Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmadban – Nagypénteki szertartások a külhoni egyházmegyékben

Külhoni – 2025. április 19., szombat | 19:00

A nagypénteki szertartás az év legmegrendítőbb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. Nagypénteken az Egyházban nincs szentmise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be a legszentebb áldozatot. A külhoni egyházmegyék beszámolóit közöljük.

Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye

Urunk szenvedésének napján, nagypénteken Gyulafehérváron a liturgiát Kerekes László segédpüspök végezte Kovács Gergely érsekkel, Jakubinyi György nyugalmazott érsekkel és a központi papsággal együtt. A liturgiát megelőzően a segédpüspök keresztutat végzett a székesegyházban.

A Szent János szerinti passiót követően Kerekes László segédpüspök szentbeszédében kiemelte a passiótörténetből a jobb és a bal lator jelenetét: „A jobb lator nem védekezik, nem bizonygatja ártatlanságát, hanem

alázattal beismeri, hogy Jézusnál van az oltalom, az irgalom, az igazság, és csak annyit tud mondani: Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmadban.”

Zárásként azt kívánta: „Ez a nagypéntek adja számunkra is ezt a hatalmas alázatot, bizalmat és hitet, hogy tudjuk minden nap kimondani, amikor látjuk az ő jóságát, irgalmát, a mi bűnös életünket: Jézus, emlékezzél meg rólam, ha majd eljössz uralmadban.”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye/Romkat.ro

Fotó: Fekete László-Csaba/SIS

*

Szabadkai Egyházmegye

Jézus szenvedésének és kereszthalálának emléknapján, Fazekas Ferenc megyéspüspök vezette a nagypénteki szertartást a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban.

Az olvasmányok és a szentlecke Jézus szenvedésének titkait tárták a hívők elé, majd ezt követően az Albe Vidaković székesegyházi kórus előadta Jézus szenvedésének történetét.

Prédikációjában a főpásztor hangoztatta: Jézus együtt érzett minden emberrel, és ezért olyan mértékben érezte a fájdalmat, amilyen mértékben az emberek bűnbe és gonoszságba estek, és emiatt megérdemelték a büntetést – mindezt Ő tudta. Jézus a kereszten magába fogadta minden ember szenvedését, a legkisebbtől a legnagyobbig, az ismeretlentől a mindenki által ismertig.

Mély szeretetében szemei előtt, sőt szívében hordozta e világ minden szenvedőjét, akik addig szenvedtek, és mindazokat, akik Őutána fognak szenvedni. Így e világ minden szenvedése Krisztus szenvedése is.

Minden szenvedő mellett ott van Jézus Krisztus, az egyetlen Megváltó és az egész emberiség Barátja.

A teljes beszámoló IDE kattintva olvasható.

Forrás: Szabadkai Egyházmegye

Fotó: Vedran Jegić

*

Temesvári Római Katolikus Egyházmegye 

Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének és halálának emlékére bemutatott szertartás a Szent György-székesegyházban április 18-án 15 órakor kezdődött. Pál József Csaba megyéspüspök, valamint a jelen lévő Nikola Lauš püspöki irodaigazgató és Dominiyan Francis missziós pap – aki a városban dolgozó Srí Lanka-i római katolikus hívek pasztorálását végzi – némán vonult az oltárhoz, ahol a megyéspüspök a legmélyebb gyász és bűnbánat jeléül a földre borult.

A szertartás zenei szolgálatát a Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista vezette Exultate kórus, valamint a Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus végezte, Iustin Călin tanár vezetésével.

Román, magyar és német nyelven elmondott homíliájában az egyházmegye püspöke kiemelte: „Jézus a mi szenvedéseinket is magával vitte a keresztre.

Minden szenvedésünk, ha egyesítjük Jézuséival, értéket, értelmet kap.

Különleges módon megérint bennünket az, ahogyan Jézus megéli a szenvedését, odafigyelve a körülötte lévőkre: a tanítványaira, az édesanyjára, a jobbján megfeszített gonosztevőre. Jézus a végsőkig megélte küldetését.”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Kiemelt fotó (archív): Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria