Ennyi szeretetet csak gyerekektől kaphat az ember – Az érdi Marianum tábora

Hálát adni és imádkozni csendben, ez járt a fejemben, amikor a pillanatnyi tartózkodási helyem szerinti legközelebbi templom felé kanyarodtam. Bárcsak nyitva lenne! Erre hétköznap délelőtt tíz óra tájban nem sok esélyt láttam. De tévedtem, tárt kapu fogadott, mintha csak rám várt volna az üres templom. Pár perc múlva aztán kiderült, hogy a nagytétényi Nagyboldogasszony-templomba más látogatók is érkeztek: néhány felnőtt kíséretében egy gyerekekből álló csapat lépett be az ajtón.

Pár elsuttogott kérdés – elsőként: „Nem zavarok, ha maradok?” – után kiderült, hogy Érdről, a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnáziumból jöttek a nyári táborozók, akiket Botos István, a helyi plébániai képviselő-testület elnöke fogadott a templom előtt. A gyerekek az alsó tagozatból, az 1–4. évfolyamról érkeztek. Négy tanár és két idősebb diák – mint később megtudtam, 12. osztályba készülő marianumosok – kísérték őket. Az utóbbiak a közösségi szolgálatukat teljesítették a táboroztatásban segédkezéssel.

A második napi programjukba csöppentem bele: a hittant oktató tanár néni, Némethné Annus Krisztina az általa ismert és szeretett nagytétényi templom bemutatását szervezte meg erre a napra. „Nézzétek, az örökmécses piros fénye jelzi, hol van Jézus. Felé fordulva térdelünk le, amikor belépünk a templomba.” A tanító néni iránymutatásával a gyerekek helyet foglalnak a padokban, Botos István pedig mesélni kezd nekik: 1333-ból már van írásos emlék a templomról, amit Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel, és amely a török hódoltság idején istállóvá és raktárrá, majd rommá lett. „Nem tudjuk, hogy ki tervezte, mert abban az időben nem ez volt a fontos, hanem az, aki építtette.” Megtudom, hogy a templom Rudnyánszky Józsefnek és feleségének, Száraz Juliannának köszönhetően épült újra, és Padányi Biró Márton veszprémi püspök szentelte föl 1755. október 5-én.

„Felteszem a kérdést: Kinek a tiszteletére szentelték fel a templomot?” – fordul a gyerekekhez Botos István, és talán nem is számít rá, hogy azonnal érkezik a válasz. Szűz Mária tisztelete hozta el ugyanis a marianumos táborozókat Nagytéténybe, mivel az érdi iskolának, akárcsak a templomnak, Nagyboldogasszony a védőszentje. Emiatt a templomról szóló előadás nem ér véget a történelmi és művészettörténeti ismertetővel: először az egyik kislány áll fel a helyéről, és imádkozza el hangosan az Üdvözlégyet a szószékből, majd felhangzik az iskola himnusza.

„Mária Édesanyánk, / sereged dala zeng ma az égig. / Küzdeni harcba siet, / liliom lobogója fehérlik” – éneklik csilingelő hangon a gyerekek, én pedig magamban hálát adok, hogy ide vezetett ma az utam.

A templom előtt csoportkép készül, majd a tanító nénivel, Krisztivel telefonszámot és e-mail-címet cserélünk, hogy később mesélhessen, és képeket küldhessen a táborról. Némethné Annus Krisztina négy éve dolgozik az érdi iskolában, Százhalombattáról érkezett ide. Pályája elején a Szent András iskolában tanított Szentendrén, és mióta eljött onnét, vágyott arra, hogy egyszer újra katolikus intézményben taníthasson. Krisztina – mielőtt mesélne a gyerekekkel töltött hétről – szabadkozik, hogy tulajdonképpen nem is vele kellene beszélnem, hiszen ő csak kísérő volt, évek óta Zsók Csilla kolléganője a napközis tábor főszervezője. Idén az utolsó pillanatban derült ki, hogy megtarthatják a szokásos táboraikat, amelyekben a kötelező felügyelet biztosításán túl szerettek volna „elmenős” programokat is szervezni, így mindennap izgalmas kalandok vártak a részt vevő harminchét gyerkőcre.

Reggelente hét órától érkezhettek a gyerekek: közös imával és reggelivel indult a napjuk, ezután következtek a programok, majd ebéd és csendes pihenő. Ilyenkor Bruno Ferrero tanulságos könyvéből meséltek nekik, majd meg is beszélték a hallottakat. Délután jöhetett az önfeledt játék: foci, hulahoppkarikázás és ugrálókötelezés, vetélkedők, rajzverseny és az utolsó nap – a nagy meleg miatt – hűsítő vízipisztolycsata. A tábort különlegessé tette, hogy minden napra választottak egy védőszentet, akihez a délelőttre szervezett programot kapcsolták.

A hét első napján Érd óvárosába sétáltak el, a minarethez és a Szent Rozália-kápolnához: „A hétfői szentünk nagyon időszerű volt, mert Szent Rozália a járványos betegségek szentje.” Kedden, a templomi látogatás után, a nagytétényi kastélyparkot is felfedezték. Az utazás miatt a nap szentje Szent Kristóf volt. Szerdán az érdi rendőrkapitányságról érkezett két hölgy a táborozókhoz, és rolleres ügyességi akadálypályán próbálhatták ki magukat a gyerekeket. Aznap a rendőrség védőszentjéről, Szent Györgyről mesélt a tanító néni. Csütörtök reggel biciklivel indult a csapat az érd-ófalui Szent Mihály-templomhoz, amelynek kertjében a szent életű apáca, Bogner Mária Margit sírja található. Ezen a napon a „magyar Kis Szent Terézként” is emlegetett nővér életéről hallhattak a gyerekek. Az utolsó nap délelőttjén az érdi Magyar Földrajzi Múzeum játékos vetélkedővel várta a csapatot. A pénteki védőszent így az állatok és a természet védőszentje, Szent Ferenc lett.

A tanító nénik fontosnak tartották, hogy lelkiséggel és jókedvvel töltsék meg a napokat. A kiválasztott szentek életén keresztül igyekeztek megmutatni a gyerekeknek, hogyan vehetik észre Isten szeretetét az életükben. Az elgondolás bevált, a lelkesedés a nagy meleg ellenére sem csökkent, és péntek délután többen is megkérdezték, jöhetnek-e jövő héten is. S hogy mit adott ez a tábor a pedagógusoknak? Krisztina válaszából azt érzem, erre egyetlen szó is elég: szeretetet. Bővebben pedig: „Ennyi szeretetet csak gyerekektől kaphat az ember. Ez mindannyiunkat feltölt.”

Szöveg: Szendéné Kiss Nóra

Fotó (archív): Kanyóné Somogyi Tünde, Porteleki István Attiláné

Magyar Kurír