Emlékezni kötelességünk – 1956 örökségét elevenítették fel a Mindszenty téren

Budapest-Józsefváros aprócska tere a Mindszenty tér. Az óriásplatán alatt áll Mindszenty József szobra, mögötte a kommunista államrendőrség egykori hírhedt Conti utcai börtöne, a bíboros fogvatartásának 1949-től 1954-ig tartó, legkegyetlenebb helyszíne Budapesten. Itt gyűlt össze egy kis közösség, hogy megemlékezzenek: a józsefvárosi önkormányzat képviseletében Szili-Darók Ildikó alpolgármester, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviseletében Kovács Gergely, Mindszenty József boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora mondott beszédet. A megemlékezés helyi közösségek összefogásával jött létre.

Az egybegyűlteket Szili-Darók Ildikó köszöntötte, aki többek között az egyházügyekért és nemzetiségekért felelős alpolgármester. Felelevenítette, hogyan ismerte meg ötévesen az őt nevelő nagyszülőktől '56 eseményeit. Kifejtette, mennyire fontos emlékeznünk mindarra, ami 1956-ben történt, azokra, akik a harcok idején haza tudtak térni, és akik nem. Mikor vagyunk igazán börtönben? Mi tudja életben tartani az embert, mekkora hit kell Istenben, az elvekben, az emberben, az életben? – tette fel átgondolásra a kérdéseket. Azt fogalmazta meg, hogy „számára az a börtön, ha nem tekintünk vissza, börtön úgy élni a mában, hogy nincs múltunk. Hogy kitörjünk ebből a börtönből, emlékezni kell azokra, akik maradtak, és akik elmentek. Addig vagyunk magyarok, amíg emlékezünk.” Ezt fejezte ki művészi erővel a bujdosódal: „Fordulj kedves lovam, napszentület felé, úgyse jövünk többet soha visszafelé. Messze földre megyek, elbujdosom innen, szép szülőhazámat nem látom meg többet.”

Kovács Gergely alapítványi képviselő '56 örökségére emlékeztetett. „1956-ot máig igazán se kiköpni, se lenyelni nem tudja Magyarország” – utalt a közelmúlt vitáira, hogy divat lett Nagy Imre ócsárolása, és lejártó könyv készül Mindszenty József bíboros ellen. Nem fog sikerülni. Most temettük a rendszerváltás utolsó nagy alakját, Sólyom Lászlót, aki nem azért nem tüntette ki Horn Gyulát, mert kommunista volt, hanem mert nem fogadta el a modern európai alkotmányos és demokratikus Magyarország 1956-os és egyúttal 1990-es létmeghatározását. Miért volt ez a jelképes köldökzsinór ennyire fontos Sólyom Lászlónak? Mi a közös a pesti srácokban, lányokban, Nagy Imrében, Mindszentyben, Antall Józsefben, Szabad Györgyben, Göncz Árpádban, Mádl Ferencben, Sólyom Lászlóban? Mi a közös öröksége a most Ukrajna ellen háborúzó oroszok által levert 56-os szabadságharcnak és a sajnos mi magunk által lerombolt rendszerváltozásnak?” Kovács Gergely Balassi Bálint Egy katonaének: A végek dicsérete című versével válaszolt, amelyet felolvasott. „Kívánom, legyen folytatása a jó nevű 1956 és a jó szándékú rendszerváltozás lelki-szellemi örökségének” – zárta beszédét.

A Városi Tanoda növendékei '56-os megemlékezésekből olvastak fel. Kathy-Horváth Lajos érdemes és kiváló művész, az Európai Tudományos és Művészeti akadémia rendes tagja saját szerzeményéből – az Ima a békéért című szimfóniából – adott elő részleteket.

Egyetlen hegedű szólt: a hangok diszharmóniája mintha mindent széttört volna, majd halkan kezdődve, egyre erősödve tört a béke törékeny fohásza az ég felé.

Végül Mindszenty József szobránál elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír