A konferencia megnyitójaként Koronkai Zoltán SJ köszöntötte a résztvevőket. A Faludi Akadémia korábbi jezsuita vezetője felidézte, hogy a két évvel ezelőtti első konferencián Kerkai apostoli élete állt a középpontban, a tavalyi eseményen pedig az üldöztetése volt a fő téma. Arra a kérdésre, hogy mit tenne ma Kerkai Jenő, szerinte lehetetlen pontosan válaszolni, hiszen a harmincas évek valóságát nem lehet egy az egyben átültetni korunkba. „Életműve alapján azonban tehetünk általános megállapításokat. Az első, hogy Kerkai Jenő
Isten embere volt, imádságos ember, és ebből táplálkozva végezte tevékenységét,
például a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) alapítását. Minden bizonnyal ma is az imádságból élne, és arra buzdítana, hogy imádkozzunk azokért, akikért dolgozunk.”
Mivel jezsuita elődje a legszegényebbeket szolgálta, ma feltehetőleg a cigányság körében tevékenykedne, hiszen
az ő helyzetük hasonlít leginkább a harmincas évek agrárnyomorúságához.
Ma is léteznek leszakadó vidékek, és Ferenc pápához hasonlóan ő is meghallaná korunk legszegényebbjeinek kiáltását. Miután a KALOT formájában ifjúsági mozgalmat alapított, valószínűsíthető, hogy – illeszkedve a mai jezsuiták apostoli preferenciáinak egyikéhez –, minden bizonnyal ismét a fiatalokkal foglalkozna.
Számára fontos volt a Katolikus Egyház társadalmi tanítása is. „Ami neki az 1931-es Quadragesimo anno enciklika volt, az ma Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű dokumentuma közös otthonunk, a Föld védelmében, amelyről maga a pápa mondja, hogy nem zöld, hanem szociális enciklika” – mondta Koronkai Zoltán. Hasonlóképpen, a két világháború közötti kert-Magyarország eszméje napjainkban is érvényes, amikor
egyre inkább látjuk a nagyüzemi mezőgazdaság hátrányait és egy új termelési, élelmezési modell szükségességét, melyben a főszerep a kistermelőké.
Az előadó hangsúlyozta, hogy a tavalyi konferencia kézzelfogható gyümölcse a Kerkai Jenő keresztútja című kötet, melynek bemutatása és az abban foglaltak körüljárása volt az emléknap első blokkjának témája.
Szigeti Szabolcs – aki az új kötet társszerkesztője volt – moderálásával Koronkai Zoltán SJ, Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány képviselője és Tabajdi Gábor történész Kerkai megpróbáltatásainak, börtönéveinek, fehér vértanúságának részleteit taglalta. A résztvevők megállapították, hogy noha a 20. század második felének magyarországi történelme rengeteg szenvedést hozott, a diktatúra „gyümölcseként” sok értékes hitvallás született. Arról a korról beszélünk, amelyben az Egyházban is beépített ügynökök jelentettek társaikról. Nem volt kivétel a jezsuita rend sem, ugyanakkor – hangsúlyozta a történész –
nehéz valakinek a jellemét megítélni kizárólag a „mérgezett és töredékes örökségként” jellemzett állambiztonsági iratokból.
„Sokkoló volt az ügynökaktákkal, megfigyelési dokumentumokkal szembesülni Kerkai Jenő életének feltárása során” – vallotta meg Koronkai Zoltán SJ. Különösen nehéz volt neki beleolvasni korabeli jezsuiták, vagy barátok, mint például Takáts Ágoston jelentéseibe. Példája nyilván nem követendő, de ha megismerjük, miként raboskodott Recsken, és hogy végül a fél szemére megvakult, akkor jobban át lehet élni, hogy emberi gyengeségből vállalta a beszervezést, miközben amúgy példás keresztény életet élt. A dokumentumok szerint ugyanakkor jelentéseiben igyekezett nem ártani másoknak – igaz, Koronkai Zoltán szerint az állambiztonság mégoly semleges beszámolók egyes elemeit is képes volt a maga javára használni.
A beszélgetésben elhangzott továbbá, hogy a kommunisták hiába tiltották be életművét, a KALOT-ot, Kerkai Jenő nem keseredett meg. Nem gyűlölködött, hanem hittel, reménnyel elfogadta a helyzetet, és az új, szorongattatott körülmények között is talált értelmet az életében, és lehetőséget mások szolgálatára.
„Kerkai Jenő atya cizellált, művelt, tanult, világismerő jezsuita volt. Mindszenty József pedig, ahogy akkoriban a kritikusai mondták, »parasztpüspök«” – kezdte mondandóját Kovács Gergely. Azért tartotta fontosnak leegyszerűsítve jellemezni a két személyiség karakterét, hogy jobban meg lehessen érteni, mi vezetett a szembenállásukhoz. Pedig korábban nagyon jó viszonyban voltak,
de a diktatúrához fűződő kapcsolat kérdésében alapvetően mást gondoltak.
A jezsuita a modus vivendire törekedve azt kereste, hogyan lehet boldogulni és dolgozni a lelkek javára az új rendszerben, a bíboros viszont féltette Egyházát a kommunistáknak tett legkisebb engedménytől is. „Közös volt a három »célszemélyük«: Krisztus, az Egyház és a haza. Fájó és tanulságos látni, miként fordultak szembe egymással, hogyan élték meg az eltávolodást, miközben más eszközökkel, de ugyanarra törekedtek” – magyarázta Kovács Gergely. Mint hangsúlyozta, az életszentségnek sok összetevője van, de a legfontosabb kérdés, hogy
Jenő atya tud-e új életre kelni bennünk, az utóbbi évtizedek feledése nyomán elhomályosodott Kerkai-kép ki tud-e élesedni, illetve színesedni, modern, 21. századi, mai életünkhöz kapcsolódó módon”.
A kerekasztal-beszélgetést követően három előadó különböző nézőpontokból a „Mit tenne ma Kerkai?” kérdésre kereste a választ. Az előadások ITT olvashatók.
A nap délutáni programjaként a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület (KIFE) adta át a Kerkai-díjat, amit ifjúsági képzés kategóriában idén Lázár László, a Corvinus Egyetem docense vehetett át.
Zárásként Kodály Zoltán művei hangzottak fel Lehóczky Hajnal és Szakács Zoltán előadásában.
Forrás és fotó: Jezsuita.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria