésre bátorított, mondván, ha felismerjük a hibáinkat, nem lesz mitől félnünk, mert maga az Úr vezet majd minket.

– A konferencia határozottan rámutatott a probléma súlyára.

Az egyén és közösség hite erősen összefügg, a bizalomvesztés az Egyház egészét érinti, és emberek megsebződése miatt az evangélium hitele is veszélybe kerül. Őszintének kell lennünk, elsősorban önmagunkhoz.

A számadás nekünk legyen fontos. A nyilvánosság felé pedig arról beszéljünk, ami rájuk tartozik. Azt el kell mondanunk, ami az Egyház és a társadalom javát szolgálja, ugyanakkor az áldozatok érdekében egyensúlyt kell teremteni a titoktartás és az átláthatóság között.

Merjük felvállalni, hogy az út elején vagyunk. A szembenézés új helyzet mind az Egyházban, mind társadalmi szinten az egész térségben.

Az Egyház elindult ezen az úton, néhány év múlva talán pedagógusok, sportvezetők követnek minket a feltárásban. Tanulnunk kell ezt a kérdést megfelelő szakszerűséggel és érzékenységgel kezelni.

– Milyen tapasztalatokról számoltak be más országok?

– Öt ország delegációja tartott beszámolót: a horvát, a cseh, a lengyel, a szlovák és mi. Mindenki komolyan készült erre a találkozóra. Hasonló úton járnak az egyes országok, vannak, akik bizonyos területeken előrébb, mások hátrébb tartanak. Egy biztos, találkozásra, együttműködésre nagy szükség van. Az összegzésben már a jövőre figyeltünk, hogyan fogjuk folytatni a munkát, mit fogunk tudni otthon hasznosítani.

Az utolsó nap Hans Zollner SJ, a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központjának vezetője tartott összefoglalót. Pozitívan nyilatkozott a konferencia munkájáról, tartós impulzusokat remél a jövőben. Végül Wojciech Polak érsek, Lengyelország prímása szép összefoglalót adott, melyben együttműködést kért minden féltől, mert csak így tudjuk lebontani a „hallgatás falait”.

– Milyen belső elkötelezettséggel tért haza, mit fogalmaz meg egyházmegyéje papsága számára?

– Látom a püspök felelősségteljes hozzáállásának kötelezettségét, a lelkipásztorok felelősségét és a mély megtérés szükségességét. A pap nem menedzser, nem építési vállalkozó, hanem Krisztus embere. Erkölcsösen kell élnie – közhelynek hangzik, de újból és újból meg kell erősödnünk abban, hogy imádságos és tiszta ember legyen a pap, és erre kell vezetnie munkatársait is.

Tudatosítani kell magunkban Pál apostol figyelmeztetését: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen. Teljes lélekkel oda kell figyelnünk a seb gyógyítására, de az elkövetőre is. Emberségesen, irgalommal, de el kell számolni.

Mélyen él bennem a remény, hogy ha feltárjuk a probléma súlyát, egységet fogunk alkotni a püspöki konferencián belül itthon, és még hatékonyabb lesz az egyházmegyék között folyó együttműködés. Módszereket szeretnénk egymástól tanulni, együtt imádkozni, keresni a megoldást.

Nem szeretném azonban, ha politikai csatározás eszközévé válna az Egyház által felvállalt szembenézés. Szeretném, hogy az igazságot szeretetben és irgalommal tárjuk fel.

Szorgalmaznám a papnevelésben a szexuális nevelés komplex formáját, az ezzel kapcsolatos beszédkultúránk fejlesztését. Isten gyermekei vagyunk. Ennek méltóságára kell elvezetnünk mindazokat, akik nevelését ránk bízták. Mindenkihez így kell viszonyulnunk, a problémás emberekhez is.

– Hazaérkezve a konferenciáról, egy Zoom-megbeszélésen reflektáltak a négy napon történtekre. Ennek egymásra figyelő, nyitott, együttműködő légköre a közös küldetés elkötelezett vállalásáról tanúskodott.

– Már az elején nagyon örültem, hogy ilyen összefogás született, hiszen ez azt üzeni, egy Egyházat alkotunk. Értékes és jószándékú emberek elkötelezett munkáját ismertem meg. Engem megerősített abban, hogy nem vagyok egyedül. Hálás vagyok a közös munkáért. Látom mindenki áldozatkészségét és elkötelezettségét.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila (archív); Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia

Magyar Kurír