Énekelt üdvösségtörténet a hittanórán – Hitoktatóknak tartottak továbbképzést Szombathelyen

A hitoktatási iroda a továbbképzés keretében ezúttal a különböző tudományok találkozását is megmutathatta az érdeklődő hitoktatóknak, hiszen az irodalom, a néprajz, a történelem, az egyházi zene a teológiával összefonódva mind-mind előkerült a nap folyamán.

Medgyesy S. Norbert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának (PPKE BTK) művelődéstörténésze, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) oktatója is egyben. Legalább két évtizednyi kutató- és gyűjtőmunka áll mögötte a Pázmányon tanítással eltöltött évek mellett. Az egyes műfajok iránti érdeklődése, személyes odaadása és szakértelme a téma iránt magával ragadja hallgatóságát.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. A hagyomány maga az élet!” – Sebő Ferenc gondolata már a nap legelején felkeltette a jelenlévők érdeklődését.

Az előadó azt ígérte, bevatja a hitoktatókat a misztériumjáték, a népének, a dramatikus népének, az archaikus népi imádság, a gregorián ének, a népszokások és jeles napok világába. Megmutatja, hogy miképpen lehet bevinni a gyerekekhez, a hittanórákra a sokféle műfajban született alkotásokat, amelyek mind gyöngyszemei a magyar léleknek. Hamar világossá vált, hogy

a népi hagyományban született vallásos műfajok mély teológiát, gazdag szókincset, elgondolkodtató szövegeket tartalmaznak, ami segíti az elme kibontakozását, fejlődését, a képzeletvilág gyarapodását és a hitben való elmélyülést.

A 13. századba visszanyúló misztériumjátékok Csíksomlyón jelentek meg, ahol a ferencesek passiókat adtak elő, és előtte ők maguk meg is írták azok szövegeit. Ezekre a darabokra igazából „színpadra állított teológiaként” és a Biblia Pauperum (Szegények Bibliája) megelevenedéseiként tekinthetünk. A magyar nyelvű színjátszás kezdetei is ide köthetők. Ezekben a játékokban helyet kapnak a Szentírás történetei, a néphagyományok és a „teológiás” szemlélet.

Ugyanakkor megtapasztalhatták a benne részt vevők az emlékezet edzését, a mélyebb értelmű szövegekkel való bajlódást. A misztériumjáték közösségi élményt, kreativitást jelentett, ami elősegítette a társas kapcsolatok alakulását, megértését, az önismeretet. Mindeközben a diák költészetet is tanult, amellyel gyönyörködtette a hallgatóságot, zenélt, a játékával imádkozott, a nagyszámú hallgatóságnak pedig búcsúnyerési alkalmat is lehetővé tett ezáltal. Így a diák maga vált „hittankönyvvé”, hisz a katolikus tanítást közvetítette a többi ember felé – magyarázta Medgyesy S. Norbert, akinek saját gyűjtéseiből is hallhattak, énekelhettek a hitoktatók, akik megtudhatták azt is, hogy a népének a világi témájú népdal édestestvére, és jellemzően maga is több változatban él.

A magyar nyelvterületen 40 ezer népéneket gyűjtött össze Erdélyi Zsuzsanna és több munkatársa. Ki kell emelni Kájoni János egyházzenészt és polihisztort, aki Csíksomlyón élt, fordított, és önálló munkákat is alkotott. A Cantionale Catholicum énekeskönyvben 1676-ban Csíksomlyón adta ki saját fordításait, amelyek a liturgia verses műfajait tartalmazták.

Dramatikus népének alatt azt értjük, amikor a hosszú, sok versszakos népének során egyes szám első személyben vagy párbeszédben szólal meg a lírai én. A továbbképzés résztvevői sok példát énekeltek el együtt. A legrégebbi ilyen magyar ének a Csordapásztorok, amit a karácsonyi ünnepkörben szoktunk énekelni a templomban. Ide sorolandó a megunhatatlan és minden alkalommal megkapó Aranymiatyánk is.

A gyerekeknek mi lehet belőlük hasznos?

Elénekelve megtanulják a katolikus keresztény hittartalmakat, és közben emlékezetükbe vésődik a szavak és a szavak mögött álló mély teológia mellett a szépség, a harmónia, a ritmusok, a bibliai történetek sora.

Az archaikus népi imádság a késő középkori kolostori irodalomból származik, Jézus szenvedéstörténetét, az anya fájdalmát mutatja be. Erdélyi Zsuzsanna gyűjtötte egybe őket a Hegyet hágék, lőtőt lépék címmel megjelent kötetben.

A gregorián ének kezdetben egyszólamú és latin énekelt liturgia volt, „a világ leggazdagabb dallamkultúrája”, amely folyamatosan fejlődésre kész. Az újkortól kezdve népnyelvű.

Szabolcsi Bence szerint a gregorián „minden dallamszövés forrása és mintaképe”.

A népszokások a teremtett világ rendjét tükrözik, szertartásos jellegűek, a közösséget formálják és a közösség is formálja őket. A jeles napok keresztény vagy országtörténeti tartalommal összefüggő szokások vagy hiedelmek felelevenítését is jelentik. E cselekmények szereplői a gyermekek vagy a tizenévesek.

Az Éneklő Egyház kiadványra is felhívta az előadó a figyelmet, hiszen benne nemcsak az egyházi év liturgikus énekei kapnak helyet, hanem az ünnepek magyarázatai is, ezért „liturgikus hittankönyvnek” is lehet nevezni.

A hitoktatók betekinthettek a passiójátékok szépséges szövegeibe, azokat maguk is énekelhették, ahogy a Szentháromság-olvasót, az ünnepkörök tartalmát magába foglaló Paradicsom közepibe kántáló éneket és a Jézus megtestesülésének képét mutató Mikor Máriához az Isten angyala... kezdetű dramatikus népéneket is. Megismerhették a középkori eredetű Hajnal-éneket, amely az angyali üdvözletet beszéli el.

Az előadó felidézte, mennyire szép volt az adventi ostyavivés szokása, amiben a diák és a tanár kapcsolata mutatkozott meg hajdanában. Kicsi gyerekeknek énekelhető dalocskák is elhangzottak egyszerű, szép dallammal, teológiás szöveggel, archaikus nyelven.

Medgyesy S. Norbert több ötletet is adott az egyes népszokások eljátszására, kivitelezésére, az ünnepek megélésének cselekvőbb módjára, amit például betlehemes játékként elő lehet adni a templomi környezetben. A háromkirályozás és a kánai menyegző farsanggá szélesedő evangéliumi története jól eljátszható, közelebb vihető a gyerekek mindennapjaihoz, közelíti egymáshoz a szentet és a profánt.

A passiójátékok, a húsvéti hajnali határjárás, a mennybemenetel, a pünkösd mind-mind további szép szövegeket, szokásokat, dallamokat ígér.

Szűz Mária mindegyik liturgikus ünnepéhez kapcsolódnak dallamok és szövegek, hagyományok.

Nem maradhattak ki a búcsújáróhelyekre írt népénekek, ahogyan a Mikulás-mondókák és -versek sem.

Talán jó lenne ezt a régi, színes és eleven tartalmat hordozó gyakorlatot, dallam- és szövegvilágot a huszonegyedik századi gyerekeknek is megmutatni, plébániákra elvinni, hogy beavatódhassanak e titokzatos nyelvű, dallamában tiszta világba, ahonnan lelkük, értelmük is táplálékhoz juthat bőségesen, mert valami ősi, ragyogó, eredendő vallásosság tükröződik benne

– javasolta a továbbképzés vezetője.

Szöveg: S. Ivancsics Evelin hittanár

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír