Emlékezzünk együtt! – Egy éve tett apostoli látogatást Magyarországon Ferenc pápa (1. nap)

Hazai – 2024. április 28., vasárnap | 9:00

A Szentatya 41. apostoli útja alkalmával 2023. április 28–30. között Magyarországra látogatott. Összeállításunkban a hírportálunkon megjelent tudósítások, riportok, interjúk alapján felidézzük az egy évvel ezelőtt történteket – az alábbiakban az első nap eseményeit.

Április 28-án, pénteken reggel 8.21-kor a pápai repülőgép felszállt a római Fiumicino reptérről, és 9.53-kor megérkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A pápa a repülőúton a szokás szerint üdvözölni akarta a vele utazó újságírókat, ám a mikrofon nem működött, ezért a néhány mondatos beszéd elmaradt, ő pedig elindult az újságírók között hátrafelé a gépen. Egyenként üdvözölt mindenkit, átvette az neki szánt ajándékokat, köztük a Magyar Kurír által kiadott katekéziseinek gyűjteményét a reményről.

A budapesti repülőtéren a Szentatyát egyházi részről Erdő Péter bíboros, prímás; Michael Wallace Banach apostoli nuncius; Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, valamint Tóth Tamás, az MKPK titkára, a Szentatya magyarországi apostoli látogatásának általános koordinátora fogadta.

Ferenc pápát üdvözölte több tucat gyermek is, akik a Katolikus Egyház világi munkatársainak gyermekei, közülük ketten frissen sült kenyeret és sót adtak át a Szentatyának.

A repülőtéren történt hivatalos fogadtatás után Ferenc pápa kíséretével elindult a Várba. A Dózsa György térnél több katolikus iskolából összegyűlt fiatal várta. A pápai konvoj elhaladt a kis zászlókkal integető diákok és tanárok sorfala között, miközben a Szentatya a nyitott autóablakon át integetett feléjük, áldást adott. A konvoj elhaladtával megszólítottuk a Dózsa György térnél összegyűlt iskolásokat és tanáraikat – riportunkat ITT olvashatják.

A Sándor-palota előtti Szent György téren Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta Ferenc pápát. Az ünnepélyes fogadás után Ferenc pápa bement a Sándor-palotába, ahol udvariassági látogatást tett a köztársasági elnöknél, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott.

Ezt követően a Szentatya átment a Karmelita kolostor épületébe, ahol az állami vezetőkkel, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozott. Novák Katalin köztársasági elnök köszöntötte a Szentatyát és a résztvevőket.

Ferenc pápa beszédében így fogalmazott Budapestről: „olyan ország központja, amely ismeri a szabadság értékét és amely miután a diktatúrákért magas árat fizetett, küldetésként magában hordozza a demokrácia kincsének és a béke álmának őrzését.” Hangsúlyozta: „A béke azonban soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes az egészet, mindenki érdekeit szem előtt tartani:

odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre; nem csupán a jelen hatalmára, nyereségére és lehetőségeire.”

Ferenc pápa beszédének magyar nyelvű fordítását ITT olvashatják.

Ezt követően a Szentatya a Szent István-bazilikához ment, ahol a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott.

A templom bejáratánál Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa fogadta a pápát, aki meglepetésként a találkozó végén körbement a téren, és üdvözölte a jelenlévőket.

Ferenc pápa szokásához híven szeretettel üdvözölte a bazilikában azokat, akik mellett elhaladt. Különösen megható volt, hogy hosszabban elidőzött a kerekesszékes Kardos Mihály atya mellett – aki mindkét lábát elvesztette és egy hajléktalanokat ápoló kórházban végzi papi szolgálatát –, és kezet csókolt neki.

A Szentatyát a bazilikában Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke köszöntötte – beszéde ITT olvasható.

Ezt követően tanúságtételek hangzottak el: Brenner József szombathelyi, Kondás Sándor miskolci egyházmegyés papok, Hernády Krisztina domonkos nővér és Pavelczak-Major Dorina, az MKPK Hitoktatási Bizottságának szakmai főmunkatársa vallottak meghívásukról, hivatásukról. A tanúságtételeket IDE KATTINTVA olvashatják.

Ferenc pápa a püspökök, papok, diakónusok, szerzetesek, papnövendékek és lelkipásztori munkatársak számára mondott beszédben hangsúlyozta: „Az az egyik legfontosabb feladat, amely előttünk áll: korunk változásait és átalakulását értelmezni és megpróbálni a lelkipásztori kihívásokkal a lehető legmegfelelőbb módon szembenézni.

Krisztussal és Krisztusban! Semmit sem Krisztuson kívül, semmit sem Krisztustól távol!”

Ferenc pápa beszédének magyar nyelvű fordítását ITT olvashatják.

A bazilika előtti téren több ezren kísérték figyelemmel az eseményt óriási kivetítőkön. A rendezvény után a helyszínen többen is nyilatkoztak, mi érintette meg őket a találkozás során – riportunk IDE KATTINTVA olvasható.

* * *

A Magyar Katolikus Egyház Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának első évfordulóján – 2024. április 23. és 25. között – nemzeti zarándoklatot hirdetett Rómába. Mintegy 1200 magyar zarándok vett részt az eseményen. 

Április 23-án a lateráni bazilikában megtartott szentmise főcelebránsa és szónoka Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt.

Az esemény második napján, április 24-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese mutatott be szentmisét.

Április 25-én a Szentatya fogadta a magyar zarándokokat a vatikáni VI. Pál teremben.

Ezt követően Erdő Péter bíboros, prímás a római Szent Péter-bazilika Cathedra Petri oltáránál mutatta be a zarándoklat záró szentmiséjét.

Krisztus a jövőnk – Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon című díszkötet megrendelhető az Új Ember online könyváruházban, illetve megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9–18 óráig).

A kötetet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából a Magyar Kurír adta ki. A kiadvány felelős szerkesztője Tóth Tamás, az MKPK titkára, a pápalátogatás általános koordinátora.

A kiadványt Baranyai Béla gondozta, a szerkesztésben közreműködött: Ernyey Áron, Fritzné Tőkés Éva, Kuzmányi István, Sebő Balázs. A borítótervet Sümeghy Kata, a kötetben található fotókat Lambert Attila, Merényi Zita, Wágner Csapó József, Turjányi Tuzson és Zuggó Zsolt készítette.

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita, Turjányi Tuzson, Csapó József, Zuggó Zsolt

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria