Emléktáblát állítottak Hollai Antalnak Albertfalván

Hazai – 2015. július 30., csütörtök | 17:23

Emléktábla avatásával, szentmisével és az elmélkedéseiből szerkesztett könyv bemutatójával emlékeztek az 56 évesen elhunyt Hollai Antal pápai káplán, c. apát, esperes, plébánosra halála első évfordulóján, július 29-én Albertfalván – tájékoztatta szerkesztőségünket Mihályi György és Wappler Ádám.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Albertfalvai Plébániatemplom előtti téren kezdődött a megemlékezés szerdán este. A templom külső falán, a főbejárat mellett elhelyezett emléktáblát a szentmise főcelebránsa, Pákozdi István pápai káplán, érseki tanácsos, egyetemi lelkész áldotta meg. A plébániai közösség nevében Bató András világi elnök, Újbuda Önkormányzata képviseletében pedig Molnár László alpolgármester helyezett el koszorút.

A szentmisére zsúfolásig megtelt a templom. A szomszédos plébániákról és Antal atya korábbi szolgálati helyeiről egyaránt érkeztek, de képviseltették magukat a Szatmári Irgalmas nővérek Esztergomból, valamint a különböző településeken tevékenykedő Karitász-munkatársak is, hisz mindkét közösségnek rendszeresen tartott lelkigyakorlatokat.

Több mint húsz pap misézett együtt, a homíliát Szűcs Balázs egyetemi lelkész, Pesthidegkút és Széphalom plébánosa mondta. Személyes hangvételű beszédében a csend, az alázat és az imádság embereként jellemezte Hollai Antalt, akinek nemcsak tanító szavai, de egész élete és minden gesztusa Istenről beszélt és Istenhez vezette közelebb a rábízottakat. Antal atya nagyon sok ember számára volt biztos pont, aki kimagasló empátiával tudta meghallgatni, megérteni és megerősíteni a hozzá fordulókat. Tette mindezt úgy, hogy igyekezett a rábízottak lelkébe vésni: az egyedüli biztos pont az ember életében csak az Isten lehet. Bár nagy űrt hagyott maga után, és hiánya fájó veszteség, hiteles élete és kimagasló papi szolgálata olyan érték, amely halála után is sok áldást hoz az őt ismerők számára.

A mise végén, az áldozást követően került sor a Hollai Antal elmélkedéseiből szerkesztett, a Szent István Társulat kiadásában megjelent könyv bemutatójára. A csend hangjai címet viselő kötet az A, B, C liturgikus évek vasárnapjainak és jelentősebb ünnepeinek homíliavázlatait tartalmazza. Bár Hollai Antal valószínűleg sosem gondolt arra, hogy mély lelkiségről tanúskodó, színvonalas és igényes elmélkedéseit kiadja, plébániai közösségében halála után hamar felmerült a vágy: jó lenne valamit közkinccsé tenni az ő gazdag spirituális és lelkipásztori örökségéből.

A könyvbemutató kezdetén Antal atya egyik beszédének részlete szólalt meg hangfelvételről, majd a könyv előszavának szerzője, az egykori tanártárs és barát, Válóczy József teológiatanár, Budafok-Felsőváros plébánosa olvasta fel kivételes érzékkel megírt, személyes hangvételű írását.

Ezt követően a Ludmány Emil brácsaművész vezette trió Vivaldi a-moll hegedűversenyének részletét szólaltatta meg, melyet a könyvben szereplő egyik elmélkedés részletének felolvasása követett:

„Számomra mit jelent Isten? És mi az életemnek a békéje? Egyedül Jézus arca. Bármi történhet velem. Bármi… De amíg Jézus arcát látom, addig béke van a szívemben. Amikor II. János Pál pápa haldoklott, csak annyit kért, hogy az ágyával szembe tegyenek egy feszületet. És béke volt a lelkében. Mert látta Jézus arcát. (…) Isten irgalma nem csupán annyi, hogy »eltörölget« néhány kisebb-nagyobb bűnt, és kész. Az ő irgalma felfoghatatlanul mély: az Atya lelkéből kiárad a szeretet.”

A szentmise befejező áldása előtt Angelo Acerbi érsek üzenetét olvasták fel, aki Rómában, a Szent Márta-házban éli nyugdíjas éveit. A rendszerváltás utáni első budapesti nuncius kedves levélben emlékezett vissza első magyar titkárára, a „jóságos Antal atyára”, akinek nagyra értékelte mosolygós egyéniségét és intelligens munkáját. Mint írta, a rendszerváltás után újrainduló nunciatúra működtetésében nagy segítségére volt. Később is örömmel hallott barátja esztergomi spirituálisként, majd budapesti plébánosként végzett kiváló munkájáról.

Ezt követően Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek levele hangzott el, akinek Hollai Antal szintén munkatársa volt. A bíboros Krisztus értékes papjaként emlékezett Antal atyára, aki valamennyi beosztásában lelkiismeretesen és áldozatosan fáradozott. Mint írta, egészségi állapota miatt már nem vállalkozik a megemlékezésen való részvételre, de szeretettel köszöntötte a résztvevőket.

Vénusz Gellért plébános jóvoltából a szentmisét követően mindenki meghívást kapott agapéra a templomkertbe, közben lehetőség nyílt a könyv kedvezményes megvételére.

A Hollai Antal lelkisége és elmélkedései iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a plébánia hétszáz példánya 15 perc alatt elfogyott. A csend hangjai című könyv még kapható az Albertfalvi Plébánián és a Szent István Társulatnál.

Fotó: Gere Tibor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria